Aztán a vásárban az anyja odament a jól ismert eladóhoz, elkért egy kalapot, és így szólt fiához: Próbáld föl, ha jó, megvesszük neked. Ha nem jó, kérünk egy nagyobbat. De édesanyám – méltatlankodott a fiú – azt ígérted, hogy választhatok. – Igen, választhatsz: kell vagy nem kell a kalap. Azért jutott eszembe ez a történet, mert bár már olyan erkölcsi válságba jutott hazánk, hogy az élet minden területén, lassan az intézményekben is hiányzik a közbiztonság, mégsem ígéri egyetlen párt sem, hogy a leghatékonyabb eszközzel, az erkölcsi nevelés bevezetésével változtat az áldatlan helyzeten. Pedig az emberiség történetéből láthatnák, hogy a nevelés az, ami jobbá tudja tenni az ország népét. Ha ezt a lehetőséget a KDNP és a többi párt is világosan megfogalmazná a programjában, az sok embert ösztönözne arra, hogy elmenjen szavazni. A megfelelő nevelés nemcsak a közbiztonság javulását, hanem a korrupció és sok más bűncselekmény visszaszorítását is eredményezné. Valóban más irányt mutatna, valóságos választási lehetőséget kínálna. Az erkölcstelen és gátlástalan vagyonszerzés lehetőségének felszámolása olyan program lehetne, amely sok embert mozgósítana, hogy elmenjen szavazni. Amíg a méltatlankodó fiúéhoz hasonló választási lehetőséget kínálnak a népnek, amíg két rossz között lehet csak választani, addig aligha csodálkozhatunk azon, hogy az emberek érdektelenek. Az erkölcsi megtisztuláshoz a jogtalanul vagyont szerzők elszámoltatására is szükség van. Kerüljenek a javak azok kezébe, akik megdolgoztak érte. Bizonyára nemcsak ígérgetésekről, hanem a tisztességes élet föltételeinek a megteremtéséről is szó lesz a választási kampány idején. Figyeljünk erre, és ne engedjük, hogy pillanatnyi ígéretekkel félrevezessenek bennünket. És menjünk el szavazni!
Katona Pál
Közelebb Istenhez
Öröm, megnyugvás, jó érzés tölt el, amikor Lajos atya bekopog betegszobám ajtaján. Tatabányáról kerültem a budapesti Onkológiai Intézetbe. A betegség, a családtól való távolság először félelemmel töltött el. Aztán idővel megnyugodtam, mert a gyerekek rendszeresen látogatnak. Itt, a kórházban megtapasztaltam az orvosok, ápolók figyelmét, gondoskodását, odaadását. Először meglepett, amikor egy pap is – most már a nevét is tudom, Kerényi Lajos atya – érdeklődött hogylétem felől, mert ez idáig még nem hallottam a kórházlelkészi szolgálatról. Az atyával sok mindenről beszélgetünk, természetesen a betegségemről és a vele járó terápiáról, kezelésekről is. A múltkor, amikor elköszönt tőlem, azt mondta, hogy majd a templomban imádkozni fog értem. Lehet, hogy csak beképzelem, de ennek hallatán valamilyen megmagyarázhatatlan érzés futott át rajtam. Mintha közelebb kerültem volna Istenhez…
Bognár Józsefné
