Az évek során mindig egy kicsit alakult, méreteiben és figuráiban is bővült, teljesebbé, szebbé vált. Több községben és városban építenek már szabadtéri betlehemeket, melyek talán egy kicsit segítenek, hogy jobban megérintsen bennünket a karácsony lényege és titka, Isten szeretete az emberek iránt. Rohanó világunkban ha egy kicsit meg tudunk állni, főként ilyenkor, az adventi időszakban, és el tudunk gondolkodni a betlehemi eseményekről, Jézus születéséről, életéről és tanításáról, talán sikerül egy kicsit bensőségesebbé tennünk az ünnepvárásunkat, lelkiismeret-vizsgálatra, bűnbánatra és talán igazságkeresésre is ösztönöz mindannyinkat, hívőket és nem hívőket egyaránt. A betlehem február 2-áig megtekinthető.
Varga László
Kovács Mihály piarista tábori lelkész
1944 decemberében a szombathelyi püspökség területén végezte áldásos tevékenységét. Tudomására jutott, hogy több ezer fiatal leventét és nyolcszáz, 16-18 éves leányt elhurcoltak Németországba. Beöltöztették a Wehrmacht egyenruhájába, és Grafenwörth észak-németországi kiképzőtáborba vitték légvédelmi (flak) ágyúk kezelésére. Kovács Mihály engedélyt kért a szombathelyi püspöktől tábori lelkészi szolgálatra – egész Németország területére. Az engedélyt megkapta, és a fiatalok után indult. Én magam regensburgi amerikai hadifogolyként 1945. április 28-án személyesen találkoztam vele a kiképzőtáborban. A német katonai hatóság engedélyével több száz fiatalt (leventét) megmentett a biztos haláltól. Katonai kórházakban kisegítő szolgálatra alkalmazták őket (a német és latin nyelvtudással rendelkezőket). Én is bekerültem egy ilyen csoportba (regensburgi katonai kórház). 1946. március 31-ig dolgoztam ott, utána katonai vasúti szállítással kerültem haza. Hálatelt szívvel emlékszem jóságos és áldozatos munkájára.
Lővei András, Budapest
Karácsonyi emlék
Amikor gyermekeink még kisebbek voltak – azaz mi is fiatalabbak voltunk –, karácsony délutánján feleségemmel kézen fogtuk őket, és sorban végigjártuk Kecskemét templomaiban az ott kiállított „betlehemi barlangokat”. Mindegyik más volt, mindegyiknél el lehetett csodálkozni, mert mindnek megvolt a maga mesebeli misztériuma. A megénekelt nagyharangjáról híres öregtemplomban az angyalkák jártak fel-le Jákob létráján fáradhatatlanul, elbűvölve az apróságokat. De a barátok és a piaristák templomában ugyanígy volt valami csodálnivaló, olyasmi, amit mi, felnőttek még gyermekkorunkban ismertünk, de felnőve sajnos elveszítettük ehhez a csodához való tudásunkat – és talán a jogunkat is. Gyermekeink felnőttek azóta, és tavaly már nélkülük mentünk betlehemi barlangokat nézni. Gondolatainkba merülve lépdeltünk az utcán, és egyszer csak mintha a régmúlt köszönt volna vissza: egy fiatal pár jött gyermekével, hogy megmutassák neki a Kisjézust: „Látod, itt fekszik a jászolban a Kisjézuska, akinek a pásztorok hoztak báránykákat, a napkeleti királyok aranyat és más ékszereket ajándékba.” És ekkor a csodálkozó kis emberke odalépett a jászolhoz, és a kezében lévő, még félig telt cukorkásdobozt elhelyezte a jászol mellé. Ha már a pásztorok és a királyok is ajándékoztak, akkor neki is kell valamit adni. Ő nem tud mást ajándékozni, mint ezt a cukorkát, de azt odaadta. Döbbenten néztem, és az Egyesült Államok alkotmánya jutott eszembe. Minden ember egyenlőnek és szabadnak születik. Ki kellene egészíteni ezt még egy fogalommal. Egyenlőnek, szabadnak és őszintének. Adja Isten, hogy ezt az őszinteséget mi, felnőttek soha ne vegyük majd el e gyermektől. Erre gondolok most, karácsony közeledtével, amikor pár nap múlva négyéves fiú ikerpár unokáimmal látogatjuk majd meg a bethehemi barlangot, ahol a Kisjézuska fekszik, akit egy festményen már a nyáron is meglátogattunk, hogy segítsen a másik városban lévő négy hónapos unokahúguknak, akinek akkor nagyon fájt a hasa. Akkor segített. Ha szépen kérjük, mindig segíteni fog.
