Az egyház lelki életében ismert imakilencedek ősmintája az Apostolok cselekedeteiben található, ahol azt olvassuk, hogy az apostolok mennybemeneteltől pünkösdig mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak (ApCsel 1,14). Jézus Szent Szívéhez, a Boldogságos Szűz Máriához és a szentekhez szóló könyörgés napjainkig élő imaforma. A tartósság és a gyakoriság a hívőnek az imádsághoz való hűségét és az abban való megmaradását eredményezi. A különböző imaformáknak azonban nem szabad a lelket foglyul ejteniük. Ez akár a szentekkel vagy az angyalokkal való úgynevezett szövetségben nyilvánulhat meg, mert Pál apostol már az első keresztényeket óvja attól, hogy az angyalok tiszteletében tetszelegjenek maguknak, mert vannak, akik látomásokkal dicsekednek (Kol 2,18). Több helyen figyelmeztet arra, hogy „senki ne vezessen félre benneteket” (Ef 5, 6; Kol 2,4). Fontos tehát egyfajta óvatosság és körültekintés a lelki élet területén. Ehhez tartoznak még a többszöri leírással továbbítandó levélüzenetek, melyek ugyanakkor megfenyegetik azt, aki ezt elmulasztja. Azonban „a szeretetben nincs félelem” (1Jn 4,18), ezért az imádság, még ha hosszú és rendszeres, akkor is a Szentlélektől származik, mert ő „siet segítségünkre gyöngeségünkben” (Róm 8,26). Az egyház megszentelt imái a szentmisén kívül a liturgia egyéb megnyilvánulási formái, mint például a szentségimádás, a litánia, a keresztúti ájtatosság, a körmenetek és az egyéni vagy a közös zsoltározás. „Hagyományok sokasága fejlődött ki az évszázadok során, melyek kiegészítették a vallásosság hivatalos változatait. Érvényességük és hitelességük garanciája mindig az volt, hogy nem szakadtak el a nagy egyház közösségétől, és így a szentek és a szerzetesrendek vagy mozgalmak különböző lelkiségi formái nagymértékben gazdagították és napjainkban is gazdagítják a keresztények hitéletét. Emellett a vallási szokásoknak, jámbor megnyilatkozásoknak területenként eltérő fajtáival is találkozhatunk, melyek mögött mindig egy-egy odaadó csoport vagy istenfélő személy húzódik meg.
Azonban az se érezze magát lelkileg kisebbnek, aki neveltetése vagy alaptermészete révén kevésbé fogékony a vallási érzelmek kifejezésére, mert az egyház szentségi életében való rendszeres részvétel elegendő kegyelemben részesít mindenkit, hogy a kapott ajándékokat szabadon kibontakoztassa. A Szentírásból és az egyház tanításából táplálkozó lelki élet pedig biztosíték arra, hogy az imádságot nem a teljesítmény, nem a rendkívüliség, hanem a hűség és a szeretet fogja meghatározni.
