Az enciklika különösen is gondolatébresztő részei számomra azok, amelyek a legújabb nemzetközi pénzügyi válság megértését segítik. Ingadozások és ciklikusságok mindig vannak a gazdasági életben, de ennek a mostani krízisnek a mélysége a figyelmes elemzőket és a döntéshozó szakembereket is meglepte: túlságosan hittek az egyéni érdekek úgymond egymást féken tartó és egyensúlyhoz elvezető mechanizmusában, a tulajdonosi önérdekben, az érzelemmentes racionális üzleti kalkulációban. Ennek ellenére nagy tőkeerejű bankok sora ment csődbe, hatalmas tőkék úsztak el a felelőtlenség és a mohóság következtében. Pedig az enciklika világosan kimondja: minden üzleti döntésnek, minden politikai cselekedetnek van etikai tartalma, mindenki felelős döntései következményeiért. Még a fogyasztó is hordoz felelősséget a gazdasági rendszerben, legfeljebb nincs tudatában döntései súlyának, ezért nevelésre és felvilágosításra szorul. A krízis után nagy kihatású döntések meghozója nem hivatkozhat jó lelkiismerettel arra, hogy az „üzlet egy dolog, az etika más dolog”, vagy „én nem lehetek tekintettel másokra, mert az üzleti életben nincs helye az érzelmeknek”. Csak remélni lehet, hogy a figyelmeztető szavak meghallgatásra találnak, és a gazdasági tényezők a várt javulás beálltával nem feledkeznek el a válság mélyén felismert tanulságokról.
Bod Péter Ákos
egyetemi tanár
Az enciklika egyik újdonsága az, hogy a jogot és az igazságosságot azon személyközi viszonyokban értelmezi, amely emberi kapcsolatok mintája a szentháromságos Isten személyei közötti szeretet-kapcsolat. Az igazságosságnak így a szeretet a mércéje, amelytől elválaszthatatlan. Azonban a szeretet igényli az igazságosságot is, hiszen az „igazságosság a szeretet első útja”, és az első lépés az, hogy mindenki megkapja azt, ami őt megilleti. Mindenkinek elidegeníthetetlen joga van az élethez, de az életben maradáshoz is, így tehát az embernek sérthetetlen joga van az ivóvízhez és az élelemhez. Ezen alapvető jogok biztosításának kötelezettsége határt szab minden más jogigénynek. Egyáltalán, jogokat csak a kötelességek adta kereten belül lehet érvényesen megfogalmazni, amely kötelességeket az ember személyi mivoltából fakadó követelmények határozzák meg: ennek lényegi jellemzője az ember társas létmódja. Meg kell tehát adni az igazságosság és a szeretet révén a másiknak, a többieknek, a népeknek azt, ami őket az említett elvek alapján megilleti. Az emberiség családjának észlelnie kell az ember társiasságából fakadó szolidaritási kötelékek jelenlétét. A Szentatya felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges kutatni a személyközi kapcsolatok filozófiai, metafizikai természetét is. Ennek jegyében úgy gondolom, hogy a család belső kapcsolatai például mintát szolgálhatnak a nemzeti és a nemzetközi közösség tagjai között érvényes elvek meghatározására. Az igazságra irányuló és a szeretetet szem előtt tartó igazi párbeszédben, a dia-logosz szellemében kellene kutatni az igazságosság újszerű szemléletéből fakadó követelményeket.
Frivaldszky János
jogfilozófus
Hivatalos és javasolt fordítás
A Caritas in veritate enciklika nem egyszerű olvasmány. Ez részben a tárgyalt témakörök összetettségéből, részben a dokumentum keletkezéstörténetéből fakad. Az enciklika előkészítésében ugyanis nagy szerepet játszott az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, amely több külső szakértő bevonásával dolgozott a többszörösen átírt szövegen. Nem csoda, ha ez a végső változaton is észrevehető – állapítja meg a Vatikáni Figyelő internetes portál. A szöveg munkanyelvének az olasz tekinthető, XVI. Benedek pápa általában anyanyelvén, németül fogalmaz. Az enciklika hivatalos szövegének pedig a latin tekintendő. Így nem kevés kihívással kellett szembenéznie a magyar fordításnak. A Vatikáni Figyelő szerkesztői szemelvényt hoznak a hivatalos magyar fordításból, majd ugyanazt latinul, olaszul, németül, angolul, és végül egy javasolt magyar fordításban közlik. Így például az enciklika 41. pontjában, „az állam jellemzői” cím alatt a hivatalos magyar fordításban ez áll: „Nem szükségszerű, hogy az állam jellegzetességei egyszer s mindenkorra ugyanolyanok maradjanak.” A világnyelvekkel összevetve a javasolt fordítás így szól: Nem szükséges, hogy az állam mindenütt azonos jellemzőkkel bírjon.
A 76. pontban ír az enciklika „az ember lelki és erkölcsi jólétéről”, a hivatalos magyar fordítás szerint a következőképpen: „Nincs teljes körű fejlődés és egyetemes közjó olyan személyek nélkül, akik a lelki és erkölcsi javakat a lélek és a test egységében szemlélik.” A javasolt fordítás szerint: Nem lehetséges a teljes körű fejlődés és az egyetemes közjó megvalósulása a test és lélek egységeként értelmezett ember lelki és erkölcsi jólétének biztosítása nélkül.
A 79. pont a hivatalos fordítás alapján a következő szavakkal hangsúlyozza, hogy „imádkozó keresztényekre van szükség”: „A fejlődésnek szüksége van a keresztényekre, akik az imádság gesztusaiban Istenhez emelik a szegényt.”
A javasolt fordítás így fogalmaz: „A fejlődéshez karjukat imádkozva Istenhez emelő keresztényekre van szükség.”
Folytathatnánk a sort a szubszidiaritás és a globalizáció, a technokrata békefelfogás veszélyei, a média állítólagos semlegessége vagy a technika mint ideológia címszavak elemzésével, de már ennyi is kifejezi, milyen nehéz feladattal kellett szembenézniük a Caritas in veritate enciklika fordítóinak.
(Összeállításunk a Vatikáni
Figyelő alapján készült)
