A püspök emlékiratot szerkesztett, s a front előretörése miatt még elérhető dunántúli főpapok (Apor Vilmos, Shvoy Lajos, Kelemen Krizosztom) aláírásával eljuttatta Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettesnek, kérve a kormányt, kímélje meg a Dunántúl népét a háborús pusztítástól.
Előttem egy válaszlevél, amelyet Márfi Gyula érsek írt a közelmúltban David Baer amerikai evangélikus teológia- és filozófiaprofesszornak. Az egyetemi tanár – magyar egyházaknak címzett – levelében több szempontból kifogásolja a mai magyar viszonyokat. Mindszenty József idejében nyilvánvaló volt, hogy Magyarország elveszítette függetlenségét. Érsek úr hogy látja az ország egészen más történelmi és politikai körülmények közötti mai helyzetét ebből a szempontból? – kérdezem.
„A barna hitleri és a vörös kommunista diktatúra után most a világhatalomra törő ultraliberális diktatúra veszélyeztet minket” – feleli Márfi érsek, majd elmondja, levele megírásában motiválta a tény, hogy Mindszenty utóda, s az ő szellemében igyekezett válaszolni, „szelíden, de határozottan”.
Baer professzor többek között azt állítja, hogy Magyarországon veszélybe került a vallásszabadság. „Magyarországon ma vallásszabadság van. Ugyanakkor Európában – és ezen belül hazánkban is – jelentkeznek olyan erők, amelyek megpróbálják kiszorítani vagy legalábbis a társadalom peremére száműzni az egyházakat” – válaszolja erre Márfi érsek, majd az említett erőkről a következőket mondja: „A szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt romboló ultraliberális irányzatot – úgy látszik – támogatja a nemzetközi nagytőke, s kölcsönös kapcsolat áll fenn köztük. Ezek a nemzetközi szervezetek aszerint ítélik meg az ország hitellehetőségeit, hogy mennyire gondolkodunk liberálisan vagy még inkább ultraliberálisan.”
Levelében az érsek ezt írja: nálunk ma is érvényben van egy olyan szerződés, amelyet az IMF (Nemzetközi Valutaalap) erőltetett rá a valutaszűkében lévő és szovjet felügyelet alatt álló magyar kommunista kormányra 1982-ben. E szerződés szerint a Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás felett állnak, sem cégeik, sem azok alkalmazottai, de még bérlői ellen sem indítható semmiféle eljárás sem magyar, sem nemzetközi bíróság előtt. Mi más ez, ha nem közönséges diktatúra? Része egy nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának, amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak.
„A zsarnokság tagadta meg gondolatban is, hogy az emberi személynek joga van önálló érvényesülésre, képességeinek, hajlamainak, egyéni hivatásának szabad kifejlesztésére. A zsarnokság eme visszaélésével számolt le a demokrácia. Természetesen nem az a demokrácia, amely az egyik emberi személy korlátlan uralma helyett a másikét állítja, nem az, amelyik az egyik embercsoport önző és féktelen uralmát egy másik csoport hasonlóan önző és féktelen hatalmaskodásával váltja fel.” (Mindszenty)
Márfi érsek mintha ezt a gondolatot folytatná, amikor azt mondja: „Az említett nemzetközi szervezetek megpróbálják befolyásolni az egyes országokban, így hazánkban is a választásokat, s ha ez nem sikerül nekik, kísérletet tesznek az egyes kormányok megvásárlására, vagy ígéretekkel, fenyegetésekkel, netán ideológiai alapon befolyásolják őket. Ennek az a célja, hogy az országok olyan előnytelen hiteleket vegyenek fel, amelyek a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálják, az adott országnak pedig kárára vannak. Így örökös kamatadó-fizetők maradnak. A »segélyszervezeteket« tehát nem az vezérli, hogy az országokat talpra állítsák, hanem az, hogy térden állva tartsák őket.”
Az érsek levelében kitér az ultraliberalizmus veszélyeire. Erről ezt mondja: „A szabadság igen nagy érték. Az életmentő gyógyszerhez szoktam hasonlítani. De a gyógyszert sem szabad túladagolni, mert akkor méreg lesz belőle. Az ultraliberalizmus – éppen a szabadság túladagolása következtében – a közösség rovására az egyént, az egyéni érdeket helyezi középpontba. Ismerjük az erre vonatkozó mindennapi szólamokat: tedd meg, edd meg, mert megérdemled… ne engedd, hogy bárki korlátozza a szabadságodat… jogod van hozzá, stb.” Majd a főpásztor a bibliai paradicsomkertet idézi, amikor felhangzott a sátáni szöveg: ember, csak nem engeded, hogy Isten korlátozza a szabadságodat, hogy ne élvezhesd az élet ilyen meg olyan gyümölcseit? Ne hagyd magad, méltatlan hozzád!
Az ilyen eszme hatására a közösségek tönkremennek, mindenekelőtt a családot fenyegeti veszély – folytatja Márfi Gyula –, de a vallási és egyéb civil közösségek, például a haza is bomlásnak indul. Az emberek kozmopolitává, világpolgárrá válnak, ennek következtében elmagányosodnak, amire csak később ébrednek rá. „S nemcsak magányossá válnak, hanem elveszítik egész-ségüket. Az ember ugyanis test és lélek. A léleknek intellektuális, akarati és érzelmi tartományait ismerjük. Ha ezen egysége felbomlik, a személyiség alkatrészeire hullik szét. S az ilyen ember végül nagyon könnyen manipulálható. Egyénisége, amelyre oly büszke, szétesik és megsemmisül.”
