A gazdasági kettéosztásnál a kulturális darabolás, ha lehet, még veszedelmesebb. Hunnia ugyanis eszerint Atillával földje, Pannónia meg az Atillával harcoló latin birodalomé. A későbbiekre vetítve pedig: Pannónia keresztény, Hunnia pogány. A régi limes persze történeti tény, a mai azonban csupán fikció. Ha húsz év után a jeles politológus kilátogat Aquincumba, melynek múzeumi bemutatóhelye nemrégiben újult meg, szerencsére azt tapasztalhatja: a pannóniai élet interaktív megidézése nemcsak a Dunántúl, hanem az egész ország ügye. Furcsa is volna, ha a mai világban Pannónia és Dacia (a mai Erdély) között „szüneteltetnénk” a Nyugatot, csupán azért, mert a római légiók nem tudtak a Duna– Tisza közének mocsaraiban eredményesen harcolni…
A limes az egyetlen európai világörökség, amely Angliától a Duna-deltáig húzódik, tehát lényegében a mai uniónak is a korai előképe. Szimbólum, nincs másik ilyen: még a Duna sem ér tengertől tengerig. Aquincum meg e határvonal közepén van, tehát azt jelképezi, hogy Pannónia (azaz Magyarország) manapság nem provincia, nem végvár, hanem földrajzi értelemben: centrum. Ez a projekt pedig méltó Európa kellős közepéhez. A Pannónia Provincia Program keretein belüli új turisztikai attrakcióelemekre kereken egyharmad milliárdot költöttek hazai és uniós forrásból. Így a Festőház nevet viselő római lakóház rekonstrukciójára; a mitológiai játszótérre; az új kronoszkópra és városfalkőtárra, amelyek már látogathatók; illetve a virtuális élménytérre, amely egyelőre tesztüzemmódban működik.
Tűnődjünk el: kétezer év múlva lesz-e vajon hasonló bemutatóközpont, amely korunk életmódjáról és épített kultúrájáról tudósít? Ha utódaink (akik remélhetőleg a görög–római kultúrát és a kereszténységet is magukénak érző magyarok lesznek) legalább ilyen alapossággal dolgoznak, bízhatunk abban, hogy legjobb teljesítményeinket nem söprik el nyomtalanul az újabb pogány és barbár népvándorlások.
Fotó: Kissimon
