A Magyarországi Református Egyház kérésére (Boldog) II. János Pál 1991. augusztus 18-án koszorút helyezett el a gályarabok emlékművénél, és imádkozott is. Tette mindezt a kiengesztelődésért.
„Az, hogy ma ennyi felekezet van, szintén az emberi bűn következménye!” – szokta mondani Barsi Balázs ferences atya. Nyilván az sem volna helyes, ha évszázados sérelmeket ma akarnánk megtorolni. A mostani katolikus vezetés, sem a jezsuiták nem azonosak azokkal, akik a feltételezett igaz hit védelmében anno a máglyákat gyújtották. Ma már ők sem tennék.
Boldog II. János Pál kiemelkedő személyiség a pápák sorában. A gályarabok emlékművénél új korszakot nyitott katolikusok és protestánsok viszonyában. Legalábbis így látom én. Ahogy az megnyilvánulásomból is kiderül: hithű kálvinista vagyok, de nem ama fafejű fajtából. Elvem, hogy aki vallja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16), azt én testvéremnek tekintem, és véle vacsorálok.
