„Azokhoz kell elmennünk, akik a kegyelem szélére sodródtak”

Fotó: Merényi Zita

 

Idén március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át Berecz Balázs, a Börtöncursillós Titkárság volt világi koordinátora. A börtöncursillo, vagyis a börtönökben tartott, a keresztény hit alapjairól szóló, tanúságtételből és előadásokból álló háromnapos élményszerű tanfolyam gyakorlata itthon bár gyerekcipőben jár – de már a saját lábán. Berecz Balázzsal beszélgettünk a börtöncursillóról, a reinteg­rá­ci­ór­ól, a kegyelem lélekformáló erejéről, és arról, hogy Isten szeretetéről hírt adni mindig csapatmunka.

Szívből gratulálunk a megérdemelt elismeréshez. Hogyan értékeli a hazai börtöncursillo eddigi eredményeit?

– 2014-ben tartottuk az első, akkor még „csonka” cur­sil­lót a sátoraljaújhelyi börtönben, így bő három esztendős múltra tekintünk vissza. Ez a kitüntetés mérföldkőnek számít. Elsősorban az a fontos, hogy a helyén kezeljük ezt a díjat. Ez egy szakmai kitüntetés, nem a legmagasabb és nem is a legalacsonyabb állami elismerés. Ami még ennél is lényegesebb, hogy bár világi koordinátorként én kaptam és vettem át, a börtöncursillo a kezdetektől fogva csapatmunka, így valójában jóval többeké ez a díj. Sokat köszönhet a mozgalom Gaál
Jenő verbita atyának, Draxler Ferencnek, a váci börtön volt munkatársának és persze Hajdú Miklós atyának, akivel egy 2011-es cursillón kezdtünk el beszélgetni erről a kezdeményezésről.
A börtön­cur­sillo lelki­ve­ze­tője Orosz Árpád görög­ka­to­li­kus atya, aki elejétől fogva szintén rengeteget tesz a programért. Vagner Mihály váci diakónusként, Vatai Gyula mint váci börtönparancsnok és Mohos László mint egykori politikai elítélt kapcsolódott be a közös munkába. Ez a csapat hűen tükrözi, mennyire jól rakta össze a Jóisten ezt a projektet: dolgozik velünk börtönlelkész, börtönparancsnok és volt fogvatartott is – szinte azt mondhatjuk, hogy közgazdászként én vagyok a kakukktojás.
Hogy a kérdésre is válaszoljak: az elmúlt évek eredménye az elindulás. Olyan ez, mint amikor megszületik a csecsemő, majd szép lassan megtanul járni: eleinte még fogni kell a kezét, de az első lépések után nagyon hamar rátalál a saját erejére, és sétálni, majd szaladni kezd. Ez a kitüntetés fontos visszajelzés az állam részéről, kifejezi, hogy amit eddig tettünk, az nem volt hiábavaló, illetve biztatás is, hogy folytassuk.

Az eredeti spanyol kifejezés, a Cursillos de Cristiandad jelentése: a kereszténység rövid tanfolyama. Van valamiféle előkészítése a cursillónak, vagy rögtön egy háromnapos lelkigyakorlat „mély vizébe csobbannak” a fogvatartottak?

– Van előkészítés, de ezt kétfelől kell szemlélni. A szervezés szempontjából hosszú és alapos készülődés előzi meg a hétvégét. Felvesszük a kapcsolatot a börtönlelkésszel, majd a segítségével tárgyalunk a parancsnokkal is, és ha megegyeztünk, akkor a börtön szigorú menetrendjéhez igazodva megindul a konkrét szervezés, többek között a résztvevők kiválasztása és meghívása.
A börtöncursillo nem mindenkinek való, például a pszichés betegségekkel élőknek mi nem tudunk segíteni. A fogvatartottak szempontjából fontos a börtönlelkészek szerepe, akik egyébként is jelen vannak a foglyok életében, törődnek velük a hit dolgában, ahány intézet, annyiféle módon és felekezeti képviselettel. Más programok is jó ráhangolódást jelenthetnek a börtöncursillóra. Szombathelyen például van börtön-Alpha is, és Szegeden működik a református börtönmisszió. Az elítéltek a családjuk, szüleik, nagyszüleik révén általában már rendelkeznek­ valamiféle benyomással a ke­reszténységgel kapcsolatban, ezt hozzák magukkal. A bör­töncursillo nem igazán lelkigyakorlat, több annál: van egy elmélyülésre szolgáló része, de legjobban talán a tréning szó illik rá. Nehéz ezt szavakkal kifejezni, inkább egy élmény ez, amit meg kell élni.

Az előbb említette, hogy nem mindenkinek való a börtön­cur­sil­lo. A résztvevők ezek szerint nem önkéntes alapon jelentkeznek?

