Bekapcsolódva a megváltás misztériumába

Ősi hagyományt követve sok egyházközségben és közösségben húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség, illetve néha az elsőáldozás és a bérmálás szentségét is a felnőttkorukban megtérőknek. Néhány olyan fiatalt, felnőttet kérdeztünk erről, akik most húsvétkor vették fel a keresztséget.

Első lépés Isten felé
Szabó Marianna

Házasságra készülve kerestem fel a helyi plébánost, mivel a vőlegényem számára fontos lenne, hogy szentségi házasságot kössünk. Gyakorlatilag semmit nem tudtam az egyházról és a hitről. Mindig amolyan kereső embernek tartottam magam, akit érdekel Isten, de eddig nem volt rá okom, hogy igazi lépéseket tegyek felé. A felkészítés során feltárult előttem egy világ, amelyet eddig nem ismertem. És itt nemcsak az egyházra gondolok, ami a kívülállóknak mindig nagyon titokzatos szervezet, hanem az élet transzcendens oldalára is.

A bizonyosságra, hogy több minden létezik, mint amit az ember maga körül lát a mindennapokban. Ezért is ragadott meg annyira az a kifejezés, hogy ez egy beavató szentség. S bár tudom, hogy eredetileg ez az elnevezés arra utal, hogy a megkereszteltet ekkor fogadja tagjai közé az egyház, számomra a keresztség azt is jelenti, hogy beavatást nyertem Jézus ismeretébe.

Úgy érzem, valami életre szólót kaptam, és bízom benne, hogy tovább tudok menni ezen az úton.

Nyitottá válni a kegyelemre

Kemenesi Balázs 

Utólag visszagondolva számos véletlennek tűnő esemény, találkozás segített odáig, hogy most megkeresztelkedtem. Sokáig azonban félelmetes volt számomra – és azt hiszem, ezzel nagyon sok ember van így -, hogy meg kell változtatnom az életemet, hogyha Istent akarom követni. Egyrészt téves elképzeléseim voltak a hívő életről, másrészt persze ez egy természetes emberi reakció, hiszen az ismeretlen mindig kicsit ijesztő.
Ez az érzés, bevallom, most sem múlt el még teljesen. A keresztség ugyanakkor segít nyitottá válnom a kegyelemre, ami – most már tudom – ezelőtt is munkált az életemben. Nagy ajándéknak élem meg, hogy egyáltalán létezik egy szentség, amely által az ember Isten gyermekeként születhet újjá, amely – ahogyan az egyház kifejezi – bekapcsol a megváltás misztériumába. Természetesen tudom, ahhoz, hogy ezt valóban elmondhassam magamról, még sok változáson kell átmennem. Most készülök az elsőáldozásra és a bérmálásra. De mindezt már abban a kegyelemben teszem, amelyet a keresztséggel kaptam.

Nem vagyok egyedül
Horváth Jánosné, Anna

Az életem nagy részét Isten nélkül éltem. Korábban kötöttem már egy polgári házasságot is, amelynek válás lett a vége. Egyedül neveltem a két fiamat. Mindeközben éreztem, hogy nemcsak egy társ, hanem valami más is hiányzik az életemből.
Megismerkedtem a mostani férjemmel, aki egy katolikus családból származó ember, gyerekkorától kezdve hívő. Ő vitt el a közösségbe, ahova már húsz éve járt. Jólesett, hogy itt előítélek nélkül elfogadtak. Sőt, később kiderült: nekem voltak előítéleteim. Azt hittem, hogy elváltként megbélyegzett leszek. De láttam, hogy hívőként élni nem azt jelenti, hogy nincsenek bűneink vagy zavaros múltunk, hanem hogy bár mindez létezik, de van rá gyógyír. Megtapasztaltam a közösségben, hogy nem vagyok egyedül a küzdelmeimmel, a széttört életemmel. És hogy van segítség. A tágabb rokonságom nem igazán érti, mi történt és történik velem, és miért olyan fontos számomra, hogy a keresztények első szentségében részesültem. Ez természetesen fáj, de az öröm mégis nagy a szívemben.

Új életre születve Jézusban
Kluponyi Péter

Korábban is hittem Isten létezésében, de nem tettem semmit, nem tartoztam sehová, valójában Istenhez sem. A keresztséggel, azzal, hogy bekapcsolódtam az egyházba – a szó jó ételmében – formalizáltabbá, meghatározhatóbbá vált a hitem. Ez számomra biztonságot is ad.
A felkészítés során arról tanultunk, hogy a keresztséggel meghalunk a bűnnek, és új létre születünk Jézusban. Sokáig nem értettem, mit jelent ez, hogyan lehetséges teljes egészében elhagyni régi önmagunkat, mintha az egy másik személy volna.
A keresztség szentségével mégis megtapasztaltam, hogy valami egészen új született meg bennem. Ez kegyelem, hiszen én valójában semmit sem tettem. Most az a feladatom, hogy őrizzem ezt az újat, és engedjem növekedni.