Ezt követően alakult ki két nagy ökumenikus irányzat: a Hit és egyházszervezet, mely a keresztény egység teológiai, és az Élet és cselekvés, mely a keresztények gyakorlati egysége kérdéseivel foglalkozott. A két bizottság először Utrechtben egyesült 1938-ban, majd 1948-ban Amszterdamban hivatalosan is kimondták az Egyházak Világtanácsa létrejöttét. Katolikus részről először fenntartással fogadták az egységtörekvést – XI. Piusz és XII. Piusz pápa is még óvta a híveket ökumenikus rendezvényeken való részvételtől –, de egyének és közösségek hamar felfedezték ennek evangéliumi jellegét, mivel maga Krisztus kérte utolsó vacsorai imájában, hogy „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). XXIII. János pápa személye döntő volt a katolikus nyitásban. Mint nuncius keleten és nyugaton is megismerkedhetett a keresztény egyházak képviselőivel, és részt vett a januári imanapokon. Amikor 1959. január 25-én meghirdette a II. vatikáni zsinatot, egyik célkitűzése volt a keresztény egység előmozdítása. Ennek érdekében pontosan ötven évvel ezelőtt 1960. június 5-én a Superno Dei nutu kezdetű motu proprióval létrehozta a Keresztények Egységét Előmozdító Titkárságot (rövidebb, ismertebb nevén az Egységtitkárságot), mely jelentős szerepet játszott a zsinati szövegek megfogalmazásában, főleg az ökumenizmusról, a vallásszabadságról és az egyháznak a nem keresztény vallásokkal való kapcsolatról szóló dokumentumok kidolgozásában. A Keresztény Egységtitkárság első elnöke a német származású Augustin Bea bíboros volt, aki 1960-1968 között formálta meg a katolikus ökumenizmus főbb irányvonalait. Jelentős esemény volt ez idő alatt Geoffrey Fisher (1887-1972) canterburyi anglikán érsek látogatása a pápánál Rómában, 1960 decemberében, az ortodox és protestáns egyházak képviselőinek meghívása a II. vatikáni zsinatra, az Unitatis redintegratio kezdetű határozat az ökumenizmusról a zsinat alatt, 1964-ben, valamint VI. Pál pápa találkozása Athénagorasz pátriárkával 1964-ben és 1967-ben, továbbá Bea bíboros látogatása 1965-ben Genfben, az Egyházak Világtanácsánál. A keresztény egység szorgalmazását Johannes Willebrands bíboros, az Egységtitkárság korábbi titkára vitte tovább, aki az ökumenizmus katolikus gyakorlatára helyezte a hangsúlyt. Elnöki ideje alatt (1969-1989) jelent meg az első Ökumenikus Direktórium. Őt követte az ausztrál származású Edward Idris Cassidy 1989-2001 között, aki közreadta a II. Ökumenikus Direktóriumot, előkészítette 1995-ben II. János Pál pápa Ut unum sint ökumenikus körlevelét és 1999-ben az Evangélikus Világszövetséggel aláírt Közös Nyilatkozatot a megigazulásról. Jelentős esemény volt még a Charta Oecumenica megfogalmazása 2001-ben az Európai Katolikus Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) részéről Strasbourgban. 2001-től Walter Kasper német bíboros vezeti az 1989 óta Pápai Tanács rangjára emelt titkárságot, mely a keresztény egység ügye mellett a katolikus-zsidó kapcsolatot is irányítja.
Az elmúlt öt évtized a megérlelt találkozások, a közös dokumentumok formájában nyilvánvalóvá teszi, hogy a katolikus elkötelezettség az ökumené területén visszafordíthatatlan.
a szerző a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának tagja
