Sartre drámájának főhőse Götz, a parasztvezér. Gonosz és kegyetlen ember. Egyre-másra nyeri csatáit, gonosz dolgokat művel, de mindenből jó származik másoknak. Aztán megtér, szent lesz, és attól kezdve semmi sem sikerül neki, minden rosszra fordul követői számára is. Harc és küzdelem, győzelem és vereség, miből lesz jó és miből rossz – mindannyiunk állandó kérdése és problémája. Minap azt mondta valaki: „Tudnunk kell, hogy a világban harc folyik Isten és az ördög között.” – Nagyon veszélyes kijelentés! Mert egy szintre hozza Istent és a rosszat, a Teremtőt és a teremtményt (az ördögöt). Isten annyira fölötte áll a világnak, hogy nem ellensége semminek, nem is képes ellenségeskedni, mert ő a szeretet. Talán egyedül a bűnt „gyűlöli”, de nem azért, mert az neki valamiképpen rossz volna, hanem mert az nekünk árt. Ha valaki küzd is Isten ellen, Isten nem küzd ellene. Neki nem árthat semmi és senki. Nincs szüksége arra, hogy megvédje magát. Sérthetetlen. Nem is fordul el sértődötten egyetlen teremtményétől sem. Attól sem, aki szabadságában elfordul tőle.
Az igaz, hogy a jó és a rossz harcában élünk. De ez a harc a teremtmények között zajlik. Az ördög nem Isten ellensége, hanem a miénk és a jó angyaloké. Hogy az angyalokkal folyó küzdelme milyen, és miféle módon és eszközökkel folyik értünk, arról fogalmunk sincs. Bizonyára minden képzeletet felülmúló. De hogy velünk miképpen próbálkozik, arról van némi tapasztalatunk. Isten azonban nem tétlen szemlélője a küzdelemnek. Nem néző, aki izgatottan várja a dolog végkimenetelét: vajon ki lesz az erősebb, ki győz a végén. Mivel tudja, hogy a gonosszal szemben az embernek semmi esélye, segítségünkre siet. De különös módon teszi ezt. Nem isteni mindenhatóságával, hanem a szeretet alázatával.
Emberré lesz az emberért. Jézusban Isten második személye személyesen jön, és valóságos emberként, istenségének tulajdonságait levetve, puszta emberségében áll ki a harcra, mint Dávid (aki csak bukdácsol Saul király páncéljában), s csak a botjával és parittyájával száll szembe Góliáttal, s le is győzi őt. Jézus botja a keresztje, parittyája a halála, mert attól fogva Isten, aki halhatatlan, a halálban is jelen van. Meg természetesen a bűnben és a rosszban is, mert ezeket is magára vette, anélkül, hogy bűnössé lett volna, vagy okozója lenne a legkisebb rossznak is. A harc eldőlt – mégis tart még egy ideig (a halálunkig, meg a világ végéig). Még küzdenünk kell a jóért, de tudnunk kell: egy győztes harc részesei vagyunk. „Ezért nem veszítjük el kedvünket”- amint Pál apostol írja. „A jónak elég, hogy van. A rossznak meg kell történnie” – írja Vasadi Péter. Hogy ki melyik oldalra áll, persze azt sem Isten dönti el, hanem ki-ki saját maga.
