Mélységek és magasságok fölött

 

A bányászok évtizedeken át védőszentjük, Szent Borbála ünnepén tartották a magyar bányásznapot, ám 1951-ben ez átkerült szeptember első vasárnapjára. Borbála a tűzoltók, a tüzérek, a tűzszerészek, a kohászok, valamint az ágyú- és harangöntők patrónusa is, neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket, s a hegymászók is hozzá fohászkodnak. Borbálát a legenda szerint saját apja ölte meg, akit gyilkos tettéért azonmód villám sújtott agyon, ezért a szentet több helyen a „hirtelen és készületlen halál” elleni oltalmazónak tekintik, s gyakran így imádkoznak: „Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben.”


 

Tiszteletére szentelték Bakonykoppány, Dorog, Tokodaltáró, Újhartyán templomát, a brennbergbányai műemlék templom bányavágatra hasonlító, összehajló ívei a település bányászjellegére utalnak. A mellékoltár fekete Madonna- szobra a második világháború idején ide menekült lengyelek ajándéka. Érdekesség még, hogy ebben a kis határszéli faluban különös módon egy fedél alatt található a templom és a kocsma.

Egyedülálló a csehországi Kutná Horában található Szent Borbála-katedrális is, amelyet az UNESCO a történelmi városközponttal és a sedleci Miasszonyunk-székesegyházzal együtt 1995-ben a világörökség részévé nyilvánított. A katedrális építése 1388-ban kezdődött Johann Parler vezetésével. Az építkezés a huszita háborúk idején leállt, majd hatvan évig szünetelt. A templom csak évszázadok elteltével, 1905-ben nyerte el végső formáját. Ha Csehországba vezet utunk, érdemes fölkeresni ezt a gyönyörű építményt, s ha már itt járunk, a Csontkápolnáról se feledkezzünk meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .