A betegágyon szentek teremnek

– A betegség folyamán felborul az ember testi, lelki, szellemi egyensúlya, aktivitása, a környezetével való kapcsolata, csökken autonómiája, kiszolgáltatott lesz. Ahogy az egészség az oszthatatlan testi-lelki egységben megalkotott egész ember állapotát jelzi, úgy a betegség is az egész embert érinti. Jézus rátette kezét a szenvedőre, és meggyógyította. Az apostolokat is azzal a megbízatással bocsátotta útjukra, hogy „hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket” – mondja Kerényi Lajos. – A lelkipásztorok Krisztus szeretetével együtt elviszik a betegágyakhoz a jövőbe vetett hitet is, hogy a párnákba takart szenvedők ne nyugtalankodjanak, mert az „Atya házában mindenkinek helye van”. Az evangélium, a jézusi tanítás gyógyít, felszabadít, békességet ad mindazoknak, akik elfogadják az Úr közeledtét. Csak el kell takarítani a világnak ezt az istenarcot elfedő, borzasztó kínálatát, amely erkölcsileg és tudatilag is oly mélyre taszítja az embert. – A betegségben félelem, szorongás, depresszió keríti hatalmába az embert. Ezért olyan fontos, hogy a papok rendszeresen látogassák a betegeket – folytatja Lajos atya. Oldják magányosságukat, mert talán az ilyenkor tapasztalt elhagyatottság érzése a legnagyobb betegség. – Alkalomadtán tíz-tizenkét tanítvány, barát is elkísér a kórházba, ahol egy kisebb, énekszóval, gitárral kísért ünnepséget rendezünk. A Szentírásból a segítő, gyógyító, nyugalmat adó Jézus cselekedeteiből olvasunk fel. Utána együtt elmondjuk a miatyánkot, az üdvözlégyet, majd énekelünk. A párnák között többen sírdogálnak… A felszabaduló érzelmek segítik a lélek gyógyulását. A testi-lelki szenvedés valósága alázatra int papot, orvost, ápolót, hozzátartozót, gyakorlatilag mindenkit, aki a beteg körül segédkezik. Kiszolgáltatott helyzetében az ágyban fekvő beteg ilyenkor szorul a legtöbb törődésre, odafigyelésre. Krisztus szeretetével kell megértenünk állapotát. Ha nem „morog” – ahogy az atya mondani szokta –, ha nem lázadozik, ha képes vállára venni a keresztet, a szenvedés a bűntől való megváltás eszköze lehet. Aki Jézus nevét hívja segítségül, üdvözül. Teilhard de Chardin írta nagybetegen fekvő nővérének, hogy a szenvedésből energia születhet, amely képessé tesz arra, hogy figyelmünket Istenre összpontosítsuk. „Te mozdulatlanul, ágyhoz szögezve, lelked legmélyén nagy-nagy csendben alakítod át fénnyé a világ legszörnyűbb árnyait.” – A betegágyon szentek teremnek, akik a szentek közösségének erőteréhez kapcsolódva teszik szebbé a világot. Én nem téríteni megyek a kórházba – folytatja az atya. – Jókedvvel elbeszélgetek velük, s akkor még a nem hívők szívében is fölkél Isten és a lelki tisztulás utáni vágy. Isten-fogalma mindenkinek van, s ha fölébresztjük valakiben a szeretetnek, a jónak, az igazságnak az akarását, ha ezekre igent mondanak, akkor már jó úton járnak. Sose kérdezem meg, hogy akar-e valaki gyónni, de a beszélgetések, az ott kialakuló hangulat hatására a szentgyónásra mindig van jelentkező. Megerősíti őket, ha a találkozások alatt megtapasztalják Jézus szeretetét. Ezért merem bátran kijelenteni, hogy nem hal meg ember Isten nélkül, mert tényleg úgy van, ahogy Ady írja versében: az ember „Istenhez hanyatló árnyék”.