– Sokan azt gondolják, hogy ezeket az embereket odaküldik hozzánk, hogy kötelező jönniük, ám ez nem így van. A börtönlelkész hívja meg azokat, akiket alkalmasnak gondol. Sőt, ma már ott tartunk, hogy maguk a fogvatartottak hívják meg a társaikat. Van olyan helyszínünk, ahol mindennapi beszélgetés tárgya a cursillo. A solti börtönben még egy börtön­cur­sillós közösség is kialakult, már a zárkák is ebben a szellemben működnek. Borzasztóan érdekes látni, hogy bár a börtöncursillo lényegét tekintve nem különbözik a civil életben megtartott cursillótól, mégis nagyon más.

Miben hasonlít, és miben tér el egymástól a kettő?

– A civil cursillóra való meghívás alapvetően egymás ismeretén, meglévő kapcsolatokon nyugszik: az ember elhívja a családtagjait, barátait, ismerőseit, akikkel már van valamiféle kapcsolata. A bör-
t­ön­­cursillónál ez kezdetben hiányzik, hiszen a fogvatartottaknak csak hallomásból van bármi fogalmuk arról, hogy mi is ez az egész, és legfeljebb a börtönlelkészt ismerik személyesen. Később a közvetlenségnek ez a hiánya enyhül. Ennél is markánsabb a különbség a szabadság fokában, illetve abban, hogy tapasztalataink szerint a börtöncursillón részt vevőkben sokkal nagyobb a kíváncsiság, az éhség. Ez jórészt azért van, mert annyira monoton az életük, hogy felértékelődik minden, ami akár csak egy kis változást hoz a mindennapjaikba. Egyszer egy fogvatartott például őszintén bevallotta, hogy a süti és a frissen főzött kávé miatt jött el, amiből akár ötöt is ihatott egy nap. Közben azonban rádöbbent, hogy sokkal többet kapott ennél. A civil cursillo a motiváció szempontjából más dinamikájú: ott az ember gyakran valamilyen konkrét választ keres. Végül pedig: a civil cursillo alapelve, hogy nem választ szét társadalmi osztályokat, sokkal inkább integrál. Az a jó, amikor találkozik és emberként tekint egymásra a háromdiplomás menedzser, a kétkezi melós meg a hatvanéves nyugdíjas. A börtönben ez eleve megvalósul, hiszen különböző helyekről érkező sokfajta ember van együtt.

Mely magyarországi börtönökben működik a börtön­cur­sillo?

– Tíz helyszínünk van, ezek közül kilenc intézményben, Sátoraljaújhelyen, Balas­sa­gyar­­maton, Márianosztrán, Vácott, Tiszalökön, Sopronkőhidán, Baracskán, Solton és Kalocsán (ott a női börtönben) már tartottunk ­cur­sil­lót. Rövidesen Szegeden is jelen leszünk.

Hogyan alakul egy cursillós csapat összetétele, milyen szereplők együttműködésére van szükség egy sikeres börtön­cur­sil­ló­hoz?

– Az alapvető modell az, hogy van egy világi személy, akit megbízunk a szervezéssel. Őt rektornak nevezzük, ami kissé csalóka, ugyanis a cursillóban nincs hierarchia.
A másik központi figura a börtönlelkész. A rektor által összeállított csapatot törzsnek nevezzük, ennek tagjai tartják a börtöncursillót, a papok és a lelkészek képviselik a tanítást. Egy börtöncursillóra általában fél, háromnegyed évvel korábban kezdünk el készülni.

Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet azokkal, akik számára a szabadság nem mindennapos tapasztalat?

– Tulajdonképpen mindenkinek könnyű dolga van, aki ismeri a tékozló fiú történetét. Úgy lehet a legjobban közeledni a fogvatartottakhoz, hogy igyekszünk minél teljesebb mértékben magunk mögött hagyni az előítéleteinket. Sok múlik azon, hogy az ember hogyan tekint önmagára. Aki egy kisebbfajta szentnek képzeli magát, annak nincs sok keresnivalója egy börtön­cur­sillóban, aki viszont elég önkritikus, annak sokkal könnyebb a dolga. Fontos az is, hogy amikor bemegyünk a fogvatartottak közé, nem kérdezzük meg, mi történt, ki miért ül ott, mert nem ez az érdekes. A lelkület szempontjából ez mindegy is. Jézust sem az érdekelte, mit művelt az asszony, amikor azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,1–11). A cursillóra ott van a legnagyobb szükség, ahol nincs irgalom. A börtön jellemzően ilyen hely, és nekünk azokhoz kell elmennünk, akik a kegyelem szélére sodródtak.

Milyen utógondozási lehetőségeket biztosít a cursillo?