„A liberális burzsoázia sorából sok utópista vált harcos kommunistává, elsősorban azok, akik hittek abban, hogy a kommunizmusnak sikerülni fog az emberek közötti összes válaszfalakat lebontani, minden földi nyomort maradéktalanul megszüntetni, s megteremteni a boldog, osztály nélküli társadalmat. Tanúi vagyunk, hogy utópisztikus vágyálmok milyen vonzóerővel tudnak hatni a szabad világ bizonyos rétegeire, elsősorban a tapasztalatlan, nyughatatlan és kalandokra feltüzelhető ifjúság egy részére.” (Mindszenty)
Ma a fordítottját látjuk ennek, de az eredmény ugyanaz: harcos kommunisták válnak liberális burzsoákká. Márfi érsek levelében erre is kitér: valójában nem következett be rendszerváltás 1990-ben, a korábbi kommunista elit alakult át újtőkés hatalmi elitté…
„Valaki a szememre vetette, hogy püspök létemre nem hiszek a megtérésben. Erre azt válaszolom: hiszek a megtérésben, de nem hiszek a nyilasból lett kommunisták megtérésében, sem a kommunistákból lett kapitalisták megtérésében. Imádkozom értük, hogy tényleg megtérjenek, de amíg a jelenlegi pozíciójukban vannak, addig nem hiszek ebben.”
Az érsek által bírált ultraliberális irányzat a családot idejétmúlt intézménynek tekinti, amelyre a „modern” időkben egyre kevésbé van szükség.
„Korábban is vallottak már az emberek hasonló elveket. Amit az ultraliberalizmus hirdet, nem modern, hanem nagyon is elavult eszme. Gondoljunk a Római Birodalom hanyatló szakaszára, amikor a családok ugyancsak szétestek. A színházak már nem nyújtottak katarzist, hanem egyre inkább az alacsonyabb ösztönöket szolgálták ki. Az emberek nem gyermekeikre, hanem szeretőikre voltak büszkék, egyre inkább elterjedt a homoszexuális és leszbikus magatartás, az arénákban a gladiátorok egymást gyilkolták, s a keresztényeket vadállatok elé dobták. Mindez dekadens szemléletet mutat, amit ma modernként igyekeznek beállítani.”
„Az engesztelésnek ott van helye és akkor van ideje, ahol és amikor elárad a bűn… az isteni igazságnak eleget tegyünk és így a megsértett erkölcsi rendet helyreállítsuk.” (Mindszenty)
A Római Birodalom utolsó időszaka… anélkül, hogy erőltetett párhuzamot vonnánk, vajon hogy látja Márfi érsek: a fehér – vagy másként európai – civilizáció a bukás szélén áll? „Legalábbis ennek veszélye fenyegeti Európát. A Római Birodalom dekadenciájának helyébe lépett a kereszténység, amely a görög–római birodalom romjain hatalmas kultúrát épített fel. Európa ezt a kereszténységet akarja most levetni magáról, egyre gyakrabban posztkeresztény korról beszélnek. A felvilágosodásra hivatkoznak, de ne feledjük, annak alapeszméit – szabadság, egyenlőség, testvériség – először a kereszténység fogalmazta meg.
Levele végén az érsek azt írja: az ultraliberális, vadkapitalista diktatúrából – a Szentlélek erejével – felszínre hozható a most még sűrű hamuréteg alatt rejtőző keresztény Európa… Lehet-e reményünk arra, hogy a hamuréteg alól a keresztény Európa természetes módon kiemelkedhet, vagy valami nagy megrázkódtatásnak nézünk elébe? A kérdésre ilyen módon természetesen Márfi érsek sem tud válaszolni, de hangsúlyozza: „Remélem, hogy létezik Magyarországon és Európában olyan fiatalság, amely még őriz valamit a kereszténységből, illetve rádöbben arra, hogy az ultraliberális életvitel pusztuláshoz vezet. A Római Birodalom sem a háborúkat vesztette el, hanem a békét, ahogy Berzsenyi fogalmazta: minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed. Európára ma ugyanez érvényes. Mi is a békét veszítjük el, fönnáll a veszélye annak, hogy egyetlen kardcsapás vagy ágyúlövés nélkül összeomlik Európa. Ennek alapvető oka az, hogy az európaiak a keresztény erkölcsnek üzentek hadat. Következményeként a társadalmak egyre inkább elöregednek, felélik a tartalékokat, tönkreteszik a természetet, csak a mának élnek, s nem gondolnak a jövőre.”
Ezt a kilátástalanságot tükrözi az egész Európára jellemző katasztrofális demográfiai helyzet. A fiatalok egyre kevésbé akarják a házasságot, a gyermekáldást, s ezáltal a jövőt. „Az erőszak olyan, hogy ma a házasság kötelékét lazítja és a fiatalságot zülleszti, holnap az erkölcsi szabadosságot kívánja állandóvá tenni, holnapután a férfiak tömege minden lovagiasságot és tiszteletet félretéve vad állatiassággal tör rá védtelen nőkre, hogy szenvedélyeit kielégítse.” (Mindszenty)
Márfi érsek a sötét kép ellenére is bizakodik egy jobb, egy most még rejtőzködő, rejtőzködésre kényszerülő Magyarországban, de amely elevenen él, s a főpásztor – Mindszenty József nyomán – küldetésének tartja: „Akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tévelyek ellenében az örök igazságokat közvetítem népemnek és nemzetemnek. Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de a nemzet nem élhet.”
Fényképezte: Cser István
