Amikor a rám bízott osztály leérettségizett, Várszegi Asztrik főapát úr visszaküldött Rómába a PhD megszerzése végett. Tanulmányaimat 2000-ben fejeztem be, és ugyancsak ebben az évben jelent meg a disszertációm a Gergely-egyetem sorozatában. A Szent Anzelm Egyetem teológiai fakultásának dékánja már 1999 őszén felvetette, hogy igazán jó volna, ha folytatnám a Pannonhalma és az Anselmo közötti immár évszázadok óta fennálló hagyományt, és tanítanék a bencés konföderáció fenntartásában működő egyetemen. Asztrik főapát úr is jónak látta ezt. Így kezdtem el tanítani 2001-ben Rómában. Amikor pappá szenteltek, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd Rómában tanuljak vagy tanítsak. Nagy öröm számomra, hogy így alakult az életem.
– Mikor kezdett el dolgozni az Újszövetség fordításán? Mennyi ideig tartott a munka?
– Rómában az alapképzésben három részre osztva tanítjuk az Újszövetséget: apostoli levelek, szinoptikus evangéliumok és a jánosi iratok. 2006-ban immár harmadszor oktattam ezeket a tárgyakat, és ekkoriban kezdtem el dolgozni egy kisebb monográfián a János- evangéliumról. Hogy az olvasónak ne kelljen újra meg újra kézbe vennie a Szentírást, jónak láttam, hogy az evangélium szövegét a kötet végére illesszem. Ezzel bíbelődve jutottam arra a gondolatra, hogy hasznos lenne egy új fordítás. Így önálló kötetek függelékeként jelent meg a Márk- és a Lukács-evangélium, valamint az Apostolok cselekedetei fordítása. A következő években a munkám mellett, változó intenzitással dolgoztam a fordításon, amely tavaly decemberben készült el. Az egyházjog értelmében a Szentírás-fordítás megjelenéséhez a püspöki konferencia jóváhagyására van szükség. Júniusban kaptuk meg az engedélyt. Időközben a Bencés Kiadó munkatársai példás gondossággal készítették elő nyomtatásra a szöveget. Ezúton is köszönet a munkájukért.
– Miért gondolta szükségesnek egy új fordítás elkészítését?
– Azt hiszem, minél több fordítás kerül az olvasók kezébe, annál jobb. A II. vatikáni zsinat óriási lendületet adott a katolikus szentírástudománynak, s az egzegézis, a bibliai szövegek magyarázata és értelmezése az ökumenikus párbeszédben is rendkívül termékenynek bizonyult. A fordításban egyrészt arra törekedtem, hogy a kortárs szentírástudomány eredményei megjelenjenek a szövegben. Másrészt, mivel a Szentírás-, illetve az Újszövetség-fordításokkal kapcsolatban, úgy tűnik, még mindig szívósan tartja magát az a vélemény, mely szerint bajosan fér össze a pontosság és az olvashatóság, ez a munka arra is kísérlet, hogy megkérdőjelezze e dilemma érvényességét. Természetesen minden fordításnak vannak vitatható megoldásai. Ennek alkalmasint másutt, mint a korábbiaknak.
– Tartalmaz lábjegyzeteket, szövegmagyarázatot is ez az új kiadás?
– A német, francia, spanyol, olasz s kivált az angol nyelvterületen világosan különbséget tesznek a minimális jegyzetanyagot tartalmazó „zsebkiadás”, illetve a szöveget részletesen magyarázó (táblázatokat, térképeket bemutató, egy-egy kulcsfogalomhoz rövid esszéket rendelő) úgynevezett „study Bible” között. Az általam fordított Újszövetség az előbbivel rokonítható: útitársnak és útravalónak szánt zsebkönyv.
Az olvasónak nyomban szemet szúr, hogy a szövegtükör eltér a közkézen forgó Biblia-kiadásokban megszokott formától. Ez kivált az evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben feltűnő, ahol a cselekmény párbeszédes szakaszai a narratívák kortárs kiadásainak tipográfiai megoldásait követik. Ez a változtatás nem pusztán egy „olvasóbarát” kiadás létrehozásának szándékából született. Elsősorban arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Biblia nemcsak „a könyvek könyve”, hanem egy könyv a könyvek között. Szerzői különböző kulturális és vallási kihívások erőterében, egyre módosuló vallási, politikai és társadalmi változások hatásával szembesülve olvasóik identitásának alakításán és megőrzésén fáradoztak.
