Serédi bíboros azonban nem adta fel eredeti elképzelését, hogy Meszlényi Zoltánt nevezzék ki segédpüspökévé. 1937-ben ismét a Szentatyához fordult, ecsetelve az adott helyzetet: szüksége van segédpüspökre, mert az egyházmegye nincs megnyugtató helyzetben, neki magának pedig, prímási méltóságából és joghatóságából eredően nagyon sok elfoglaltsága van. Különösen a liturgikus cselekmények végzésében több segítségre lenne szüksége. Ennek hiányában a XXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése is nehézségbe ütközik. Ezért tisztelettel kéri a Szentatyát, hogy Meszlényi Zoltán esztergomi kanonokot – kanonoki javadalmának meghagyása mellett – segédpüspökévé nevezze ki. A bíboros felsorolta a püspökjelölt addigi állomáshelyét, ezzel is igazolva, hogy kanonokja minden egyházmegyei tisztségben jártas, azokat okos, szorgalmas, engedelmes lélekkel töltötte be, miközben elöljáróinak és alattvalóinak elismerését is kivívta. A bíboros elismeréssel szólt Meszlényi példás papi életéről és tudósi buzgalmáról. A magyaron kívül az olasz, német, francia, angol, latin nyelvekben járatos és kissé spanyolul és szlovákul is tud. Végül Serédi Jusztinián bíborost Domenico Tardini államtitkár arról tájékoztatta, hogy Szentatya 1937. október 1-jei kelettel Meszlényi Zoltánt sinopei püspökké és esztergomi segédpüspökké nevezte ki.
Meszlényi Zoltán püspökké szentelése
Elérkezhetett a püspökszentelés napja, 1937. október 28-án. A híradások szerint „felséges ünnep volt szent Simon és Juda apostolok napja az esztergomi bazilikában. Megtelt a királyi templom nemcsak hívőkkel, hanem a Szentlélek erejével, apostoli tűzzel, hangulattal, ünneppel. A márványfalak, a freskók, a mozaikok ragyogásánál, a külső ünneplés fényénél az öröm volt csak nagyobb, amely eltöltötte a felszenteltnek, az Istentől kiválasztottnak lelkét… és az anyaszentegyházat, amelyben az apostoloknak új utóda támadt.” „Kísérje őt az Isten áldása munkájában, amelyet mindig annyi hűséggel végzett el.” „Fidenter ac fideliter”, vagyis hittel és hűséggel haladjon, küzdjön, vigye az élet keresztjét” – írták a korabeli lapok.
A gyönyörű napsütéses őszi reggelbe fél kilenckor belekondult a bazilika nagyharangja, jelezve, hogy nagy ünnep készül a magyar Sion hegyén. Ezután valóságos búcsújárás indult meg a hegy felé, autók, kocsik, gyalogosok tömege, amely megtöltötte a szentélyt és a hajót. Fél tíz előtt az asszisztencia fogadta Serédi Jusztinián bíborost, akit Breyer István győri püspök, Kriston Endre egri segédpüspök és Meszlényi Zoltán kísért. Ezután felhangzott az Ecce sacerdos magnus, amelynek hangjai mellett Serédi betért a Bakócz-kápolnába rövid adorációra a püspökök kíséretében. A püspökszentelés szertartására külön füzet jelent meg a szentelendő címerével díszítve.
A püspöki öltözékhez tartozik a láncon függő, nyakba akasztható mellkereszt is. Ez már a XIV. század óta szokásos főpapi jelvény, ennek a zsinórját Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapáttól kapta. A püspök jelmondatául ezt választotta: Fidenter ac fideliter – Hittel és hűséggel. A szentelés végeztével Meszlényi kanonoki házában fogadta vendégeinek jókívánságait, majd őt fogadta a prímási palotában – a megjelent legfőbb egyházi és világi előkelőségekkel együtt – Serédi bíboros.
Héya Zoltán festő mind a fővárosban, mind Esztergomban készített portrékat Lepold Antal kanonok megbízásából. Teplán (Tornyos) Gergely – akivel később, 1950-ben együtt raboskodtak – azért ragadott tollat, hogy azt kívánja, „minél többet és minél tovább munkálkodhassék egyházunk és hazánk javára”. Ebben a kívánságban megfogalmazódott mindaz, amiért mindketten szenvedtek, és életüket áldozták.
Király József esperes-plébános a komáromi espereskerület nevében kívánta Isten áldását, nagy büszkeséggel emlegetve, hogy „papi működésének első idejében kedvelt kerületünkben is nagy lelkesedéssel buzgólkodott”. A levél hátlapjára saját kezű válaszát írta Meszlényi: „Higgye el nekem, hogy a sok üdvözlő levél között, melyet püspöki kinevezésemmel kapcsolatban kaptam, alig volt még egy, ami olyan örömet szerzett volna, mint Főtisztelendő Úr sorai… Rövid ideig voltam ott, de a komáromi káplánság első helyem volt, s a hosszú évek után mindig kegyelettel gondolunk arra a helyre, ahol először éreztük, hogy az Úr titkainak sáfárjai lettünk. Ha utam ritkán Komáromon keresztül vezet, besurranok a régi templomba, és imádkozom azokért a buzgó hívekért, akiket – ha rövid ideig is – Krisztus nevében szolgálhattam.” Az ifjúság körében igen népszerű Blaskó Mária írónő a Szívgárdához tartozó, százezernél több gyermek nevében örvendezve köszöntötte az új püspököt. Szekfű Gyula, a híres történész pedig e sorokkal gratulált neki: „Kegyelmes Uram, mélyen tisztelt Barátom. Legyen szabad tisztelőid sorában nekem is megjelenve a legjobb kívánságaimat kifejeznem.”
A köszöntők között található Bajor-Bayer Ágost festőművész, Árvay-Nagy Bálint pápai prelátus, nyugalmazott vezéresperes, de itt olvasható Kávay Ernő műasztalos, lakberendező, Szlezák László harangöntő levele is.
(Folytatjuk.)
