Búcsú

Aztán hirtelen elhallgatott, és fejét félrefordítva egy sűrű bokor felé figyelt, ahonnan egy másik rigó, barna ruhás tojó bukkant elő. Leszállt a gyepre, és míg párja odafent újra dalolni kezdett, egy vékony gyökérdarabkát próbált kicibálni a fű közül. Percekig küszködött vele, a gyökér vége megakadhatott valahol, de végül sikerült kihúznia. Néhányszor megforgatta a csőrében, majd letette, jól megnézte, aztán felkapta és ugyanabba a bokorba vitte, ahonnan az imént kibújni láttam. A parkokban élő fekete rigók korán kezdenek költeni, és évente akár háromszor is nevelnek fiókákat. Szükségük is van erre, mert a városba költözött szarkák és dolmányos varjak gyakran kifosztják a még oly jól elrejtett fészkeket is. Láttam már csőrben tartott apró rigófiókával repülő varjút, egy másik a Gellérthegyen tojást hozott valahonnan. A fűre ereszkedett vele, óvatosan körülnézett, aztán nagy gyakorlatra valló ügyességgel az előző nap lekaszált száradó fű alá rejtette.

Cinegék, vörösbegyek énekeltek, erdei pinty csattogott. Borvörös mellét felém fordította, majd kissé oldalt fordult, és nagy, hófehér szárnytükrét mutatta. A sétány mellett bíborlilán virított az odvas keltike, aranyló sárga ruhát öltöttek a sombokrok, apró zöld levelek ültek az ágakon, igazi szép márciusi reggel volt. A rigó továbbra is szorgalmasan dolgozott, egyre-másra fordult, száraz leveleket, növényi szálakat, egyszer újságból szakadt sáros papírfoszlányt vitt készülő otthonához. Párja már nem énekelt, de ott volt, a gyepen ugrált, gilisztát keresett. A boldog családi képet nézve eszembe villant egy két éve Apaj-pusztán látott magányos madár. Azon a részen évek óta élt egy fogolypár, bármikor jártam is arra, mindig találkoztam velük. A fogoly ragaszkodik megszokott területéhez, de a házastársi hűség példaképe is lehetne, a pár mindig egymás közelében van, és életük végéig együtt is maradnak. Két éve azonban csak egyiküket, a kakast láttam. Szokott helyén, egy bokor közelében ült mozdulatlanul, tollait kissé felborzolva, szomorúan, egyedül. Mi történt a párjával, nem tudom, de ez a kép jelent meg előttem a kórházi ágy mellett. Könnyeim a párnára folytak, miközben elszoruló szívvel, elhomályosodó tekintettel láttam, amint feleségem légzése egyre lassul, csendesedik, majd teljesen megszűnik. Negyvennyolc évi boldog házasság után egyedül maradtam, de hálát adok a Jóistennek, hogy ezekben a percekben mellette lehettem, foghattam a kezét, miközben ő egy másik, sokkal boldogabb, örök világba költözött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.