Bontakozó tavasz

A tágas legelő az első pillanatban üresnek tűnt, de csakhamar megjelent egy szép, kékes rétihéja. Téli vendég nálunk, októbertől márciusig a hazai réteken, legelőkön vadászik pockokra, egerekre. Könnyed, kissé imbolygó repüléssel alacsonyan szállva kémlel maga alá, aztán hirtelen fordulattal a fű közé csap. Sok zsákmányolási kísérletét láttam már, de ezeknek legalább a fele eredménytelen volt, a madár legfeljebb a sárguló fűszálakat markolhatta. A pocok talán éppen csak a fejét dugta ki, vagy a lyuk közvetlen közelében rágcsált, és még idejében a föld alá menekült. A rétihéja azonban tudja, hogy a vadászat előbb vagy utóbb mindig sikerrel jár, felrepül, és mintha mi sem történt volna, tovább pásztázza a legelőt.

Az enyhe tél itt marasztalta a tundrák felől érkezett lilikeket és vetési ludakat. Nagy csapatok mozognak a tatai Öreg-tó, a Dinnyési-fertő környékén és itt, a Kiskunságban is. A halastavak felé közeledve már messziről hallottam egyre erősödő zsivalyukat, a nyári ludak gágogása a lilikek magas “li-lik” kiáltásaival keveredett. Időnként több százan felrepültek, gágogva kavarogtak egy ideig, aztán újra leereszkedtek. A tavak mögött elterülő nagy, tocsogós legelő eszményi pihenő- és táplálkozóhelyet kínált számukra. A gátra lépve a szélső tavon legalább félezer tőkés réce úszott, a tojók jókedvű “háp-háp”-ja betöltötte a levegőt. Odébb vagy ötven bütykös hattyú ringatózott az apró hullámokon, a nádszegély mellől négy nagy, hófehér kócsag kelt fel és repült méltóságteljes szárnycsapásokkal a tó túlsó partja felé. Mostanában jöhettek, vagy talán el sem mentek, itt töltötték a téli időszakot. Később néhány fütyülő réce érkezett. Fordultak egyet a tó felett, aztán toccsanva ereszkedtek a vízre a tőkések mellé. A fütyülő réce téli vendég Magyarországon, de a gácsérok már a tavaszra készülődnek, szép nászruhájukat viselték. Fejük vörhenyes árnyalatú barna, homlokukról széles, krémsárga csík húzódik a fejtetőre, begyük lilásan árnyalt, oldaluk világosszürke, alsó farkfedőik feketék, előttük fehér mező, úszás közben mindkettő jól látható. A szomszédos tóra pillantva, közel a parthoz kis csapat szárcsa ringatózott a vizen. A koromfekete madarak valamennyien felém fordultak, hófehér homlokpajzsuk szinte világított a szikrázó napsütésben. A gátról a legelőre láttam, ahol fenyőrigók keresgéltek, és talán már a közeledő tavasz üzenetét hozta az a nyolc bíbic, amelyek közéjük ereszkedtek. Fáradtnak tűntek, nemrég érkezhettek dél felől. Amíg néztem az elegáns, fekete-fehér, hosszú bóbitát viselő madarakat, arra gondoltam, mire ez az írás megjelenik, már mögöttünk lesz Zsuzsanna napja, pacsirták dalolnak a magasban, és ezek a bíbicek kedves “bé-bic” kiáltásaikat hallatva csaponganak a legelő felett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..