Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, a homíliát Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mondta.
Ragaszkodásuk és hálájuk kifejezéseként a legutóbbi szolgálati helyéről, a passaici Szent István-plébániáról (USA), továbbá Magyarországról és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből is érkeztek gyászolók, hogy utolsó földi útjára kísérjék Vas Lászlót.
Bevezetőjében Böcskei László püspök felidézte: néhány nappal ezelőtt, Urunk megkeresztelkedésének napján az égből jövő hangnak örvendtünk, amely előttünk is igazolta a teljes élet felé vezető utat. Nem más ez, mint maga Jézus Krisztus, aki eljött közénk, hogy jobban megismerjük őt. Akkor nem is gondoltunk arra, milyen közel van a pillanat, amikor Vas László célba ér — néhány órával később tért meg Teremtőjéhez. „Most pedig itt vagyunk, és imádkozunk, arra kérve a Jóistent, hogy fogadja be őt az igazak országába, jutalmazza meg őt hűséges szolgálatáért. Megköszönjük Urunknak mindazt a jót, kedvességet és ajándékot, amivel elhalmozott minket rajta keresztül, s azt, hogy szomorúságunk ellenére hittel és reménnyel tekinthetünk a jövőbe, bízva abban, hogy eljön a viszontlátás pillanata az ő országában”– fogalmazott a főpásztor. Hangsúlyozta azt is: bizonyára sokakat elszomorít Vas László gyors távozása, de nekünk a bánat dacára a vezérlő és reményt adó csillagra, az Úrra kell tekintenünk, kérve őt, adja meg a hit világosságát nekünk, és az örök nyugodalmat neki.
Prédikációjában Cserháti Ferenc arról beszélt: bár nehezen tudjuk felfogni, hogy többé nincs velünk, karácsony előtt azért már sejteni lehetett, hogy a súlyos és végzetes betegségben szenvedő Vas László valójában meghalni tér haza szeretett szülővárosába. Advent elején még lelkipásztori aggódással és reménnyel írta az Egyesült Államokból: közeleg a karácsony, egyre több a munka, haza kellene utaznia kivizsgálásra, de az ünnepi előkészületek miatt ez lehetetlen, talán majd újévkor. Aztán akinek szolgált, a gondviselő Isten másképpen gondolta: László atya egészsége rohamosan romlott, ezért végül már karácsony előtt eljött Váradra. Imádkozott a Szűzanyához, és egyszer csendben megjegyezte: teljesült a vágya, tizenhét év elteltével végre itthon karácsonyozhat.
Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok püspöke, a barát, a paptestvér, a sors- és küzdőtárs felidézte a magyarsága mellett a tengeren túl is hűséggel kitartó, az idegenben is buzgó lelkipásztorként helytálló Vas László szolgálatának főbb mozzanatait, egyes állomásait. 2000 nyarán került Chicagóba, az ottani bíboros meghívására, Tempfli József megyéspüspök jóváhagyásával. A Szent István magyar egyházközségben tevékenykedett káplánként, majd 2007-ig plébánosi kormányzóként. Munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2007. december 1-jén került a passaici Szent István-egyházközségbe. Felújította a templomot, új alapokra helyezte a plébánia iskoláját, rendezvényeket szervezett, és a közösséggel megünnepelte a templom felszentelésének 110. évfordulóját. Állandó szorgalmazója és résztvevője volt az amerikai és kanadai magyar papok találkozóinak. Tavaly amerikai állampolgárságot kapott, így kinevezték plébánosnak. Szilárd alapokra helyezte az egyházközséget, és számos terve volt még, „a hontalanságban is megmaradt a hazaszeretete, ápolta Szent István szellemi örökségét, a krisztusi hitet”.
A temetési szertartás elején Böcskei László visszaemlékezett arra, hogy december elején többször is levelet váltottak egymással. A téma természetesen Vas László egészségügyi állapota volt, amely folyamatosan romlott. Eleinte hallani sem akart arról, hogy hazajöjjön; a szolgálatára, a munkájára, a hívekre hivatkozott. Az ember életében azonban vannak olyan pillanatok, amikor magára is gondolnia kell, és ez elérkezett az ő életében is. Nem volt könnyű meghoznia a döntést, de hazajött, mert a lelke mélyén hazavágyott, még akkor is, ha az ő esetében nehéz meghatározni azt, hogy mi a haza. Már rögtön hazaérkezésekor nyíltan és egyenesen beszélt Böcskei Lászlóval, mint aki tudatában van annak, hogy nincs sok esélye a felépülésre, de örül, hogy otthon lehet. Utolsó találkozásuk alkalmával annyit mondott: köszöni szépen, „ennyi volt”. Jó lelkipásztor és jó ember volt Vas László, aki abban a hitben élt, hogy a feltámadott Krisztus a mi reménységünk – nyomatékosította a főpásztor. A koporsót a beszentelést követően a székesegyházból a Rulikowski-temetőbe vitték, a Steinberger-kápolnához, majd onnan körmenetben kísérték Vas Lászlót végső nyughelyére.
Forrás: Erdon.ro
