Nagy elődök nyomdokába kellett lépni, akik bizony magasra tették a mércét. De még ehhez képest sem kevés az a fejlődés, amit tapasztalhatunk. Elsőként említhetem, hogy színesebb, érdekesebb, sokoldalúbb lett a lap a korábbiakhoz képest. Többekhez is kíván szólni, mint eddig. Jellemzésül talán csak ennyit: családomban új előfizetők vannak, és a rendszeresen hozzánk látogatók részéről is gyakran elhangzik a mondat az üdvözlések után: „Hol van az Új Ember? Szeretném elolvasni.” Érdeklődéssel fordul a lap a társadalmi élet nem kifejezetten vallási jellegű megnyilvánulásai felé is, jelezve és tudatosítva ezzel, hogy egyházunknak van mondanivalója az embereket foglalkoztató, mindennapos problémákról, még ha azok nincsenek is szoros összefüggésben a vallásossággal. Nagy figyelmet szentel a fiatalokat érdeklő témáknak, és rendszeresen találkozunk a családokat érintő kérdésekkel. Kitekintést kaphatunk a világegyház eseményeire, különös tekintettel a Vatikán híreire, Szentatyánk tevékenységéről is rendre értesülhetünk. Szép és nagyra értékelendő az a törekvés, hogy idős szerzetesek rendszeres megszólaltatásával nehéz idők, megpróbáltatások még élő tanúitól olvashatunk azokról az évtizedekről, amelyek a korábbi agyonhallgatás folytán nem mindenkiben tudatosultak. Ez később már egyre nehezebben lenne pótolható. A vasárnapi szentmisék olvasmányainak ismertetését, magyarázatát hagyományosan feladatának tekintette az Új Ember. Hasznos kiegészítést jelent emellett a liturgia aktuális kérdéseiről szóló tájékoztatás, hozzásegítve bennünket a szent cselekmények sokak számára kevésbé ismert miértjeinek megértéséhez. Rendszeresen kapunk tájékoztatást a különféle lelkiségi mozgalmakról, zarándoklatokról is, erősítve bennünk az összetartozás biztató érzését. Manapság már egyre inkább eljut a lap a határainkon túli magyar olvasókhoz is. Elég itt a Kolozsvárott létesült „kirendeltségre” gondolnunk. Még sok mindent lehetne említeni, de talán ennyi is elég. Mivel köszönhetnénk meg a sok gondos munkát, törődést, ötletet? Sík Sándort hívom segítségül, aki egyik versében írta a következőket:
Ne hozzatok nekem virágokat,
Hervadtukon majd a szívem szakad.
Szép szavakat se mondjatok nekem,
Az igazságot jobban szeretem.
Köszöntéssel ne kényeztessetek:
Az ember fia tesz, amit tehet.
De ha lelkem a papírra teszem,
A kéz, amely ír, nem az én kezem.
Mit adjatok hát, ha adni kívántok?
Egy kézszorítást meg egy Miatyánkot.
(Elhangzott június 8-án, az Olvasókért bemutatott hálaadó, búcsú szentmisén.)