Az is szokatlan lehet a Szentírás olvasójának, hogy ebben a fordításban az Újszövetség könyveit nem kíséri sem szövegmagyarázat, sem az értelmezés irányát kijelölő jegyzetanyag. A nagy ritkán fel-felbukkanó lábjegyzetek is csak a megértéshez elengedhetetlenül szükséges információkat tartalmazzák. Több oka van ennek. Egyrészt a munkám során arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Szentírás szövegét körülfutó magyarázatok és utalások labirintusa akadályt jelenthet a szöveggel való közvetlen találkozásban. Másrészt a fordításban arra törekedtem, hogy az – minden esetlegessége ellenére is – önmagában is érthetővé tegye a szerzők üzenetét, pontosabban annak legalább egy – éppen a fordítás révén felszínre kerülő – értelmezését. Végül azért éreztem úgy, hogy mellőzhetem a lapalji magyarázatokat, mert számos kommentár magyarul is könnyen hozzáférhető. A kötetben található néhány hosszabb bevezető nem az egyes újszövetségi iratok magyarázatára vállalkozik, hanem az Újszövetséget alkotó fő műfajok (evangélium, Apostolok cselekedetei, levelek, apokalipszis) sajátosságaira figyelve tesz kísérletet arra, hogy rámutasson tágabb összefüggésekre. Az értő olvasást segítendő az olvasó valamennyi újszövetségi irat előtt megtalálja az adott dokumentum szerkezetének vázlatát is. A viszonylag hosszú utószó pedig az egyik legfáradhatatlanabb magyar bibliaolvasó, Bethlen Miklós (1642–1716) – aki 1661 és 1684 között minden esztendőben az egész Bibliát „kezdetitől fogva végig (…) általolvasta” – vallomásából ihletet merítve az olvasás életfordító tapasztalatát kívánja bemutatni két jól ismert újszövetségi szakasz újraolvasása révén.
– Nyilván magában a fordításban is számos új megoldás található. Említene egy példát?
– A miatyánk Máté-evangéliumban olvasható szövegének egyik kérése ebben a fordításban így hangzik: „és engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük adósainknak; és ne állíts minket próbatétel elé, hanem szabadíts meg a gonosztól!” Az Újszövetség eredeti szövegében található peiraszmosz görög szót rendszerint nem „próbatételnek”, hanem „kísértésnek” fordítják. Néhányan úgy vélik, hogy a szó a végidők sorsdöntő próbatételére vonatkozik. Többen viszont úgy gondolják, hogy vitatható ez az értelmezés, ugyanis egyrészt a peiraszmosz szó elől hiányzik a határozott névelő, másrészt e fogalom használata sem az Újszövetségben, sem a korabeli zsidó apokaliptikus irodalomban nem kapcsolódik az eszkatológiához, a világtörténelem végső eseményeinek bemutatásához. Sőt, több újszövetségi szöveghely a hétköznapok erőpróbát jelentő nehézségeit jelöli ezzel a fogalommal. A „próbatétel” kifejezés előtt található állítmány mögött feltételezett arámi igealak kettős jelentéssel bír: „ne vezess”, illetve „ne engedd, hogy”. Úgy tűnik, hogy az evangélista számára ez a kettősség nem jelentett problémát, hiszen amikor Jézus megkísértéséről beszél, ezt olvassuk: „Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög.” A miatyánk fohásza tehát nem arra keresi a választ, hogy ki az oka a világban jelen lévő rossznak. Ahogy az imádságban szereplő első – Isten nevére, országára, akaratára vonatkozó – kérésekből is kirajzolódik, az imádkozó azért könyörög, aminek a megvalósulását önnön magatartásával is befolyásolni tudja. A miatyánknak e nehezen értelmezhető kérése azért fohászkodik tehát, hogy Isten ne engedje, hogy az imádkozót erejét meghaladó próbatétel érje, illetve hogy ne hagyja magára erejét meghaladó megpróbáltatások között.
– Ki az elsődleges célközönsége ennek az új kiadásnak?
– A fordítás előtt olvasható általános bevezető címe: Hitről valló és életre vezető szó az Egyház közösségében. Ez jelzi azt is, hogy a kiadás mindenekelőtt a hitükben az Újszövetség olvasása révén elmélyülni akaró, felnőtt keresztény olvasókhoz kíván szólni. E célközönségnek igen fontos szeletét alkotják a katolikus középiskolák diákjai, illetve egyetemistáink. A Biblia ismerete nélkül nehezen érthető az európai, illetve a belőle kinövő européer kultúra. Kétségtelen, hogy a Szentírás az irodalom megkerülhetetlen klasszikusa is. Azt hiszem, nagyon hasznos lenne, ha az Újszövetség dokumentumai a Matúra klasszikusok sorozathoz hasonló formátumban is megjelenhetnének. „Klasszikus az a mű – mondja Italo Calvino, a XX. századi olasz irodalom egyik kiemelkedő alakja –, amely szünet nélkül értelmezések sokaságát hívja életre, ugyanakkor állandóan le is rázza magáról ezeket az értelmezéseket.” Ez persze nemcsak a kommentárokra és a tanulmányokra igaz, hanem valamennyi fordításra is.
Fotó: Bókay László
