Türelmes reményben

Veronika kendői
az ARC lenyomatával.
Markunk eke szárát
szorítja,
lelkünk barázdálja
tavaszi szántás,
a csend sebet üt
bársony szíveinken.
Gyökerestől kitépik
a fiatal fákat.
Temető illat bizseregtet,
oldó némaság
zárja ajkainkat,
pitypang sárgállik
fogaink között,
a csemetéknek ásott
gödröcskékbe
víz gyülekezik,
a szomjúság megbabonáz,
erdők szél borzongása csábít,
végigszánt arcainkon.
Kínálkozó remény
s a hit keresztje magasodik
mindenek fölé,
gyermekeink vállainkra
hajolnak,
csodákra figyelünk,
a kertben némán közelít
a kertész –
reá vártunk,
türelmünk hű jutalmára.