Fotó: Cser István
Bár a Mária-úton vagy akár a Kék túra útvonalán is felkerekedhettem volna, én mégis az országutat, a kényelmes autót választottam, hogy a ködös, téli hétvégén eljussak a Bakony keleti lábánál fekvő ősi Mária-kegyhelyre, Bodajkra. A barátságtalan, néhol csaknem áthatolhatatlannak tűnő szürkeségben a figyelmes szemlélő is nehezen találta meg a négyezres lélekszámú kisvárossá nőtt dunántúli településre vezető utat.
Odaérve aztán egyszerre csak harangjáték csengő-bongó dallama „ébresztett fel” a lehangoló vizuális bódulatból. Gyorsan megcsipkedtem magamat, s tüstént körülnéztem, de nem a szférák határán, hanem a kegytemplom közvetlen szomszédságában álltam. Lecövekelten hallgattam a haranghangon szóló imádságot, a szebbnél szebb népi és egyházi énekek és különböző klasszikus zenedarabok ismert hangsorait.
Révületemben alig ismertem fel a ferencesektől örökölt mosolyával köszöntésemre érkező fiatal plébánost, Mórocz Tamást, akinek megnyúlt termete harmonikusan illik a templomtorony magasához. Mindketten az ég felé mutatnak…
Megtudtam tőle, hogy ez „csak” egy digitális harangjáték, bár hangminősége vetekszik az eredetiével. Kérdő tekintetemet látva így folytatta az atya: „Tizenhat falut megörökölve, huszonnyolc évesen lettem a bodajki kegyhely plébánosa, s négy munkatársammal együtt szolgálunk. Egy nyertes pályázat eredményeként az utóbbi három és fél évben megújult a templom, a rendház és a zarándokudvar. Emellett a helyiek összefogásával lehetőségünk nyílt egy harangjáték megépítésére is, amely a település egyik ékessége lett. Kétóránként megszólal, és különböző dallamokkal örvendezteti meg a helyieket és az ideérkezőket. Este fél kilenckor, illetve nyáron fél tízkor egy hosszabb művel köszönünk el a nyugovóra térő emberektől. Bartóktól az Este a székelyeknél vagy Kodály Esti dal című műve hangzik el ilyenkor.”
A harang a késői csöndben a szomszéd településekig is elhallatszik, s hangja igazi élményt jelent az itt élőknek, ünneppé teszi a hétköznapjaikat.
Valóban, körültekintve látom, hogy ünneplőbe öltözötten vár bennünket az istenháza, s ez gyermekkorom hangulatát idézi, amikor nagyanyám kezét fogva, „szép ruhát” öltve mentünk a vasárnapi szentmisére. „Felemelő élmény ebben a városban lakni, mert úgy érezzük, hogy a kegyhely révén küldetésünk van a mai magyar társadalomban” – jegyzi meg halkan az atya.
Az egyház életében ismét jelentős szerep jut a zarándoklatoknak, a búcsújárásoknak, melyek során az emberek kifejezhetik az Isten iránti szeretetüket. Bodajkra az időskorúak mellett nagyon sok fiatal is ellátogat. A nyarankénti táborozások idején a házasokon és az autós turistákon kívül hat-hétszáz fiatal is megfordul a kegyhelyen. „Úgy érzem, hogy a templomajtó mellett a szívünket is ki kell tárnunk. Ezért ez egy személyes misszió is, amelynek során a zarándok megtapasztalhatja azt az örömet, amellyel az érkezését fogadjuk. Akár egy orgonakoncertet is hajlandó vagyok rögtönözni a betérőknek” – újságolja a plébános.
Nyaranta egyébként öt-hat orvos és negyven-ötven szakápoló részvételével egészségnapot tartanak, melynek során a különböző szűrések mellett mentálhigiénés oktatáson vehetnek részt, vagy a drogmegelőzésről hallgathatnak előadást az idelátogatók.
