A nyitó Kenyéren és vizen azonnal beránt Gérecz világába, s a nehézségeken felülemelkedő csibészes jókedv (Van így néha, Kis dal egy mosolyról, Így bocskorosan), a fojtott, pimasz lázadás (Daróc a szürkéhez), a zsoltáros hevességű kínpanaszolás (Az Isten balján, Karácsonyi ének a börtönben) és az elragadtatott szerelmi líra (Alkony, A távozó) mind-mind megjelenik a muzsikában is, nemcsak a verssorokban. A szökés lendülete a Johnny B. Goode után kiált (koncerten nem is hagyják ki a ziccert), Az Isten balján keserves, vergődő bluesba torkollik, a Karácsonyi ének a börtönben zseniális asszociációval visszanyúl a spirituálé világáig, Shelley Első Károly című drámájának dalrészlete (melyet a költő fordított) pedig egy countryballada metszően tiszta dallamait ölti magára.
A zenekar azt írja az igényes, Haris László és Szemadám György képeivel illusztrált kísérőfüzetben, hogy dalai csupán zenei kiindulópontok Gérecz Attila verseihez. Ez a talán álszerénynek tetsző kijelentés fontos felismerést takar: a blues élő, köznyelvi valóság, mely egy koncert spontaneitásában virágzik igazán, s minden rögzítés egy kicsit megöli. Válságos időkben mindig kiutat ígér a források felfedezése. Ferenczi György és a Rackajam ezen az úton jár következetesen: anyanyelveként beszéli a bluest, s a Petőfi-lemez után újra felemeli a művészet régióiba.
(Ferenczi György és a Rackajam: Gérecz Attila, Hangzó Helikon 25., 54 perc, 2012)
