Bújócska egy ökörszemmel

 

Jártam itt kemény téli időben, amikor a tó vizét jégpáncél borította, a kacsák akkor is itt voltak, a patakban húzták meg magukat. Valahol fekete harkály nyávogott, de nyomban utána felrepülhetett, mert a csak röptében adott harsány „krü-krü-krü-krü”-jét hallatta. A fák többsége már levetkezett, és mert az utóbbi időben szélcsendes napok jártak, alattuk a koronának megfelelő formájú, a sárga és a rozsdavörös különböző árnyalatait felvonultató friss, egyre vastagodó avarréteg feküdt. Szeretek a néha bokáig érő, lazán egymásra rakódott őszi levelek között járni, csörgésük sajátos muzsikája hozzátartozik az ősz hangulatához. A tisztásokon már csak itt-ott láttam egy-egy százszorszépet, a sétautak mentén viszont mindenütt üdén zöldellt a tyúkhúr. Érdekes növény. Nyáron nem látni, az őszi esők keltik életre, zöld marad egész télen, akár a hó alatt is. Tavasszal apró fehér virágait látom, majd amikor megjönnek a meleg napok, elszárad, eltűnik, nyári álomba merül. Egerészölyv szállt a levegőben, s valószínűleg ezt látva utánozta a ragadozó „hié” kiáltását egy szajkó. Korábban Zsoldos Árpád barátom figyelte meg, hogy a mátyásmadár többnyire akkor hallatja ezt a hangot, amikor annak igazi tulajdonosát megpillantja.

Már másodszor kerültem meg az arborétumot, gyönyörködtem a hatalmas fákban, a sziget mocsárciprusaiban, amikor egy sűrű bokorban ökörszem kezdett cserregni. Először nem láttam, de egy idő után előbukkant, rövidke farkát hetykén felfelé tartva rám pillantott, bókolt, cserregett egy sort, aztán újra eltűnt. Beálltam egy vastag törzsű fa mögé, onnan figyeltem. Kisvártatva újra előbújt, és úgy láttam, meglepődött, hogy nem lát, de aztán persze észrevett, megint eltűnt, és tovább cserregett. Talán félt egy kicsit, és kíváncsi is lehetett, de a sűrű bokrot nem akarta elhagyni. Megint beálltam a fa mögé, de ezúttal nem lestem ki, szorosan a törzshöz simultam. Előbújhatott, és miután nem látott, csendben maradt. De érezhette, hogy ott vagyok, figyelt, és alig dugtam ki a fejem a fa mögül, újra riasztani kezdett. Továbbmentem, ő pedig, gondolom, örült, hogy sikerült elzavarnia.

Tibor jött elém. Átfázott a hosszú üldögélés közben, de a munkát befejezte. Kiléptünk az arborétum kapuján, aztán ő a tópart őszi színeit megörökítő szép festménnyel, én pedig egy apró madárka nyújtotta élménnyel gazdagabban siettünk a vasútállomás felé.

Fotó: Bécsy László