A Felsőörsi prépostságot a település legrégebbi birtokosai az Örsi-, későbbi nevükön a Batthyány- és a Fajszi-családok tagjai alapították Mária Magdolna tiszteletére. A felsőörsi, ugyancsak vörös kőből épült, szépséges templomot a XII. század végén építették. A prépostság kegyurai a Batthyány-család tagjai voltak.
Az itteni tájhoz nemcsak a vörös kő, hanem a zöldjét-kékjét örökké változtató Balaton és a környező dombok pompás szőlőültetvényei is hozzátartoznak. Nincs ez másként a szomszédos Paloznakon sem, amelynek szláv neve magyarul annyit tesz: szőlőskertek alatt. Igaz, elfogult vándorként legszívesebben Isten szőlőskertjének nevezném az egész vidéket. Hiszen a paloznaki dombok tetejéről elénk táruló kilátás, a kertek alatt megbújó falu, a tó csillogó vize, a távolban felsejlő tihanyi apátság látványa valóságos édenkertet varázsol körénk. Mégpedig olyat, amelynek közepébe, alma helyett, ugyancsak kettős értelmű gyümölcsöt, vagyis szőlőt ültetett a Teremtő. Édenkert ez, s nem véletlen az sem, hogy itt nyílt meg két esztendővel ezelőtt a világ első és eddig egyetlen Meseterápia Központja. A település a Balaton-felvidék hagyományos faluképének megőrzéséért Hild-díjat kapott. Az 1993-ban elkészült faluházat Antall József miniszterelnök avatta fel, emlékét mellszobor őrzi a templom mellett.
A szemet gyönyörködtető paloznaki táj után elindulhatunk Csopak felé, ahol hasonló bájú vidék és hívogató pincék várnak ránk. Csopak is cseppnyi település, de amilyen kicsiny, olyan régóta nézi a Balaton felett átvonuló felhőket. Utcái közt barangolva az Árpád-korból való templomromokat is találunk. Az itt élők hajdan két fő foglalkozást űztek: szőlőt termesztettek, illetve a Csopaki-séd vizére épített malmokban dolgoztak. A legfiatalabb malomban, amely ma is működőképes, kiállítás mutatja be a mesterség múltját. Csopak a reformkorban az elsők közt vált fürdő- és nyaralóhellyé. Szénsavas gyógyvize is jelentős.
Eléggé el nem ítélhető módon azonban a faluba betérő vándor – a fentieken túl – leginkább a híres-neves csopaki borra kíváncsi. A nagy filoxérajárvány az itteni szőlőket is elpusztította, ezután honosodott meg a ma már „tipikus csopaki” fajtaként számon tartott olaszrizling. A belőle készült borról így írt Hamvas Béla: „Volt idő, hogy egész télen Csopakit ittam, egy kicsit sárgásrózsaszín pezsgő italt, amely bámulatra méltó arányérzékével állt az édeskés és a savanykás között. Mértéke, úgy vettem észre, pont három és fél deci volt. Kísérletet tettem másokkal is, és nem volt ember, akinél ne vált volna be.” Kísérletet tenni azóta is érdemes. E sorok írója az egyik tanú rá, Hamvas mester ezúttal sem tévedett.
A csopaki borok címkéjén fel-feltűnik a szomszédos település neve is: Pécsely. Ezt a falut érdemes megjegyeznünk. Ha a Balatonnál járunk, és a borozáson, strandoláson kívül van kedvünk egy hegyet is megmászni, ne hagyjuk ki a Pécsely közelében lévő Zádor-vár romjainak felkeresését. A faluból indulva jó órányi kapaszkodás után érhetjük el a gazdátlanul pusztuló romokat. A vár históriájának ködbe vesző részleteiből annyi kihámozható, hogy Anjou Mária királynő volt az, aki 1384-ben engedélyt adott Vezsenyi László étekfogómesternek egy kővár építésére. A vár a későbbiekben nem szerepelt a krónikákban, a török ellen létrehozott végvárrendszerbe sem tagolták be. Így falai gazdátlanul omladozni kezdtek. A romos épületet 1652-ben Zichy István kapta meg III. Ferdinándtól. A ma fákkal, bokrokkal erősen benőtt területen egy kilátó hívja, várja a messzi vidékről érkezőket, hogy gyönyörködve a tájban megpihenjenek.
