A megértés hídja épül
Fotó: Lambert Attila

 

Festői tájon át vezet az út Bérbaltavár felé. A hegyháti roma és magyar családok hagyományos találkozójára igyekszünk. Harmadízben hívja össze közös ünneplésre a családokat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, ezúttal a Vasi-Hegyhátnak ebbe az aprócska falvába. Gyönyörű ez a táj, a dombok és a sík vidékek gyakori váltakozása ritka élményt nyújt. A dús erdőket termőföldek, szőlők, gyümölcsösök, mezők szabdalják. A falvak, ahogyan Bérbaltavár is, mind ugyanazzal a gonddal néznek szembe errefelé: mindennapjaikat a fennmaradásért folytatott küzdelem hatja át. A vidék gazdag erőforrás a mezőgazdaság számára, ami azonban nehezen vállalható elkötelezettséget kíván az embertől. Ezért – a könnyebb megélhetés reményében – az itt élők közül sokan a városba költöznek.
A kistelepülések lélekszámának csökkenése már a hatvanas-hetvenes években megkezdődött, amikor a téeszesítés miatt megszűntek a családi gazdaságok. A parasztcsaládok gyerekei elvándoroltak, s a helyükre nagy számban érkeztek a romák. Így mára Bérbaltavár mintegy ötszáz fős lakosságának közel a fele cigány származású.
Az együttélés, a boldogulás, a közös jövő öröme és gondja a találkozó fő témája, amelyet sokan a magukénak éreznek. A házigazda Déri Péter plébános. Székely János megyéspüspök mutatja be a szentmisét, és itt van Orsós Zoltán csákánydoroszlói plébános is, akinek szívügye a cigány­pasz­toráció. Az esemény megvalósításába a karitász mellett bekapcsolódott a település önkormányzata, a Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület és a Mária Rádió is. Mindenki hozzátett valamit a naphoz: a karitász „öngondoskodó háztartások” projektje keretében vetőmagot oszt, az önkormányzat és a plébánia a közösen létesített gyümölcsös megáldását ünnepli, az elszármazottak által alapított lokálpatrióta egyesület a gyerekeknek szervezett programot, a Mária Rádió pedig új, tematikus csatornája, a Romano Mária Rádió indulását előkészítendő kapcsolatteremtő szándékkal érkezett a nemzetközi romanaphoz kötődő rendezvényre.
Nyitott fülekre talál Székely János szentbeszéde, amelyben azt fogalmazza meg, hogy Jézust hallgatva megérthetjük, mindannyian ugyan­annak az atyának a gyermekei vagyunk, egymásnak pedig testvérei. A legfőbb híd közöttünk a hitünk, s a jövőnk csak együtt lehet szép és békés. A cigánysorról, állami gondoskodásból érkező Orsós Zoltán szerint is ezt a legfontosabb megértenünk. „A cigánypasztoráció mindig kétirányú. A többségnek azt üzenjük: akarják megismerni a mi világunkat, ne féljenek a másságunktól, adjanak esélyt nekünk.
A cigányság felé pedig azt közvetítjük, hogy fogadják el testvéreik közeledését, higgyenek abban, hogy lehetséges a megértés. Hiszen akik itt vannak, már a jelenlétükkel is azt fejezik ki, hogy nyitottak irántunk.
A pasztoráció lényege, hogy együtt vagyunk” – fogalmaz a csákánydoroszlói plébános. Úgy tűnik, ebben a faluban az emberek megértették ezt. Megerősít ebben a hitemben Németh Béla polgármester is, aki arról beszél, hogy Bérbaltaváron a jövő a tét, amiért közösen kell dolgozniuk az itt élőknek. Egyfelől fontos feladat a gazdaságélénkítés, másfelől pedig nagy hangsúlyt helyeznek a gyökereket, a település iránti elkötelezettséget erősítő vallási és kulturális életre, amelynek identitásteremtő szerepe van.
