A Biblia üzenete Mt 16,21–27

A válasz tömören így fogalmazható meg: azért, mert vette a bátorságot, hogy megpróbálja „felülírni” az isteni szándékot. Péter nem tudja, nem akarja elfogadni az isteni megváltás kereszt általi útját, ehelyett – emberi okoskodásból kiindulva – szeretné kijavítani azt. Mintha csak ezt mondaná: „Legyél olyan Isten, amilyet én akarok. Úgy szabadíts meg, ahogyan azt elvárom!” Jézus válasza igen kemény: „Távozz tőlem!”, azaz: „Takarodj vissza mögém!” Nincs alku. Isten nem alkalmazkodik hozzánk. Egyetlen útja van a megváltásnak, ezt kell elfogadnunk, ehhez kell alakítanunk az életünket – a Mester nem lesz a játékszerünk.
A krisztusi hit legfontosabb kihívása és kritériuma ez. Lehet, hogy ma nem úgy várjuk a politikai Messiást, mint a kétezer évvel ezelőtti zsidóság. Ugyanakkor bennünk is megfogalmazódnak vágyak: ezt vagy azt, így vagy úgy szeretnénk. Inkább a saját elvárásainkra figyelünk, semmint hogy alávetnénk magunkat az isteni rendelésnek. Egy olyan vallás „receptje” ez, amely lehet, hogy állandóan és szóról szóra idézi a Szentírást, az üdvösség igéit – ugyanakkor mindig saját magához szabva értelmezi őket. A szó még ugyanaz, de az annak tulajdonított jelentés már inkább beszél rólunk, mint a szó Kimondójáról. Mi leszünk a középpont, amely arra akarja kényszeríteni a Végtelent, hogy körülötte keringjen.
Egy gond van csupán: a mi vágyaink, a mi elképzeléseink nem tudják elhozni a megváltást. Ha Isten olyan lenne, amilyennek látni akarjuk, akkor borzalmas világ köszöntene ránk. Megromlott rendszereink, a hatalmasok, a korruptak és a gazdagok logikája nyerne ezáltal szentesítést, a legyőzöttek, a szegények, a kitaszítottak pedig örökre magukra maradnának. Vitatkozgathatnánk arról, ki jobb és ki rosszabb, kié az Isten – ahogyan ez sajnos sokszor meg is történik. A hívőnek azonban tudnia kell: nem Isten a miénk, hanem mi vagyunk Istenéi. Csak akkor válunk kereszténnyé, ha Krisztus mintájára felvállaljuk a magunk keresztjét (ami vágyaink, elvárásaink és emberarcú reményeink „halálát” is jelenti). Nem e világi megdicsőülés és győzelem az út, nem a többiek fölötti hatalomra jutás a cél, hanem önmagunk szabad és tudatos felajánlása, a küzdelmektől nem mentes, mégis békét adó belesimulás az atyai akaratba. Hiszen élet és halál, felmagasztaltatás és megaláztatás Krisztus kereszthalála és feltámadása óta új értelmet nyert.