Az új evangelizáció útjai

 

Az október végén lezárult római püspöki szinódus egyik legfontosabb üzenete, hogy evangelizációnk célja a Jézus Krisztussal való bensőséges lelki találkozás elősegítése minden ember életében. Az egyház feladatai közé tartozik, hogy megfelelő alkalmakat biztosítson ehhez az istenkeresők számára. Az Alpha-kurzus csúcspontját jelentő Szentlélek napja éppen ezt a célt szolgálja. Lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők lelkében létrejöjjön egy bensőséges, imádságos találkozás a szerető Istennel a Szentlélek által.


 

A lelkinapon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett csobánkai kastély vendégei lehettünk. A gyerekekkel és a segítőkkel együtt több mint hetvenen voltunk, így nem látszott könnyű feladatnak az autós utazás megszervezése, a közben kialakult hóhelyzet miatt pedig később egészen reménytelennek tűnt. Végül azonban minden sikerült! Reggel fél tíz körül már teljes létszámban énekelhettük a jól ismert gitáros dalokat a csobánkai kastély előadótermében, miközben a kisebb gyerekek önfeledten élvezhették odakinn a havat, a szánkózást, a kastélypark csodavilágát. Többségükben olyan szegény roma családok gyerekeiről van szó, akik nagyon ritkán jutnak el valahová lepusztult lakókörnyezetükből. Már ezért megérte a szervezés!

Odabenn az előadásokon a mennyei Atya szeretetéről hallhattak a résztvevők. Arról a végtelen szeretetről, amelyet Isten mindenkivel meg akar ismertetni, s amelyre mindannyiunknak a leginkább szükségünk van. Erre szomjazunk a lelkünk mélyén, még akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában. „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által!” – osztja meg az örömhírt mindannyiunkkal Szent Pál apostol (Róm 5,5). Az Úr Jézus tanítása szerint pedig mindenki, aki hittel és megtérő szívvel kéri, befogadhatja az Atya szeretetét: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. (…) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, menynyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 10,9.13) – hangzottak az előadásokon az evangélium igéi.

A jelenlévők megértették és elhitték az örömhírt. Megrendítő volt látni, milyen mély, belülről fakadó ösztönnel hangolódtak rá a Lélek hullámhosszára, hogyan nyíltak meg ezek az egyszerű emberek. A délutáni tanúságtételekben aztán sokan adtak hálát a békességért, a szeretet valóságosan megnyilvánuló belső tüzéért, az istengyermekség, a biztonság és a bizonyosság tapasztalatáért, amelyet az imádság során éltek át – férfiak, nők, kamaszok, idősek egyaránt. Egész nagycsaládok is voltak közöttük, akik már az előző hetekben is beszámoltak arról, hogyan alakítja át közös életüket a hit bennük munkálkodó ereje.

Az ebéd, a délutáni séták, a szentmise előtti dicsőítés és a záró Eucharisztia is hasonlíthatatlan örömben, felszabadultságban, a testvériség és az összetartozás légkörében telt. Egészen világos és kézzelfogható volt, milyen szenvedélyes szeretettel vágyakozik egyesülni az Isten azokkal a szegényekkel, akiktől sokan inkább elhúzódnak. De a társadalomból kivetett emberek és a sokszor megtagadott, megalázott Isten egymásra találnak.