A faluban három élelmiszerbolt, két olasz tulajdonú faipari vállalkozás, két helyi szőlészeti-borászati vállalkozás és két állattartó telep működik. A település központjában, az önkormányzat és a plébánia mögötti, parlagon hagyott kéthektáros területen gyümölcsöst létesítettek, amelyet ma közfoglalkoztatás keretében művelnek. A legtöbb embernek ezek a vállalkozások adnak munkát a faluban. Valamennyi munkahelyen együtt dolgoznak a romák és a nem romák, és mindegyik közös jellemzője az is, hogy kevés a dolgozó. A település munkaerőhiánnyal küzd. Nehéz kenyér a mezőgazdaság – magyarázza a polgármester, majd a falu közösségi életéről szólva elmondja: a bérbaltavári tánccsoportban együtt táncolnak a romák és a nem romák. Fontosnak tartják, hogy a cigány tánchagyomány is fennmaradjon.
Szemléletváltásra lenne szükség – ezen munkálkodik az Egyház a civil szervezetekkel karöltve. A találkozó ízelítőt ad ebből a szolgálatból. A Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesületet az innen elszármazottak hozták létre. Közel húsz éves működésük alatt sokat tettek azért, hogy megőrizzék a falujuk értékeit. Farkas Mária, a szervezet elnöke arról beszél, hogy a településvezetéssel és a plébániával összefogva a közterek, a lakóházak megújításán dolgoznak. Múzeum, keresztút, emlékhelyek létesültek, és éppen most újul meg az 1754-ben épült barokk templom. Erre a délelőttre olyan programmal készültek, amellyel a gyerekeket szeretnék megszólítani. Felhívásukra az egymáshoz közel fekvő Bérbaltaváron és Csehimindszenten lakó gyerekek írásaikban arról vallottak, mit jelent számukra a falujuk. Értékekről, népszokásokról, hagyományokról írtak az egyesület által kötetbe rendezett fogalmazásaikban. A két település fiataljainak szólnak a délelőtti programok – a két falut összeköti az is, hogy mindkettőben Déri Péter a plé­bános. Sárközi János – alias Csomó – gitárjátékára a gyerekek énekelnek, táncolnak, Kokas József kosárfonó vezetésével kézműveskednek, díszeket – keresztet és szívet – fonnak, kardot, tálat, kanalat faragnak. Énekkel készültek a szentmisére, nagy figyelemmel ülnek a padokban Székely János püspököt hallgatva.
A főpásztor Krisztus útjáról beszél. A napi evangélium arról szól, hogy feltámadása után Jézus megsegíti a halászatból üres kézzel megtérő tanítványokat. Székely püspök ehhez kapcsolódva arra mutat rá, hogy egyéni életünk és a családunk, a közösségünk, a nemzetünk élete csak akkor lehet teljes, ha Krisztussal együtt éljük, mert az emberi szívet egyedül Isten tudja betölteni. Az Egyház erre hívja meg az embereket. Orsós Zoltán plébános és a találkozóra Erdélyből érkezett, szintén roma származású atya, Karácson Tibor erről a feladatról és a megvalósítás mikéntjéről beszél. Zoli atya szerint „magvetőknek” kell lenniük, és munkájukat „mélyszántásnak” kell előkészítenie. „Nem elég csupán karitatív viszonyban lenni a cigány emberrel.” Az a tapasztalta, hogy igazi hatás csak attól várható, ha együtt élünk velük, és vallja: „A hit abból fakad, hogy megérintődik a szív.”
Tibor atya ugyanezt mondja: „Próbál­juk megszerettetni magunkat. Érzelmi úton, az ének, a dal, a tánc, a sorsközösség vállalása útján kell közelednünk. Így hívhatjuk meg az embereket az evangélium követésére. Az első az érzelmi szint, s ezt követi az értelmi, az akarati. Ezek harmóniájával létrejöhet a keresztény család, és az az igényesebb, becsületes és munkás életvitel, amelyet már érzékel a társadalom.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..