Búcsú Mensáros Zoltántól

Tartózkodó, szemérmes elbeszélő volt, egy hagyomány folytatója. Olyan neveket sorolhatunk fel elődei között, mint Ottlik Géza vagy Birkás Endre. Hozzájuk hasonlóan küzdelmesen írt. Sokáig egykönyvű íróként tartottuk számon, utóbb azonban az 1968-ban megjelent Böjti szelet még két regénye követte. Az Új Emberben és a Vigiliában is megjelentek elbeszélései, ezek is tömörítő képességéről, műgondjáról árulkodtak.

Az 1968-ban kiadott Böjti szél témája az Iskola a határonéhoz kapcsolódik. Szívesen alkalmazta benne az idő felbontását, a jelent és a múltat vonja össze, miközben a második világháború idején egy vidéki városka katonai kiképző laktanyájában történteket állította előtérbe. Kömlődi zászlós hányatott évek után lett hivatásos katona, Tahy Gáspár, a regény másik központi alakja pedig annak a kornak egyik jellegzetes figurája: vadászgat, udvarolgat, hasonlóan tiszttársaihoz, akik mit sem éreznek a háború szörnyűségeiből. Egyikük, Barlay alezredes már csak rangja miatt is a városka központja. Ebben leli örömét, a katonaságot fölösleges rossznak tekinti. A segédtisztje, Szűcs őrnagy épp az ellentéte, szívós kitartással halad fölfelé a ranglétrán. Ebben a környezetben Kömlődi „idegen test”, népdalokat gyűjt, amiért társai – a katonaélettől ugyancsak megcsömörlött Tahy kivételével – lenézik és megvetik. Végül öngyilkos lesz. Temetésére csak Tahy Gáspár utazik el, s visszatérve Szűcs képébe vágja, nem akar katona lenni. A felülvizsgálaton felmentik a további szolgálat alól. Van, aki szerencsés, és van, akit maga alá gyűr az értelmetlenül és embertelenül működő gépezet.

Mensáros Zoltán regényeinek és elbeszéléseinek legnagyobb erőssége a helyzet- és alakteremtés. Kitűnően ismerte az embereket, éles szemmel világította meg gyöngéiket, nemtörődömségüket, önzésüket. Szinte érzéketlenül veszik tudomásul a Böjti szélben, hogy közeledik a front, ki-ki a saját gondolatai közé húzódik, senki sem képes arra, hogy a másik ember felé segítő kezet nyújtson. Sík Sándor figyelmeztetett arra, hogy sokszor az élet negatívumaiból tanulhatjuk a legtöbbet. Mensáros Zoltán művei arra ébresztettek rá, mit ne tegyünk. Innen már csak egy lépés annak felismerése, mit tegyünk!