A beszélgetésnek sajátos aktualitást és feszültségteljes várakozást adtak a napi sajtó közelmúltban felröppent, erőszakos cselekményekről szóló hírei, ugyanakkor a beszélgetés részvevőit egy sokkal mélyebb probléma átgondolása vezette, az a tény, hogy a cigányság helyzete immár évtizedek óta nem halad előre, politikai játszmák eszköze lett.
Bencsik Gábor történelmi felvezetésében megismertette a hallgatóságot a cigányság kialakulásával és magyarországi megtelepedésével. 1345 és 1410 között jelent meg a cigányság hazánkban, és innentől kezdve ötszáz éven keresztül egy párhuzamos, de illeszkedő társadalomban éltek, ahol falusiak által használt fémszerszámok gyártására szakosodtak, és békében éltek a helyi lakossággal. A baj a XIX. században az iparosodással kezdődött, amikor elvesztették fő kereseti lehetőségüket az olcsó ipari áruk áradatával szemben, és helyette nem tudtak más tevékenységre átállni.
Kármán Judit a szocializmus korának félmegoldásait elemezte, mikor az 1961-es MSZMP-párthatározat hibáit sorolta fel. Ekkoriban megpróbálták a szegregációjukat megszüntetni, lerombolták a cigányok vályogviskóit, de helyette ugyanúgy elkülönített, komfort nélküli csőlakásokat kaptak. Oktatásukat cigány iskolák, illetve cigány osztályok létrehozásával próbálták egyengetni, de az alacsonyabb minőségű oktatást kínáló intézmények csak ideig- óráig segítettek abban, hogy betanított vagy segédmunkásként helyezkedhessenek el zömmel nehézipari létesítményekben. A nyolcvanas évek közepén a cigányság a nehézipar válságával együtt tömegesen került utcára, a maradék pozitív jövőképük is ekkor tűnt el.
Azóta perifériára kerültek, a rendszerváltás legnagyobb vesztesei lettek. A szeretet, a hozzáértés és az őszinte beszéd azonban segíthet felemelkedésükön. Ez a kérdés nem megkerülhető, hiszen a magyarországi legnagyobb etnikumról van szó, számuk jelenleg egymillió körül mozog, és több mint ötven százalékuk a mélyszegénység állapotában él, gyakran a napi betevő falatjuk sincs meg. Az elmúlt héten 60. életévét betöltő cigány író, Rostás Farkas György a leginkább érintettként tudta életközelivé tenni a témát, milyen az, mikor valaki egy üldözött népcsoport tagjaként születik a világra, milyen az olyan élet, amit nem ő maga választott, és hogyan lehet hozzá mégis foggal-körömmel ragaszkodni, meglátni a benne rejlő szépségeket is.
Ugyanakkor a jelenlegi állapotok miatt a cigányok felelősségét is elismerte, hiszen a rendszerváltás után a cigány önkormányzatok felállítása egy jó terv része volt, de rosszul valósult meg. A politikai pártok „bérmunkásai” lettek, pedig a segélyekért cserébe szavazatokat árusító politika helyett az építésre és függetlenségre kellene helyezni a hangsúlyt. Abban minden részvevő egyetértett, hogy ennek az alapja az oktatás szegregációjának megszüntetésével lehetséges, természetesen kisebb létszámú osztályok mellett, és segélyek helyett igazi munkára van szükség. A szegényekre mindenütt jellemző nagyobb bűnelkövetői arány társadalmi felemelkedésük ellenhatásaként így körükben is automatikusan csökkenni fog. Ezekben az ügyekben nemcsak a többségi társadalom empátiájára, odafigyelésére van szükség, hanem maguk az érdekelt felek felelősségérzetére is, bár ezt olykor nehéz meglátni a mélyszegénység állapotában.
Az őszinte beszédhez hozzátartozik az is, hogy valljuk be, Veszprémben köztörvényes bűnözők gyilkoltak, Olaszliszkán pedig valóban a kisebbségi cigány társadalom agresszivitásáról volt szó, ami a jövőben nem folytatható. A beszélgetés résztvevői végül felhívták a hallgatóság figyelmét a cigányság olyan értékeire, mint az érzések szabadabb áramlása, a nagycsalád együttléte és egymás iránti belső szeretete, a tisztelet és odafigyelés megadása a várandós anya, a beteg, a haldokló vagy a gyászoló iránt. A cigány azért dolgozik, hogy éljen, és sosem fordítva, és mindig megtalálja az alkalmat az ünneplésre, amire a mostani aggasztó gazdasági helyzetben mindenkinek nagy szüksége van, sokkal inkább, mint a bűnbakkeresésre. Zárszóként felhívták mindenki figyelmét arra, hogy a tudatos uszításoknak soha ne üljenek fel, az Isten-arcot minden embertársukban – bőrszíntől függetlenül – fel tudják fedezni.
