Casciai Szent Rita  május 22.

Férje rossz természetét hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy föltétellel, hogy eljárhat a templomba. Szelídségével és jóságával végül is férje rossz természetét sikerült legyőznie, és lelkét Istenhez vezetnie. Megtérésének együtt örült Ritával egész Roccaporena, mert korábban a férj összeférhetetlensége miatt sokat szenvedtek a faluban dúló viszálykodástól. Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje (egy régi ellensége ölte meg bosszúból), majd egy évre rá meghalt két kicsi fia.


Kolostorba vonult. Casciában a Mária Magdolna ágostonos rendbe jelentkezett, ahonnan egymás után háromszor elutasították. Végül 1407-ben csodálatos módon bejutott: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Tolentinói Szent Miklós vitték be éjnek idején a kolostorba. A nővérek közül engedelmességével és jámborságával tűnt ki. Egy imádság közben homlokára megkapta a stigmát. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten élte.
1447. május 22-én hunyt el. Teste épen maradt, sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. A hagyomány szerint a kilátástalan esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
Egyik vele kapcsolatos csoda a rózsacsoda. A legenda szerint egy havas téli napon, a nagybeteg Rita arra kérte a nővéreket, hogy hozzanak neki egy szál vörös rózsát. Társai azt hitték, hogy már félrebeszél. Ám amint kiléptek a kolostor kertjébe, nemcsak kinyílt rózsát találtak a hóban, hanem zamatos fügét is. E legenda nyomán született a rózsaáldás szokása, amelyben a szent ünnepén részesülhetnek a hívek. Ez a kedves hagyomány még mindig él hazánkban is.