A neves teológus és a sokat emlegetett vallás találkozásának szempontjából a magyar olvasó helyzete annyiban sajátos, hogy az 1971-ben született német szerző egyre hatalmasabbra duzzadó munkásságából mindeddig csupán egyetlen rövid tanulmány volt olvasható magyar nyelven, az iszlám ellenben összetett és fájdalmas emlékeket hagyott maga után a magyar történelemben. Úgy tűnik, hogy a könyv révén a magyar olvasó most egyrészt behatóbban megismerheti a nemzetközi teológiai kutatás egyik fontos területét, másrészt arra is lehetőséget kap, hogy új, bár korántsem naiv viszonyt alakítson ki a második legnagyobb világvallással.
Klaus von Stosch a kétezres évek legelején tűnt fel a teológia világában. 2012-ben látott napvilágot az a jelentős kötete, amely egy új tudományterület, az úgynevezett komparatív teológia bemutatására vállalkozik. Ez a különböző vallások egy-egy konkrét területét kívánja egybevetni egymással. Ahogyan magyarul megjelent írásában fogalmaz: „A komparatív teológia tehát arra törekszik, hogy vallásközi és kultúraközi síkon összehasonlítson egymással pontosan meghatározott teológiai, irodalmi és hitvallási szövegeket, konkrét szertartásokat, pontosan körülhatárolt hittartalmakat és meghatározott teológiai elgondolásokat, mégpedig konkrét összefüggésekben és szűkebb történeti időszakokon belül. Minden egyes összehasonlítási eljárásnak megvan a saját belső logikája, és pontosan annak köszönhetően tud érdekes felismeréseket nyújtani az egész teológiának, mert a konkrétumokhoz kötődik. E téren tehát csak konkrét kérdések vizsgálata lehet fontos, nem pedig a vallások közötti általános kapcsolat boncolgatása, ellentétben a vallásteológia eddigi érdeklődésével.”
A szerző teológiai munkássága nem merül ki könyvek írásában, hanem egy különleges és átfogó egyetemi kezdeményezésbe ágyazódik. A Paderborni Egyetemen 2009-ben kultúratudományi és komparatív teológiai kutatóközpont létesült, amelynek szerzőnk nem csupán az egyik vezetője, de alighanem a legaktívabb tagja is. A központ a muszlim világ számos országába szervez tanulmányutakat, oktatói között keresztény, muszlim és zsidó teológusok egyaránt vannak, és muszlim hívők számára is lehetőséget biztosít doktori fokozat megszerzésére. A központ nagy hangsúlyt helyez arra, hogy csak olyan muszlim és zsidó teológusokat alkalmazzon, akik nem csupán gyakorolják a vallásukat, hanem elismerésben is részesülnek a saját közösségük részéről: ellenkező esetben nem tudnák megfelelőképpen képviselni azt a vallást, amelyről beszélnek.
Így jutunk el Az iszlám mint kihívás című könyvhöz. Az iszlám kérdése természetesen a kortárs politikai folyamatok, a mai muszlim világ, a teológiai hagyományok és az újabb muszlim reflexiók beható ismerete mellett körültekintést és a józan helyzetfelmérés képességét is megkívánja. Az olvasó dolga, hogy eldöntse, mennyiben sikerül összekapcsolnia a paderborni teológusnak az elméleti tájékozottságot és a mai folyamatok iránti érzékenységet. Az azonban bizonyossággal kijelenthető, hogy fontos és alapvető támpontokat kínál minden érdeklődőnek. Aligha van ugyanis olyan ember, aki előítéletektől mentesen tudna közeledni bármely világvalláshoz, és ez a helyzet minden bizonnyal fokozott mértékben jellemző az iszlámmal kapcsolatban – ezért is fontos, hogy Klaus von Stosch elsősorban a Korán szövegeinek aprólékos elemzésével és a muszlim értelmezési hagyomány bemutatásával igyekszik tisztább képet rajzolni.
Erőfeszítéseivel kapcsolatban csupán két tényezőt szeretnék kiemelni. Egyrészt minden koráni szöveget annak a szúrának az összefüggésében helyez el, amelyben szerepel, és az egész Koránt történeti-kritikai módszerrel elemzi, azaz pontosan ügyel a szúrák keletkezési sorrendjére és történelmi kontextusára. Ily módon ki tudja húzni a talajt számos megrögzött előítélet alól. Ha tudjuk például, hogy a Korán nem általánosságban tagadja Jézus halálát, hanem ezen a ponton minden bizonnyal a Jézus kivégzésével dicsekvő zsidókhoz szól, akkor máris más megvilágításba kerül a Korán krisztológiája. Ha tudjuk, hogy a Szentháromságba vetett hitet elutasítva azt az elgondolást utasítja el, mely szerint Istenatya, Istenanya és Istengyermek alkotja Istent, máris másképpen látjuk az iszlám antitrinitárius jellegét. Hasonló példákkal még bőségesen szolgál a kötet. A másik fontos tényező, hogy a szerző nem törekszik a kereszténység és az iszlám közötti hasonlóságok kidomborítására. Éppen ellenkezőleg: sok esetben úgy véli, hogy a különbségek fontosabbak és tanulságosabbak, mint a kierőszakolt hasonlóságok. Az eltérésekre még akkor is hangsúlyt helyez, amikor tudóstól szokatlan módon személyes tapasztalatait osztja meg olvasóival (például a böjt vagy a zarándoklás kapcsán). És azt sem hallgatja el, mely pontokon kell változnia a muszlim teológiának ahhoz, hogy teljes értékű párbeszédpartnere lehessen a nyugati kereszténységnek.
Ahogyan a könyv egész gondolati stílusából és megformáltságából kitűnik, Klaus von Stosch senkitől sem várja el, hogy kritika nélkül egyetértsen vele. A kötet elsősorban olyan ajánlatot közöl, amelynek kettős célja van: az iszlám konkrét vallási és teológiai tanulmányozására akarja buzdítani a keresztényeket, másfelől az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezésének igényét fogalmazza meg.
A kötet új távlatokat fog nyitni az olvasó előtt, ugyanakkor megválaszolatlanul is hagy majd kérdéseket. Nemcsak a történelmi folyamatokat kísérhetik kérdőjelek, de a keresztény gondolkodás sem mindig szolgál végérvényes megoldásokkal, ha ennyire úttörő feladatra vállalkozik. Hálásak lehetünk azért, hogy valaki elkezdte a legújabb tudományos eredményekkel számot vető vallási és teológiai útkeresést, és azért is, hogy nem minden feladatot old meg helyettünk: a vallások közötti kapcsolatkeresésben ma már mindenkinek személyesen érintve kell éreznie magát.
(A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
