Fotó: Hirling Bálint
A papszentelésen részt vettek a pannonhalmi, a tihanyi, a győri és a budapesti bencés közösség tagjai, a csornai, a váradhegyfoki és a gödöllői premontrei apátságok szerzetesei, bencés nővérek, szociális testvérek és bencés oblátusok. Jelen voltak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói – a szentelendők tanárai és hallgatótársai –, Jurinka Szilveszter pannonhalmi és Horváth János szombathelyi diákjai, valamint számos zarándok Csornáról, Szombathelyről, Budapestről és a németországi Meschedéből. Várszegi Asztrik emeritus főapát mellett az eseményen részt vett Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Fazakas Márton csornai, Fejes Anzelm váradi, Balogh Piusz gödöllői apát.
A liturgia kezdetén Hortobágyi Cirill köszöntötte a vendégeket és a mintegy hetven szerzetest és papot. A szentelési liturgiát olyan ünnepi pillanatnak nevezte, amelyben Isten egy szempillantásnyira fölfedi az arcát, és világosságot gyújt a szívünkben, hogy megerősítsen az útra és a küldetésre minden keresztényt. A szentelési liturgia szerint az evangélium felolvasása után választják ki a jelölteket a papi szolgálatra, majd a szentelő püspök intelmet intéz a szentelendőkhöz és a közösséghez. Homíliájában Várszegi Asztrik a húsvéti öröm áradásáról beszélt. Minden liturgia – így a papszentelés is – ugyanannak a húsvéti titoknak az ünneplése és szolgálata. A világban és az Egyházban azonban veszélyeztetve van ez a húsvéti örömhír: „Ha a valóságot nézzük, mintha nem lenne valós, hiszen mennyi aggodalomra, félelemre van okunk a bennünket körülvevő világban és Jézus közösségében egyaránt. Mert kereszténynek is nehéz lenni. Lassan annyi egyház, belső egyházi vonulat van már, ahány ember kereszténynek mondja magát. Az önösség egyetemes korának nagy kísértése az, hogy nem befogadjuk a feltámadott Urat, hanem őt formáljuk a magunk szegényes és töredékes képére.”
Mégis Krisztus valósága az, ami felülírja a töredékességet. Főleg akkor, ha nem szavakból, hanem a keresztények tetteiből ismerik meg az emberek: „Őrizzétek szívetekben Jézus Krisztus fönséges ismeretét, amely nekünk az üdvösség. Egyszerű, mégis meggyőző szavakkal, szolgálatkész szeretettel ezt mondjátok el embertársaitoknak, hogy megnyerjétek őket Istennek. Tudnotok kell, hogy az embereknek, testvéreiteknek nem elméleti, nem teológiai gondjaik vannak, hanem az élet kihívásai jelentik megoldandó és gyötrő kérdéseiket. A választ szívetek jóságából, önzetlen szeretetetekből közvetítsétek, hiszen ezt ti is úgy kaptátok” – mondta beszédében az emeritus főapát.
A homíliát követően került sor a jelöltek ígéreteire, majd a kézrátételre és a felszentelő imádságra. Várszegi Asztrik után a jelen lévő apátok, szerzetes és világi papok tették kezüket Szilveszter és János testvér fejére. Miután diakónusruhájukat papi módon viselt stólára és ruhára cserélték, az emeritus főapát krizmával kente meg a kezüket, és átadta nekik a nép adományait jelképező szent edényeket.
A szentelési rítus befejezéseként az új papok békecsókot váltottak a szentelő püspökkel és a papokkal. Az Eucharisztia liturgiájába Szilveszter és János atya már a papok között kapcsolódott be.
Az új atyák élete szerzetesközösségeikben folytatódik. Jurinka Szilveszter a pannonhalmi monostorban az idős testvérek gondozását látja el, valamint a bencés gimnázium 8. osztályának „osztálybencése”. Horváth János a csornai premontrei monostorban él. Az apátság plébániáin lát el kápláni szolgálatot, valamint folytatja matematikai tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
