Fotó: Lambert Attila
Hogyan emlékezik vissza, milyen gondolatokkal fogadta kinevezését a titkári pozícióba?
– Azt, hogy ki lesz az MKPK titkára, szavazással döntik el a püspökök, éppen ezért ehhez előbb arra volt szükség, hogy a jelöltséget elnyerjem. Amikor erről értesültem, először az jutott az eszembe, hogy ez egy igen nagy, összetett és sokrétű feladat. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy rám gondoltak. Most, amikor megbízatásom lejártával a püspök atyák köszöntöttek, meg is fogalmaztam, milyen nagyra értékelem a részükről megnyilvánuló bizalmat és megbecsülést.
Melyek a titkár feladatai?
– A püspökökből és a velük egyenrangú egyházi vezetőkből (egyházmegyét kormányzó ordináriusok) álló testület titkári teendőit látja el. Az MKPK plenáris üléseinek kérdéseit, témáit kell összegyűjtenie és előkészítenie, valamint az ott meghozott döntések végrehajtásáról is gondoskodnia kell. Természetesen nem egyedül, hiszen a püspöki konferenciának van egy titkársága, e feladatok ellátásában az ott dolgozó munkatársak is közreműködnek.
A titkárság a magyar Egyház központi hivatala, de nem az egyetlen olyan intézmény, amely a püspöki konferenciához kapcsolódik. Sok más bizottság, intézmény tartozik közvetlenül az MKPK-hoz a hitoktatás, a köznevelés, a szociális segítségnyújtás, a közgyűjtemények, a média – mint a Magyar Kurír, az Új Ember vagy a Katolikus Rádió –, a papképzés, a lelkipásztori, családi és ifjúsági ügyek területén. A titkárságnak az is a feladata, hogy ezekkel az intézményekkel tartsa a kapcsolatot, közvetítse feléjük a püspökök döntéseit.
Emellett az európai katolikus közösségekkel, püspöki konferenciákkal is kapcsolatban állunk. Különösen fontos ez a feladat a környező országok vonatkozásában. A titkárságnak az Egyházakat érintő ügyekben az állami szervek felé is képviselnie kell a Katolikus Egyházat.
Aki ismeri Önt, az tudja, hogy közel áll a szívéhez a lelkipásztori munka. Hogyan sikerült ezt a két feladatott összeegyeztetnie?
– Papi szempontból nézve ennek a hivatalnak megvan az a sajátossága, hogy a munkarend itt jobban hasonlít az átlagember életritmusához, mint a plébániai szolgálathoz: részben szabadon hagyja az estéket és a hétvégeket. Éppen ezért gyakrabban el tudtam menni azokra a programokra, amelyekre meghívtak. A legtöbb papnak vasárnap a plébániáján kell szolgálnia, én viszont rugalmasabban tudtam kezelni az időmet, sok helyre eljutottam misézni vagy gyóntatni, nagyobb körben is jelen tudtam lenni. Idővel kaptam és vállaltam olyan megbízatásokat, amelyek a lelkipásztori élet valamely területére vonatkoztak. Ezt nem éreztem megterhelőnek, az irodai munka mellett a lelkipásztori tevékenység mindig feltöltött.
Mire emlékezik vissza szívesen az elmúlt tíz évből?
– Tíz év nagy idő. Olyan korban élünk, amikor minden gyorsan változik. Nem könnyű ennyi időt átfogni. Nagyon sok szép eseményt élhettem meg. Ha ki kellene emelnem közülük valamelyiket, akkor egy 2009-es eseményt említenék.
A papság évében egy határokon átívelő lelkipásztori találkozót szerveztünk Esztergomban. Az egész rendezvényen érezni lehetett, mennyire jelen van köztünk Isten atyai szeretete. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, és számos mély találkozásnak lehettem a tanúja.
Miben gazdagította az itt eltöltött idő?
– Nagyon sok mindent tanultam. Az életem egyik fordulópontja volt, amikor a kápláni megbízatásból átkerültem Erdő Péter érsek úr mellé titkárnak. Egy plébánián láthatjuk az Egyház életét egy bizonyos nézőpontból, ám az egyházmegye központjából gazdagabb képet alkothattam a folyamatokról. Úgy érzem, hogy e kettő kiegészítette egymást. Ez a kép tovább gazdagodott akkor, amikor az MKPK titkára lettem, hiszen így már az országos szintű kérdésekre is ráláttam. Érzékelhettem, hogy az Egyház életének fontos része maga az intézmény, amely nélkül a világban betöltött szerepe sem lehetne hatékony. Ugyanakkor ennek az intézményesült keretnek úgy kell működnie, hogy mindig az Egyház elsődleges küldetését, az evangélium hirdetését tartsuk szem előtt.
Azért is hálás vagyok, hogy a püspök atyák sok élethelyzetet tártak elém, felfedték „pásztori szívüket”, így láthattam, milyen áldozatokra képesek azért, hogy jó pásztorként vezessék a rájuk bízott papokat és híveket. A munkatársaimtól is sokat tanultam. Többségük világi, elkötelezett hívő ember, akik mindent megtesznek azért, hogy a magánéletüket és az Egyház szolgálatát összehangolják.
Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora váltja a titkári funkcióban. Mit tud tanácsolni az utódának?
– Ő sok olyan tapasztalattal rendelkezik, ami segíteni fogja ebben a szolgálatban. Egy időben az apostoli nuncius titkára is volt, római megbízatása során pedig nagyon sok tapasztalatot szerezhetett az Egyház működéséről. Talán azt emelném ki, amit korábban már mondtam, hogy a lelkipásztori feladat nagyon jól kiegészítheti az irodai jellegű munkát.
Szeptembertől Ön lesz a PMI rektora. Milyen feladatok várják Rómában?
– A Pápai Magyar Intézet tulajdonképpen egy kollégium olyan magyar papok számára, akik a különféle római intézményekben tanulnak. Minden papi feladat atyai, ám ez azért lesz különleges, mert paptestvérek lesznek rám bízva. A rektor segíti, támogatja az ő kinti életüket, hogy nyugodt háttérrel tudjanak a tanulmányaikra koncentrálni. A PMI vezetője ugyanakkor bizonyos értelemben képviseli a magyar Egyházat a Szentszék hivatalainál, illetve egyházi ügyekben segítségére van a Szentszékhez akkreditált magyar nagykövetnek. Ezenkívül a Rómába látogató magyar püspököket is segítenie kell.
Korábban hosszú éveken át tanult és élt Rómában. Mit jelent az Ön számára az Örök Város?
– Róma egy időben a második otthonom volt, most ismét az lesz. Egy katolikus ember számára ez a város sok szempontból jelent középpontot. Itt van Péter és Pál apostol sírja, ez az első számú egyház, azaz egyházmegye, amelynek püspöke, a pápa vezeti Egyházunkat. Ott lehet igazán megtapasztalni, hogy a Katolikus Egyház világegyház. Rómában sokkal jobban érzékelhető az egyetemesség, a katolicitás, látni lehet a kultúrákon átívelő erejét, amelynek alapja a Jézus Krisztushoz tartozásunk.