Rendszeresek a tavaszi-őszi koncertek is. A településen megtartják a templomok éjszakáját, és népszerűek a Mikulás-napi, illetve a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó iskolai és városi műsorok. Felekezettől, vallástól függetlenül vesznek részt az emberek a református testvérekkel közösen megtartott Szent István-napi ünnepen, ahol a szentmise végén közösen szegik meg az új kenyeret. Este pedig tűzijáték teszi még emlékezetesebbé az ünnepet.
Az atyától megtudtam, hogy ma már a szombat esti és a vasárnap reggeli szentmisék mellett a vasárnap esti szertartásokat is látogatja a katolikus lakosság nyolc-tíz százaléka.
„Jövőre ünnepeljük templomunk fennállásának 275. évfordulóját. Azt szeretnénk, hogy addigra megkezdődjön a tizenkét méter magas, fából készült kegyoltárunk felújítása, ami jelentős összegbe kerül. Reméljük, hogy a településen és a plébánián túlmutató összefogással talán újjászülethet ez a monumentális barokk oltár” – fejezi ki óhaját a fiatal plébános. Látva célratörő igyekezetét, nincs kétségem afelől, hogy így is lesz…
Az atya elmondta azt is, hogy a paphiányra és a hívők alacsony számára való tekintettel nem tudnak minden falunak helyben lakó plébánost biztosítani. A bodajki központi plébániáról négy klerikus – a plébános mellett Horváth József helyettes plébános, Hortyi Gábor kisegítő lelkész és Szendrei Mihály állandó diakónus – látja el az idetartozó tizenöt települést. Ez tíz plébániát jelent a filiákkal együtt. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy így a hívek is lelki közösségbe kerülnek egymással. E közösség lelki központja a bodajki szentély.
Mindeközben beértünk a plébániára, ahol már a szentmiséhez öltözve várták az atyák, hogy elkezdődjön a szertartás, amelynek kezdetén Spányi Antal megyés püspök megáldotta és megnyitotta az irgalmasság kapuját. A misén részt vettek a megyei és a környező települések képviselő-testületeinek tagjai, akik az ünnepség végén, régi hagyomány szerint, az irgalmasság kapuján áthaladva megkerülték az oltárt, hogy imádsággal öleljék magukhoz Máriát. Itt teljes búcsút nyerhetnek a hívek. Nem csupán bűnbánatról, bűnbocsánatról van itt szó, hanem a bűnök megbocsátása utáni büntetés teljes elengedését adja ilyenkor az anyaszentegyház.
Homíliájában a főpásztor korunk szorongató próbatételeiről, bűneink terhéről, Isten megtapasztalt közelségéről, a kitárulkozó szívű emberekről beszélt. Felidézte Szent István királyságának hosszú idejét, a királyt sújtó próbatételeket, s a szent családot, amely körülvette őt. Megemlékezett arról is, hogy az uralkodó gyakran zarándokolt e tájon, ahol már régtől fogva Máriához imádkoztak az emberek. „Itt tette le gondját, baját, itt keresett erőt a küzdelemhez, itt kutatta az eligazítást, hogy milyen utat kell választania, milyen döntéseket kell meghoznia. De itt adott hálát Istennek is Mária közbenjárására.”
Mi is „eljöttünk ide Bodajkra, erre a régi-régi megszentelt helyre, ahol annyi imádság meghallgatásra lelt, ahol annyi lélek talált erőre, ahol annyian kezdtek új életet, s ahol annyian köszönték meg örömüket, sikerüket, a lelki életben elért eredményeiket” – mondta a püspök.
Ünnepelni jönnek ide a zarándokok, ám emellett szembesülnek azzal a kérdéssel is, hogy mit vár tőlünk az egyház az irgalmasság szentévében. „Megtérésre hív bennünket. Isten irgalmas, és megbocsátja bűneinket, de egyúttal megkapjuk azt a lehetőséget is, hogy az irgalmasság szent kapuján belépve arra az útra térjünk, amelyen Krisztus jár előttünk, s amelyen együtt haladhatunk a Boldogságos Szűzanyával.” Ezen az úton az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva életét is meg kell újítania a hívő léleknek, mert az emberek ekkor veszik észre, hogy velük van az Isten. Hallgatnunk kell a szavára, nem csupán emlékeztetni őt arra, hogy mire van szükségünk.
