A modern pénzügyi világ immár jó ideje hitelpénzrendszerként működik, azaz a fizetőeszköz mögött nem áll arany- vagy ezüstfedezet. Így pénzügyeink állapota erősen függ a pénz viszonylagos értékállóságába vetett hittől, az állami intézmények iránti bizalomtól. A piacgazdaságokban éppen ezért a hatóságok sokat tesznek a nagyközönség bizalmának megőrzéséért: a pénzügyi szervezeteket hatóságilag ellenőrzik, szoros törvényes keretek között tartják, sőt válságos időkben akár ki is mentik a bajból. Míg más ágazatokban a tulajdonosoknak kell elszenvedniük hibás döntéseik következményeit. Akár egyetért a pénzintézeti tevékenység ilyen megkülönböztetésével az utca embere, akár nem, tény az, hogy az Egyesült Államokban és Európában a válság során egy sor nagy pénzügyi céget segítettek ki a kormányok állami pénzből, azaz végső soron az adófizetők pénzéből. Ezért is érvelnek ma a nyugati politikusok úgy, hogy a bankok aktíváira vagy nyereségére kivetendő adó csupán a bankmentés társadalmi költségeihez való hozzájárulás, és mint ilyen, erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt indokolható. A mi esetünk azért más, mert nálunk ezúttal nem kellett bankokat, pénzügyi nagyvállalatokat megmenteni, sőt, a pénzintézetek zöme meglehetősen nyereséges maradt a válságos év során is. A magyar állam ugyan 2008 őszén valóban a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió közös pénzalapjainak támogatására szorult a fizetőképesség fenntartásához, de a bajok kiváltó oka nem a pénzintézetek csődje, hanem az állam, a családok, a vállalkozások és a bankok együttes eladósodása volt. Sok százezer magyar család meggondolatlan eladósodásáért több szereplő között oszlik meg a felelősség. Ezek egyike természetesen a hitelt nyújtó bank, de felróható az ügy az állami felügyelő hatóságoknak, és persze a rosszul kalkuláló vagy felelőtlen ügyfeleknek is. Az eddigiekből még nem következne a nagy arányú banki adóemelés. Az új magyar kormánynak azonban sok új bevételre van szüksége ahhoz, hogy az elődje által vállalt költségvetési hiánymértéket be tudja tartani, miközben a költségvetés állapota romos, az átvett örökség súlyos. Erre azonban hiába hivatkozik a kormány hivatalos hitelezőinknél, ezért új bevételi források után kell nézni. Ebben a helyzetben jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a pénzügyi szektortól kétszázmilliárd forint befizetést vár el a kormányzat. Az összeg zöme a bankokra jutna; a többletadó befizetésének módozatairól még ezekben a napokban is vita zajlik. A közvélemény nagy többsége egyetért a lépéssel, az érintett pénzügyi vállalatok viszont protestálnak az összeg miatt. E többletadó nálunk sokkal nagyobb mértékű, mint a brit vagy a francia hasonló banki pótadó. De kormányzatunknak nagyon kell ez a bevételi tétel, amelynek révén teljesíthető a Valutaalappal szembeni vállalás. A magyar esetben tehát nyilvánvalóan főként költségvetési okai vannak az új adó kivetésének, míg máshol – legalábbis a hivatkozások szintjén – a bankmentés költségeihez való hozzájárulás a fő motívum. Vajon nem az ügyfelek viselik-e majd végső soron a többletadó terheit? Kormányzati megnyilatkozások szerint a jogszabályok majd elejét veszik a terhek áthárításának. Ám valamilyen módon és mértékben minden adó beépül az iparág költségeibe, és így előbb-utóbb megérzik az ügyfelek is. Az áthárítás módja és mértéke az ügyfélért folyó piaci verseny erősségétől és egy sor ma még nehezen előre látható tényezőtől függ. Az sem üres fenyegetés, hogy a változások miatt bizonyos cégek elkerülik hazánkat, bár éppen a lakossági bankok és az életbiztosítók azok, amelyek nagyban kötődnek az adott piachoz, az ottani nyelvhez, kultúrához, vagyis nehezen állnak arrébb a szabályozás szigorodása esetén. Mégis: egészében olyan kényszerű intézkedésnek látszik az érintettek éves nyereségének felét elvivő egyszeri adó, amelynek bevezetésére nem került volna sor, ha a magyar állam kevésbé deficites, és ha nem függene ennyire külső hitelezőitől. Lehet, hogy más ágazatból nem gyűjthető be ilyen sok állami bevétel véges időn belül, ámbátor a nagy áruházláncok és az olajcégek szintén hatalmas nyereségeken ülnek. A bankok társadalmi megítélése ma nagyon rossz, ezért léphet fel az ügyben ilyen erőteljesen a kormány. A különadó kivetése azonban következmény: a megelőző évek gazdaságpolitikai hibáiból eredeztethető.
