A címek változatos bősége játékos találgatásra hív. Ki lakhat a Bolondok tornyában? A betűcivilizáció szétrobbantása már az erről szóló könyvben kezdetét veszi? Kínál-e szérumot Tigrisláz ellen holmi Égi kémia? S zavarja- e vajon azt, aki Prédikál és szónokol, ha közben Sok vizeknek zúgása hallik? Akárha Két ég satujában szoronganánk: öröm és kíváncsiság között feszeng a türelmetlen olvasó. Korszakosnak sejthető művekben talán nem bővelkedik az idei rendezvénysorozat. Ám a feledés széléről okkal visszacsempészett szerzőket (Gion Nándortól Passuth Lászlón át Sánta Ferencig) s ígéretesen ismeretlen neveket szép számmal találunk a listán. Amint nemcsak műfajilag, hanem szellemileg is több irány képviselteti magát. Mikor máskor láthatjuk egymás közelében Borbély Szilárd és Csurka István nevét? Vagy Jókai Annát Konrád György társaságában? S Lázár Ervin meséi mellett a Wass Albertéit? Időlegesen még klasszikusokat (Babitsot, Füstöt és a többieket) is kortárssá avat a megjelenés. A közös megjelenés többnapos jelenlétté fényesülő alkalma.
Így teljes, mert így sokféle az Ünnepi Könyvhét, amely hagyományosan a kortárs irodalom ünnepe. Íróké és olvasóké, könyveké és műhelyeké. Egy máskor láthatatlan közösség, a betűknek elkötelezett kevesek díszes megmutatkozása zajlik ilyenkor. Kevesek? Ne vegyünk erre mérget. Túlontúl lakályos hely a Gutenberg-galaxis ahhoz, hogy hányavetien odahagyhatnánk. S hogy ne invitálnánk a világába boldogot, boldogtalant. (Hogy a boldogot boldogtalanná, a boldogtalant boldoggá tegyék a könyvek. Majd viszont.) Csak az ember olvas – hirdeti Máraival a kiadói jelmondat. Mintha bizony volna érdemi tudásunk az angyalok szokásairól. Róluk még elképzelhető.