„Esztelenségnek látszik ilyen kevés fedezettel nekiindulni egy kápolna építésének” – olvasható Balinszky Imre, az egyházközség lelkészének bejegyzése a Historia Domusban. Ám a munkálatokon ott sürgölődött az óbudai hívek apraja-nagyja, így egyetlen nyár alatt elkészült a templom, és még abban az évben megáldására is sor került.
Harminc év múltán az épület szűknek bizonyult, ezért 1979-ben új falak építésébe fogtak a hívek: még mindig korlátok között, de hamarosan használatba vehették az új istenházát. Itt a templomba lépők tekintetét Perczel Dénes monumentális Szentháromság-oltárképe vonzza, hívei pedig régi-új éneket tanultak – Sík Sándor fordította középkori himnuszt, Szőnyi Erzsébet által írott, de évezredes néphagyományunkból sarjadt dallammal – a Szentháromság dicsőítésére: „Halld meg a buzgó éneket, mit hódolván zengünk Neked.”
Újabb harminc esztendő során lassan megfogyatkoztak a tereken játszadozó gyerekek, a templomba járó hívek. De nem csak itt. Mostanában Dél-Bácskából érkezett hasonló panasz: egy kisváros frissen felújított templomának megáldásakor a szertartást végző püspök azokra a harminc év előtti (pártállami) időkre emlékezett, amikor a hívek sokasága be sem fért a falak közé. Hiába szép ma a megújult külső, ha elmaradt a régi buzgóság. A harminc év előtti hívek közül ma már sokan hiányoznak. És – tette hozzá a püspök – nemcsak a meghaltak.
Valóban, mostanság Európa templomaiból sokan hiányoznak. Ám amikor azt látjuk, halljuk, hogy rózsafüzérlánc öleli körül városainkat, amikor több száz kilométer gyalogúton mormolják zarándokaink az imát, és szinte percenként elhangzik valahol az országban: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek”, akkor bizton hisszük, tudjuk, és – az iménti himnusz soraival – valljuk: „A Hajnalcsillag ébred már, s a fölkelő fényt hirdeti.”
A somlyói búcsúsok alkalmas esőért is imádkoztak. És megjött az eső, megpróbálva a zarándokok tömegét. Ők pedig a nyirkos hidegben virrasztották, imádkozták át az éjszakát, és hálát adtak, mert (Mécs Lászlóval együtt) tudták:
Most millió vetésnek szomja van, ezer erdőnek szomjas lombja van,
Sok-sok szegénynek kenyérgondja van, s az Istennek mindenre gondja van.
Gondja van ránk, szegény magyarokra is.
