Hatvan esztendővel ezelőtt épült a messze néző hófehér templom, amikor a Rózsadombnak ez a ligetes, erdős területe (a Törökvész) még egy falu képét mutatta. A ritkásan álló, szerény, földszintes házakat szegény emberek lakták. Gondozott kertjeikben vetemények zöldelltek, az udvaron csirkék kapirgáltak, a hajnalt kakas kiáltotta. A Gárdonyi Géza út egyik léckerítésén át bárányka üdvözölte az arra járókat. Hétköznaponként kicsiny üzletek kínáltak friss árut, a boltosokkal ünnepnapokon a templomban találkoztunk. Istenfélő emberek voltak a Rózsadomb gerincén lakók. Ösvényeken és dűlőutakon gyalogosan érkező hívekkel telt meg a templom.
Három évtized sem kellett a környék átalakulásához. Kastélyok, fényűző villák, égbe nyúló toronyházak nőttek ki a földből; autók, motorok százainak zúgása nyelte el a nyugalmat, a csendet. A lakosok száma sokszorosára emelkedett. De vajon mikor bizonyul szűknek a templom? Július 12-én, fennállásának hatvanadik évfordulóján mindenesetre szűknek bizonyult a Tövis utcai templom. Hívők sokasága ünnepelt lelkesen, meghatottan. A jubileumi szentmisét bemutató Paskai bíboros úr és a templomigazgató Félix atya szavai, a liturgia gyönyörű szövegei és a szent zene szavakba nem önthető áhítata valamennyi résztvevő lelkét ünnepi díszbe öltöztették. „Megigazulva tértünk haza.” (A jelenlévők ajándékot is kaptak: a templom történetét és művészi alkotásait bemutató szép könyvet, a felejthetetlenül szép nap emlékére.)
Hatvan évvel ezelőtt tervezők és kőművesmesterek, szobrászok és festőművészek istenadta tehetségük legjavát nyújtva építették, ékesítették a Szeretet szent lakóhelyét. Tér, festmény és szobor egyaránt megragadja, imádságos áhítatra serkenti a belépőt. A mennyezet üvegképeinek szelíd színein mint megelevenedett rózsafüzér ezüstgyöngyein tör keresztül a napsugár, és „minden gyöngyön ima betűje reszket”. Kapisztrán János kovácsoltvasból formált alakja a templom feljáratánál, Bibliával és magasra tartott kereszttel, és az őrangyala által vigyázott szent hős átszellemült tekintete az oltárképen egyaránt a hit győzedelmét hirdeti, minden időknek.
Az építők egyike, Dobrovics kőművesmester mondta, még annak idején: „hacsak valami katasztrófa nem jön, ezek a falak ötszáz év múltán is dicsérni fogják az Istent”. Amikor a hegyek mögött lebukik a nap, a sötét égboltozaton ezután is, reméljük századokon át felragyog majd a fénylő kereszt, és őrködik az alvó városon.
Pollich Julianna
Elkísérte a kitelepítetteket
Nagyon tetszett Kránitz Mihály cikke Nyíri Tamásról az Új Ember július 19-i számában. A levelező tagozat létrehozása kétségtelenül a legnagyobb érdemei közé tartozik. Karl Rahner magyarországi bemutatása nagy jelentőségű munkája volt. A nagy tudású tudóssal több interjút készíthettem. Nagy hatással volt a budapesti nemzetközi történészkonferencián 1987. március 5-6-án tartott előadása, amelyben egy tabutémával számolt le, amikor megállapította: „Amikor 1945-ben Budaörsre kerültem káplánként, abban a helyzetben voltam, hogy sokkal árnyaltabban tudtam megítélni Európa politikai arculatát, mint jó néhány honfitársam. A hitleri Németország propagandagépezete nemcsak a magyarországi német lakosságot szédítette meg: Közép-Kelet-Európa többi népei sem voltak jelentősen kisebb százalékban fogékonyak az NS-ideológia (a nemzetiszocializmus – a szerk.) iránt. A magyarországi német falvak lakossága túlnyomó részben alacsony műveltségű volt, szigorú konzervatív, katolikus nevelésben részesült, tehát voltaképpen alapvetően idegen volt nekik a nemzetiszocializmus eszmevilága…
Ma már látjuk, felelős politikusaink is kifejezésre juttatták, hogy óriási hiba volt az egész magyarországi németség felelősségre vonása a kollektív felelősség nevében. Ez a teljesen hamis gondolat voltaképpen a faji kizárólagosság hitleri barbarizmusának ellenkező előjelű megnyilvánulása. A kollektív felelősség elve tarthatatlan, mert a felelősség etikai fogalom: felelős csak az egyedi ember, csak a személy lehet. Maga a kollektív felelősség elve még akkor is tarthatatlan, ha a közösség nagy része valóban elmarasztalható. A budaörsi német lakosság csakugyan nagy százalékban támogatta a Volksbundot, de az egész lakosság mégsem lett volna büntethető ezért.” Nyíri Tamás papként elkísérte a magyarországi németség kitelepítésének első transzportját 1946. január 18-án Németországba. Útközben misézett, egy halottat eltemetett, és Németországba érkezvén, Hockenheimben a budaörsi bajor nyelvjárást lefordította az irodalmi német nyelvre.
Hambuch Vendel
