Beteljesedett, elvégeztetett

Az itt látható kép a Vas megyei Velemérben készült, amelynek freskóit Aquila János festette. A falu Paprétnek nevezett részén áll a feltehetően a XIII. század végén épült egyhajós, a hajónál keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záruló szentélyű, nyugati homlokzat előtti tornyos temploma. „A hitújítást követően a reformátusoké lett, akik lemeszelték a középkori falképeket – írja tanulmányában Kerny Teréz. – 1732-ben ismét visszakapták a katolikus hívek. 1808-ban azonban annyira romossá vált az épület, hogy már nem lehetett használni. Az 1825. évi kánoni vizitáció szerint a lakosság szinte teljesen széthordta az építőköveit. Az időjárás is folyamatosan pusztította a falakat, de éppen ennek lett »köszönhető «, hogy napvilágra kerültek a középkori freskók, mert a tetőn beszivárgó víz folyamatosan lemosta a mészrétegeket. Erre figyelt fel 1863-ban a szomszédos Szentgyörgyvölgy református iskolamestere, Gózon Imre. Pontosan tisztában léve felfedezésének jelentőségével, azonnal értesítette Rómer Flórist, aki azonnal a helyszínre sietett és részletesen leírta és lerajzolta úti jegyzőkönyveibe a falképeket. Hamarosan gyűjtést is szervezett Szenczy Ferenc szombathelyi püspökkel a roskadozó templom megmentésére, illetve a falképek helyreállítására, amely munkára soproni illetőségű idősebb Storno Ferencet tartotta a legalkalmasabbnak.”

A freskók első teljes restaurálására 1967-1968-ban került sor, majd 2003-ban ismét restaurálták a falképeket. Aki felkeresi ezt a kis templomot, amely olyan, mint egy ékszerdoboz, a megmentett és szépen rendbe hozott freskókat láthatja.
Ezek közül most csak egyről, annak is csak egy részletéről szólok, amelyet minden belépő azonnal észrevesz. A diadalív hajó felőli homlokfalának középét két angyal által tartott, feliratos mandorlába foglalt Maiestas Domini foglalja el. Mellé a felső mező bal oldalára az Utolsó ítélet üdvözültjei kerültek két részre osztva. Alattuk egy háromalakos Kálvária kapott helyet: Mária, a szenvedő Krisztus és Szent János apostol, kinek evangéliumában ez olvasható Jézus haláláról: Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. (Jn 19,28-30)

Prohászka Ottokár elmélkedéseiben ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Beteljesedett; megtett, amit értünk tenni, – áldozatul hozott, amit föláldozni lehetett; mindent odaadott. A kereszten fölmagasztaltatta magát, hogy vonzzon; lelkét odaadta s vérét kiontotta; nincs egyebe. Mint a gót dómok tornya keresztben végződik, úgy Jézus ereje, szeretete a kereszten virágzik ki. Lelkét eltölti a végleges győzelemnek tudata; ez a szó: »Beteljesedett « a legszebb győzelmi ének. Ez a szent verőfény, mely lelkét eltölti, ez az az öntudat, mely mint végtelen energia jut öntudatára életének alkonyán. Keresztfán is mennyországot jelent; a »Beteljesedett «; aki azt elmondhatja, annak a bitófa is királyi trón, s ez a fohásza világítélet. Bár elmondhatnám én is valamikor; hogy hol, mikor s mily keretben, az mindegy.”

A Haydn művéről szóló kis ismertető azt írja, hogy a mester nagypénteki ünnepi zenére kapott megbízást. Hogy nagypéntek gyász napja-e vagy az ünnepé, arról Prohászka gondolatain túl a húsvéti feltámadás mindenkit meggyőzhet.

Erről szól Jézus szenvedő arca? A rövid válaszom: erről is, de nagyon sok másról is.