A szentmise záróáldása után bemutatták az egyházmegye élő Mária-tiszteletét ismertető Egyházunk anyja című kötetet. Spányi Antal, korunk kihívásaira válaszolva, új lelkipásztori programmal gazdagította az egyházmegye ősi kegyhelyeit azzal a céllal, hogy elősegítse a különböző életkorú és társadalmi helyzetű hívek lelki megerősödését, különös tekintettel a napjainkban számos kihívás elé állított családokra.
Alsószentivánra elsősorban a nagyszülőket, Bodajkra az elsőáldozókat, Ercsibe a jegyeseket, Budakeszi-Makkosmáriára a szenvedélyek rabságából szabadulókat, Vértessomlóra a gyermekeket várókat, gyermekeket hordozókat várják. Máriaremetére azért zarándokoljunk el, hogy a Szentháromság dicséretében keresztségünkért adjunk hálát.
A Szűz Mária-tisztelet lelki gazdagságára Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1916-ban írt, A szép szeretet anyja című könyvéből vett idézetek emlékeztetik azokat az olvasókat, akik lapozgatják a képekkel gazdagon illusztrált kiadványt. Megtudhatják azt is, hogy a Szűz Mária-tiszteletet államalapító első királyunk honosította meg az egyházmegye területén. „A királyi székvárosban, melyet Fehérvárnak mondanak, ugyanezen örökké Szűz dicsőségére és nevére híres és hatalmas, csodálatos mívű bazilikát kezdett építtetni.” A hagyomány szerint a búcsújárás meghonosítását is Szent Istvánnak köszönhetjük, aki fiával együtt gyakran ellátogatott a városhoz közeli, bodajki kegyhelyre, amelyet Szent Gellért püspök és később Szent László király is felkeresett. A kegyhely újjáépítése a kapucinus atyák érdeme, akik a kora újkori Európában élen jártak a Mária-tiszteletben.
Magyarországon jelenleg negyvenegy Segítő Szűz Mária-kegyhely található, s közöttük nagyon fontos szerepet tölt be a bodajki, amely a gyógyító erejű forrás körül kialakult legrégebbi búcsújáró hely. A Segítő Boldogasszony tiszteletére szentelt mai templomot a középkori istenháza helyén Willibald móri kapucinus házfőnök hathatós munkálkodása eredményeként 1727 és 1742 között a Hochburg család támogatásával a kapucinusok építették. A kegykép előképe Lucas Cranach mester innsbrucki kegyképének passaui változata. A háborúkkal, járványokkal és az éhínséggel szembeni védelmező jellege miatt nevezték el az ebbe az ábrázolástípusba tartozó alkotásokat Segítő Boldogasszony-kegyképeknek. A kapucinus atyák a kép Bodajkra érkezését követő években arról tudósítanak, hogy a hívek tömegesen hódolnak a Szűzanyának, csodás gyógyulások és imameghallgatások történnek. A népnyelven Szerecsen Máriának hívott ősi festményt a megyés püspök megbízásából restaurálták, és a főoltár mögött helyezték el. „Egy stíluskritika alapján feltételezhető, hogy a festmény azonos lehet azzal a képpel, amelyet a kegyhelyet újraalapító Willibald atya Coloredo grófnőtől kapott. A szintén a XVII. század végére datált mai kegykép és a Szerecsen Mária pontos kapcsolata további kutatást igényel” – olvashatjuk az Egyházunk anyja című könyvben.
Mára Bodajk ismét az egyházmegye fontos lelki központjává vált, ahol a Mária neve napjához, szeptember 12-éhez legközelebb eső szombaton a Kálváriára vezetett keresztúti ájtatossággal kezdődik a hagyományos búcsú. A vasárnapi püspöki szentmisére szüleikkel és hitoktatóikkal együtt az elsőáldozókat várja a főpásztor.
