Keresztény összetartozásunk mélyen gyökerezik közös hitünkben, hogy Jézus Krisztus feltámadásában nemcsak Istentől kapott életünket ünnepelhetjük, hanem egy új élet ajándékát is, hiszen Jézus egyszer és mindenkorra győzött a halál felett. A keresztény összetartozásunkat kifejező Ökumenikus Imahét alkalmai során mindannyian átéljük, hogy közös hitünk révén minden lélekkel törődnünk kell.
Kérdések:
Vajon tanúbizonyságunk által mások is megtudhatják, hogy Krisztus feltámadt a halottak közül?
Terhelnek-e olyan múltbéli kötöttségeink, amelyektől nem tudunk szabadulni, amelyeket pedig egy új ökumenikus tudatossággal kellene gyógyítanunk?
2. nap: Tanúságtétel élettörténetek elmondásával
„Miről beszélgettek egymással útközben?” (Lk 24,17)
„Menj, ahová csak küldelek.” (Jer 1,4-8)
„Énekeljetek az Úrnak új éneket!” (Zsolt 98)
„Erősítették a tanítványok lelkét.” (ApCsel 14,21-23)
„Miről beszélgettek egymással útközben?” (Lk 24,13-17a)
Saját történeteink elbeszélése még erőteljesebb módja annak, hogy tanúbizonyságot tegyünk Istenbe vetett hitünkről. Az egymás iránti tiszteletteljes és előzékeny figyelem arra nyújt lehetőséget, hogy megérezzük Isten jelenlétét abban a személyben, akivel éppen megosztjuk történeteinket. Az új kommunikációs lehetőségek abban segítenek bennünket, hogy még szélesebb körben mondjuk el történeteinket, amelyek által a közvetlen fizikai közösségen túl egy szélesebb és kiterjedtebb közösséget alkothatunk. Ha figyelmesen hallgatjuk egymást, hitünkben és szeretetünkben növekedünk.
Kérdések:
Mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy tanúbizonyságot tegyünk Isten jelenlétéről saját életünkben vagy halálközeli élményeinkben?
Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a mai modern kommunikációs csatornák milyen hatalmas lehetőséget nyújtanak az egyházak/gyülekezetek számára?
3. nap: Tanúságtétel tudatosság által
„Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” (Lk 24,18)
„Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” (1Sám 3,1-10)
„Az Úr az én pásztorom.” (Zsolt 23)
„Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.” (ApCsel 8,26-40)
„Látásukat azonban v„Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” (Lk 24,18)
Az idei imahéten arra törekszünk, hogy mindennapjaink eseményei és tapasztalásai során Isten jelenlétét tudatosítsuk. Ismerősökkel és idegenekkel is találkozunk. E találkozásokban tanulunk egymás lelki élményeiből, s így Isten valósságát új szemszögből láthatjuk. Isten jelenlétének tudata ösztönöz bennünket a keresztény egység közös munkálására.
Kérdések:
Vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy a világon mennyi örömteli és tragikus esemény történik, és azzal, hogy saját gyülekezetünk is válaszolhatna ezekre a történésekre?
Hogyan tudatosodik bennünk Isten léte, amikor Isten jelenlétének valósága nem egyezik meg elvárásainkkal?
4. nap: Tanúságtétel a nekünk ajándékozott hit ünneplésével
„Mi történt?” – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: „Az, ami a názáreti Jézussal esett.” (Lk 24,19)
„Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr.” (5Móz/Mtörv 6,3-9)
„Áldom az Urat minden időben.” (Zsolt 34)
„A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt.” (ApCsel 4,32-35)
„Pedig mi abban reménykedtünk.” (Lk 24,17-21)
Az evangéliumi szakaszban Jézus a hit által kapott legnagyobb ajándékunk. Leírhatatlan hálával tartozunk azoknak, akiknek hite mai kereszténységünk alapjául szolgál. Imádságuk, bizonyságtételük és istentiszteletük biztosította, hogy sokak hite továbbadassék a következő nemzedéknek. Amikor ezen a héten közösséget alkotunk keresztény testvéreinkkel, hogy az egységért imádkozzunk, felismerjük keresztény örökségünk változatosságát. Azért is imádkozzunk, hogy közös örökségünk még szorosabban egyesítsen bennünket, amint hitünkben növekedünk.
Kérdések:
Mennyiben határozza meg hitünk mindennapi döntéseinket?