– A civil életben is alapszabály, hogy nem szabad cur­sil­lót tartani utócursillo nélkül. A börtönben ez ezerszeresen igaz. Az a három nap óriási élmény és kegyelem nekik is és nekünk is. Ám ez csak egy dolog. Lelketlenség valakit jó magasra fölemelni lelkileg, aztán meg elengedni a kezét. A börtöncursillo jelenleg ott tart, hogy sokan visszajárnak a börtönökbe úgynevezett ultreyákat, utótalálkozókat tartani. Az önkéntesek kiscsoportos foglalkozást, közös ének­lést, beszélgetést vezetnek, lehetőség szerinti rendszerességgel – a baracskaiak például havonta. A bör­tön­­cursillónál nem a fogvatartottak oktatásán van a hangsúly, hanem azon, hogy ők beszéljenek magukról, hogy legyen, aki meghallgatja és megérti őket. Az utógondozás azonban nagyon nehéz, a szabadulókat például sokszor elveszítjük, hiszen más dolgok – a család, munka, lakhatás, beilleszkedés – lesznek fontosak számukra, ami érthető is. A bör­töncursillo tehát egy jól értelmezett reintegrációs folyamatnak csupán az első szakaszába kapcsolódik be, utána nem tud folytatódni, vagy csak korlátozott mértékben.

Hogyan segíti mégis a börtön­cur­sillo a reintegrációt?

– Az egész börtöncursillo legnagyobb érdeme, hogy a börtönnel kapcsolatos rengeteg félelem és előítélet (ami egyébként természetes) mind megszűnik, és számos fal leomlik, amikor bemegyünk az intézménybe. Sokan azt gondolják, hogy a reintegráció csak a fogvatartottak társadalomba való visszaillesztését jelenti, valójában azonban ennek kétirányú folyamatnak kell lennie: ahhoz, hogy sikerüljön, nekünk is reinteg­rá­lód­nunk kell.

Mit hoz a börtöncursillo a fogvatartottak életébe? Van olyan egyedi eset, amely különösen kedves az Ön számára?

– Mélyen megérintett például a következő történet: Solton, az első börtöncursillo után az egyik törzstag odaadta a rózsafüzérét az egyik fogvatartottnak, aki megkérdezte tőle, hogy mi az, és hogyan kell használni. A cursillót követően a többi elítélt nagyon furcsán nézett rá a rózsafüzér miatt, egészen addig, míg az emeletes ágyon fölötte alvó társa el nem panaszolta neki, hogy beteg a gyereke. „Itt van ez a rózsafüzér – mondta a fogvatartott –, gyere, és mondjuk együtt, akkor tuti, hogy meggyógyul a fiad.”
A gyerek meg is gyógyult, és ezután egyre több elítélt csatlakozott hozzájuk, ki ezért, ki azért imádkozott velük. Ez az igazi (börtön)cursillo, amikor a keresztény tett átformálja az ember környezetét! Ez adta meg a lökést a „Bibliát a börtönbe” elnevezésű akciónknak is. Ennek keretében Szentírást és rózsafüzéreket gyűjtünk, amelyeket adományként bevihetünk a fegyházakba. A sopronkőhidai bör­tönben az egyik fogvatartottról, aki elég közönyösen viszonyult a cursillóhoz, kiderült, hogy aznap van a születésnapja. A törzstagok úgy gondolták, hogy ha nem is ment át neki semmi a háromnapos tréningből, azért a születésnapjára mégiscsak vesznek neki egy csokit. Amikor odaadták, a kétméteres, nagydarab fickó sírni kezdett – mert kiderült, hogy harmincéves, és még soha senkitől nem kapott ajándékot. Látni, hogyan nyílnak ki az emberek, és hogyan formálja át a kegyelem a lelkeket – ez semmi máshoz nem hasonlítható, egészen döbbenetes élmény.

Tavaly novemberben mutatták be a Cursillo a börtönben című oktatófilmet. Milyen céllal készült ez a film?

– A börtöncursillóval kapcsolatos kommunikáció kiváltképp fontos, hiszen alapvető céljai között szerepel az is, hogy a fogvatartottak megértsék a külvilágot, és a társadalom is őket. Hevér Zoltán filmrendezővel ültem le beszélni erről, és ő vállalta is a kommunikációs feladatokat, értelemszerűen „hazai pályán”, filmes terepen. Mivel egyházi, büntetés-végrehajtási és világi oldalról is számtalan kérdés merül fel a börtön­cur­sillóval kapcsolatban, ezért a kétrészes oktatófilm mellett döntöttünk. A cél az, hogy minél több embernek tudjuk érthetően elmondani, mi is ez, és kiigazítsuk a félinformációkat, kijavítsuk a rossz feltételezéseket. Az csak utólag mutatkozott meg, hogy a filmben további kincset érő lehetőségek is vannak: egyrészt bármilyen cursillós közösség használhatja, másrészt be tudjuk vinni a fogvatartottaknak a börtönökbe, s ezzel alapot teremtünk egy jó beszélgetéshez. Mindemellett pedig ez a film lesz az, amivel járjuk majd az országot, hogy helyi közösségeket tudjunk építeni.