Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek kezdeményezte, hogy rendezzenek nemzetközi konferenciákat a témáról, annak érdekében, hogy az irgalmasság üzenete minél több Krisztus-hívőhöz eljuthasson. 2008 áprilisában, Rómában tartották az Isteni Irgalmasság I. Apostoli Világkongresszusát. Itt született meg az igény, hogy hasonló alkalmakat szervezzenek földrészenként, illetve országonként is. Hazánkban az irgalmasság vasárnapját megelőző szombaton, április 18-án kerül sor az első országos konferenciára a budai ciszterci Szent Imre-templomban, Bizalom az irgalmas Istenben címmel. A Katona István püspök által vezetett szervezőcsapat a közös imádság és ének, illetve a tanúságtételek mellett előadásokkal várja az elmélyülésre vágyó híveket. A nap folyamán Patrice Chocholski, a világkongresszus főtitkára, valamint Székely János és Beer Miklós püspök is tart előadást. Összeállításunkkal szeretnénk hozzájárulni az isteni irgalmasság üzenetének továbbadásához és elmélyítéséhez.
„Amint mennyei Atyátok is irgalmas”
Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről
Krisztus földi küldetése Isten irgalmas jóságának továbbadásában nyilvánult meg. A bűnök megbocsátása a kegyelem kiáradását jelentette. Húsvét teljesen feltárta Isten magatartását: Fiában megmutatta, hogy bizalommal van az ember iránt, és végtelen szeretettel szereti. A szeretetnek azonban kölcsönösnek kell lennie, ezért Isten várja, hogy viszontszeressék. A törékeny ember azonban mindig hajlik a bűnre, amíg a földön járunk, sokban vétünk mindnyájan (Jak 3,2). Csakis a folyamatos tisztulás teszi lehetővé, hogy gyermeki lélekkel állhassunk a szerető mennyei Atya elé, s a tőle megtapasztalt irgalom minden benne hívőt felszólít, hogy ugyanezt az isteni magatartást maga is gyakorolja. Az „Úr imája", a miatyánk olyan életprogramot ad a keresőknek és a hívőknek, amely iránymutató lehet a földi élet során, s egyúttal emberségünknek is az Isten akarata szerinti adottságára hívja fel a figyelmet: az irgalmas szeretetre. Jézus ugyanis arra tanítja övéit, úgy kérjék Istentől bűneik bocsánatát, hogy közben ők is megbocsátanak az ellenük vétkezőknek (Mt 6,12). Ha ezt nem tesszük meg, nem mondhatjuk magunkat Krisztus követőinek. Élni Jézus életét azt jelenti, hogy teljesen elfogadjuk az ő tanítását, és ahogy ő tette, belesimulunk az Atya akaratába: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14,36).
Az Úr Jézus földi élete során gyakran hívta a rászorulókat, a szegényeket és a bajban levőket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és terheket hordoztok, én felüdítelek titeket" (Mt 11,28). Ezt a hívást hallja mindenki, aki átérzi bűnösségét, és vágyakozik arra, hogy a kegyelem megszabadítsa lelki terheitől, és felemelje, szabaddá tegye egy megújult élet számára. Jézus kereszthalála által azt a szabadságot hozta el számunkra, amellyel megnyílhatunk Isten és felebarátaink felé is.
A megbocsátás gyakran nehéz cselekedetére az Úr maga adott példát: „Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. Jézus pedig így szólt: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek”(Lk 23, 33-34).
Az isteni irgalomra adott válasz általában két területen nyilvánul meg: testi és lelki vonatkozásban. A középkor óta hívja fel a figyelmet az egyház a cselekedetekre, amelyekkel az élet nehéz pillanataiban segíthetjük a bajba jutott, rászoruló embert. Jézus él a keresztényben, aki az ő irgalmas szívével látja a világot, az eseményeket és az embereket. Krisztus egész életével és tanításával tudtunkra adta az üdvösség feltételeit. Ezért Jézushoz hasonlóan a hívő ember cselekedeteiben is meg kell mutatkoznia, hogy kihez tartozik. Jézus szeretetet és megbocsátást tanúsított az emberek iránt, és a kereszténynek is eszerint kell élnie. Ez nem öncélú dolog, sokkal inkább Isten megdicsőítése és a ragyogó igazság felmutatása.
Bár lelkiismeretünk is segít, hogy földi utunkon el ne tévedjünk, szükséges a Krisztus által hozott kinyilatkoztatás is, hogy egész életünket Isten elgondolása szerint tudjuk élni. Az Úr Jézus szenvedése és kereszthalála előtt az ítéletről szóló példabeszédében említi az irgalmasság testi cselekedeteit: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felöltöztettetek, beteg voltam, és meglátogattatok, fogságban voltam, és eljöttetek hozzám” (Mt 25,34-36). Jézus egész életével bemutatta az irgalmasság lelki cselekedeteit is. Nemcsak megvendégelte az éhezőket és a szomjazókat, együtt érzett a ruhátlanokkal és a vándorokkal, meggyógyította a betegeket, válaszolt a börtönben lévő Keresztelő Jánosnak és feltámasztott halottakat, hanem megtérésre szólította fel az embereket, oktatta tanítványait, bátorította a keresőket, megbocsátott a bűnösöknek és megvigasztalta Pétert, elfogadta még az igazságtalan ítéletet is, és a kereszten üldözőiért imádkozott (Lk 23,34).
Amikor az egyház tételesen felsorolja az irgalmassághoz kapcsolódó tetteket, ezt azért teszi, hogy a keresztényeket szüntelenül emlékeztesse, el ne feledkezzenek az irgalmas szívű Jézus nyomában járni, és napról napra törekedjenek felszólításának megvalósítására: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).
