„Erkölcs nélkül nincs ember”

Az oktatásirányítók azonban csak tervszámokat látnak, és üzemszerűen tudják elképzelni az iskolaügyet. A somogyi megyeszékhely oktatási intézményeitől például 614 millió forintot akarnak elvonni jövőre. Ez négy kaposvári iskola éves költségvetése. Hoffmann Rózsa egyetemi docens, országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tudás erkölcs nélkül veszélyes, és számára az erkölcs – ahogy Maczkó Mária énekművész kezdő dalában hallhattuk – „lélekben megszólaló fényes hang”. Üdvösségünket itt, a földön kell elkezdeni építenünk, ami meglehetősen nehéz olyan környezetben, ahol államérdekké emelték az erkölcs hiányát. Csak a pedagógusok tudnak ezen változtatni – vallja Hoffmann Rózsa -, hiszen ők képesek a leghatékonyabban befolyásolni a gyerekek értékrendjét. Papp Lajos szívsebész szerint elég volt a véráldozatból, az élőket kell tisztelni. Ha a pedagógus jól érzi az ég üzenetét, akkor a legnagyobb kegyelmet kapja, mert minden gyerek csoda, csiszolatlan gyémánt. Ha képes áldozatot hozni ezért, akkor csodatévő lehet. Szentséggel és böszmeséggel egyaránt átitatódik a társadalom – mondta Czakó Gábor író. De ha most megfogadjuk a Szent Ágoston-i intelmet, hogy „szeress, és tégy amit akarsz”, akkor könnyebben szállhatunk harcba a rosszal. Czakó Gábor szerint az igazságot, a jóságot, a szépséget és a szeretetet nemcsak befogadni kell, hanem tovább is kell adnunk, s így még inkább tapinthatóvá válik: az erkölcsös magatartás nem csupán szabálytartó, hanem örömforrás is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .