Ferenc pápa a közelmúltban arra buzdította a szerzetesrendeket: ne féljenek új utakra lépni, elhagyni az elavult formákat és szokásokat. Mert léteznek olyan rendi struktúrák, amelyek hamis biztonságba ringatják a szerzeteseket, és közben akadályai lehetnek a felebaráti szeretet kibontakozásának.
Ugyancsak régen olvastam arról, hogy milyen félreértés lehet azzal vádolni a mai szerzetesnövendékeket: idegenkednek az önmegtagadásoktól. Inkább csak az öncélúnak látszó gyakorlatoktól fordulnak el, de a közösségi élet nehézségeiben szívesen élik meg a szeretet áldozatait, a rászoruló emberek testi-lelki szolgálatában pedig hivatást, nem gyakorlatot látnak. Ferenc pápától most azt halljuk, hogy a szerzeteseknek nem szabad eltávolodniuk az úgynevezett egyszerű hívektől, akiknek szolgálatán keresztül megélhetik hivatásukat.
Elgondolkodtam azon, vajon miért tart tizennégy hónapig a szerzetesek éve? Persze tudom, hogy az egyházi év kezdetétől, advent első vasárnapjától február 2-ig, a szerzetesek napjáig tart. Mégis azt hiszem, talán azért is ilyen hosszú, mert mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy ne csak tizenkét hónapon át, de mindig megszenteljük életünket a szerzetesekkel együtt.