Milyen jelekből ismerjük fel, hogy Isten bennünk is munkálkodik, hogy hitünket továbbadjuk az új nemzedéknek?
5. nap: Tanúságtétel a szenvedésben
„Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (Lk 24,26)
„Közel van, aki igazságot ad nekem.” (Ézs/Iz 50,5-9)
„A mi segítségünk az Úr nevében van.” (Zsolt 124)
„Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban.” (Róm 8,35-39)
„Elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” (Lk 24,25-27)
A szenvedés valóságos – amelyről Ézsaiás/Izaiás próféta erőteljesen szól a mai igeszakaszban – arra emlékeztet, hogy Isten tud szenvedéseinkről. Az Úr nyomdokaiban haladva, a tökéletes egységre törekvő keresztények megvallják, hogy a szeretet erősebb, mint a halál, amikor kinyilvánítják együttérzésüket azok iránt, akik életük során tragikus események miatt kénytelenek szenvedni.
Kérdések:
Hogyan tudunk együtt érezni a szenvedőkkel és a bajba jutottakkal?
Hogyan éljük át azt a szenvedést és elnyomást, amelyet a világon oly sok szegénységben élő embernek meg kell tapasztalni?
6. nap: Tanúságtétel a Szentíráshoz való hűséggel
„Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton, és kifejtette az Írásokat? (Lk 24,32)
„Épp úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad: nem tér vissza hozzám eredménytelenül.” (Ézs/Iz 55,10-11)
„Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed.” (Zsolt 119,17-40)
„A teljes Írás Istentől ihletett.” (2Tim 3,14-17)
„Jézus… feltárta előttük az írásokat.” (Lk 24,28-35)
A keresztények Isten Igéjével leginkább a Szentírás olvasása és a szentségek ünneplése során találkoznak. A történelem során különbözőképpen olvasták és értették Isten igéjét. Gyakran arra használták a Bibliát, hogy egyet nem értésüket hangsúlyozzák, mintsem hogy a kiengesztelődés útjait keressék. Korunkban az egységért folytatott küzdelem azonban közelebb hozta egymáshoz a keresztényeket.
Kérdések:
Melyek számunkra a legfontosabb részei a Szentírásnak?
Melyik szentírási szakasz volt döntő számunkra abban, hogy jobban megértsük más keresztények tanúságtételeit?
7. nap: Tanúságtétel a remény és a bizalom útján
„Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?” (Lk 24,38)
„…testemben látom meg az Istent.” (Jób 19,23-27)
„Utánad szomjazik lelkem.” (Zsolt 63)
„…amim van, azt adom neked.” (ApCsel 3,1-10)
„Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, valami szellemet látnak.” (Lk 24,36-40)
A keresztények életük és hitük során a kételkedés érzését is megtapasztalhatják. Ha nem ismerik fel a feltámadott Krisztus jelenlétét, előfordulhat, hogy az együttlét inkább megerősíti kételkedéseiket, mintsem hogy eloszlatná azokat. A keresztények számára kihívás, hogy hitüket akkor is megőrizzék, amikor nem látják vagy nem érzik Istent, mert Isten akkor is velük marad. Minél többször teszünk közösen tanúbizonyságot, annál erősebb lesz saját üzenetünk.
Kérdések:
Hogyan győzhetjük le félelmeinket, kételyeinket?
Magatartásunk mennyiben okoz félelmet vagy szorongást másokban?
8. nap: Tanúságtétel vendégszeretettel
„Van-e itt valami ennivalótok?” (Lk 24,41)
„Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek.” (1Móz/Ter 18,1-8)
„Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek.” (Zsolt 146)
„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.” (Róm 14,17-19)
„Akkor megnyitotta az értelmüket, hogy értsék az Írásokat.” (Lk 24,41-48)
Csakúgy, mint Lukács idejében, sokféle nép és közösség kényszerül arra, hogy elhagyja otthonát, ismeretlen vidékre bolyongjon. A világ nagy vallásainak hívei új hiteket és kultúrákat hoztak közösségeinkbe. Az Ökumenikus Imahét során az egység felé vezető közös utunkon megéljük valamennyi egyház vendégszeretetét és barátságát. Krisztus arra is felszólít, hogy ne csak felajánljuk, de fogadjuk is el a felebarát vendégszeretetét, aki a szomszédunk lett.
Kérdések:
Környezetünkben az idegenek és szegények hogyan találnak vendégszeretetre?
Hogyan fejezzük ki hálánkat, ha mi élvezzük mások vendégszeretetét?
