Trianon és a magyar katolikus egyház

A Felvidékre benyomuló cseh megszállók magatartása elütött a többi megszálló országétól. Míg a román és szerb erők ugyan görögkeleti államvallású országokat képviseltek, s ezért bizonyos ellenszenvvel tekintettek a katolikus egyházra, mégis királyságokból érkeztek, és alapvetően konzervatív értékrendűek voltak. A csehek magatartása ugyanakkor kétségtelenül egyházellenes volt, és határozottan a papság tekintélyének aláásására törekedtek. A katolikus egyházban a magyarság védőbástyáját látták, ezért azonnal a püspökök lemondását követelték (Fischer-Colbrie kassai püspök kivételével). Hlinka András rózsahegyi plébános vezetésével 1918 december második felében Zsolnán, majd Pozsonyban gyűléseket tartottak a szlovák papság számára, autonómiai szabályzat kidolgozásával, melyet a megszálló hatalom jóváhagyott. Természetesen püspöki engedélyek-közreműködés nélküli ülésekről volt szó. Az izgatás hatására (a papság az urak pártján van, tányérnyaló, ingyenélő) számos helyen elűzték a plébánost például a szepesi egyházmegyében, s a megüresedett helyeket a megszállók töltötték be saját embereikkel. A megszálló hatóságok több papot is letartóztattak, elhurcoltak (ilyenkor időnként gyalog, mezítláb, kocsi után kötve „vontatták” őket). A házkutatások, fogvatartások eredménye általában a plébániáról való „önkéntes” lemondás lett, esetleg nyugdíjba vonulás. Arra is volt példa, hogy a lakosság az izgatásnak nem ült fel, és megvédte papját, akár az erőszakkal szemben is. 1920-ban Bártfán például valóságos kis forradalom védte meg Feisz Hugolin ferencrendi házfőnököt, akit hamis vádak alapján próbáltak meg letartóztatni. Mivel a katonaság és csendőrség fegyvert is használt, huszonhét sebesültje lett az összecsapásnak. A gvárdiánt a hatóságok a fenyegetőzések után végül felmentették, de hiába tért vissza ünnepélyes fogadtatással, az országból hamarosan kiutasították. A csehszlovák kormány a magyar püspökök eltávolítása mellett kezdettől fogva az egyházmegyék területének megváltoztatására, új egyházmegyei beosztásra is törekedett. Románia, Erdély és Magyarország keleti részeinek román megszállását az ott élő két román egyház, a görög katolikus és görög keleti (a románság fele-fele tartozott a két egyházhoz) természetesen örömmel üdvözölte. A görög katolikus főpapok kezdetben reménykedtek, hogy sikerül az ortodoxokat is rávenni Róma elismerésére, s így egyesülhet a két egyház. A cél érdekében 1918 őszén készek lettek volna püspöki székeikről is lemondani. Az ortodoxok azonban visszautasították az ajánlatot. Nagy szálka volt a románság szemében a hajdúdorogi magyar görög katolikus egyházmegye, 1919. április 27-én, Nyíregyháza megszállása után azonnal internálták is püspökét, Miklósy Istvánt, s csak azután engedték szabadon, hogy lemondott a gyulafehérvár-fogarasi egyháztartományból egyházmegyéjéhez csatolt hatvan nyolc plébániáról. A latin szertartású papságot a románok első perctől kezdve állandó felügyelet, megfigyelés alatt tartották. Általában csendőrök és detektívek követték minden lépésüket, szentbeszédeiket szigorúan ellenőrizték. 1919 januárjától, az erdélyi státus ekkor tartott igazgatótanácsi ülésétől kezdve korlátozták Majláth püspök mozgási szabadságát is Erdélyben. Szeptember 26-án aztán mind neki, mind káptalanja tagjainak és központi papságának megtiltották, hogy lakásukat elhagyják vagy látogatókat fogadjanak. Ezt egy idő után ugyan feloldották, de az állandó detektívkíséret megmaradt. Elmaradtak Majláth őszi és tavaszi bérmaútjai is. Majláth Apponyi útján a békekonferenciának is jelezte a tapasztalt vallásüldözést, de hiába kért igazságot, vizsgáló bizottság kiküldését. Jugoszláviában is megpróbáltatások érték a szerb megszállás alá került Dél-Magyarország papjait is. 1918 őszén először a pécsi egyházmegye szlavóniai részének, illetve Dél-Baranya papjai szenvedtek a szökött katonák és a hozzájuk csatlakozó csőcselék garázdálkodásától. Később a szerbek mindenáron szerették volna az általuk megszállt Pécs-Baja övezetet is Jugoszláviába kebelezni, ezért a papságot is behódolásra szólították föl. Pécs papsága azonban határozottan tiltakozott. 1919 elején a bajai ciszterciták is megtagadták a fogadalomtételt, így két órán belüli távozást parancsoltak nekik. Végül az antantmisszió francia tagjainak sikerült őket megmenteni azzal, hogy mint francia eredetű rendet francia védelem alá helyezte őket. Zichy Gyula pécsi püspök és irodaigazgatója, Mosonyi Dénes sem volt hajlandó a szerb megszállók kívánságát teljesíteni, s a papságot és a katolikus tanítókat behódolásra felszólítani. Ausztriában a békeszerződések értelmében a győri püspökség kilencvenkilenc, a szombathelyi ötvenhét plébániája került Ausztria uralma alá. Itt jelentős számú német és némi horvát kisebbség is élt. 1919 őszén a bécsi nuncius már jónak látta a terület vezetését egy német papra bízni apostolicus delegatusként, amit akkor még a magyar püspökök kissé sérelmesnek éreztek. 1920 nyarán már maga az osztrák kormány is lépéseket tett a Vatikánban az egyházkormányzati rendezés ügyében, de XV. Benedek egyelőre várt a hatalmi viszonyok végleges rendeződésére. A döntés 1922. május 18-án történt meg végül, ekkor született meg a burgenlandi apostoli kormányzóság az átkerült területekből, közvetlenül Róma alá rendelve, az adminisztrátor Piffl bécsi bíboros-érsek lett.”