Nagy előrelépés Isten Szolgája Mindszenty József bíboros boldoggáavatási ügyében

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke az ülés előtt így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak ezzel kapcsolatban: „Mindszenty bíboros boldoggáavatási eljárása jól halad. Hosszas egyházmegyei és római vizsgálat után a 2016. év végére elkészült az ügy szakmai összesítése, az úgynevezett Positio, amit ma a Szenttéavatási Kongregáció teológus szakértői kifejezetten az életszentség megvalósulása szempontjából fognak értékelni. Kedvező elbírálás esetén belátható időn belül a Szentatya elé kerülhet Mindszenty bíboros ügye. Mi nagyon bízunk a minősített többséget igénylő pozitív döntésben, hiszen a hercegprímás életét különleges módon jellemzi az Egyházához és népéhez való hűség, a keresztény hit védelme, a felelősség- és áldozatvállalás, és ez a ragyogó életpélda ma is nagyon sokakat megérint, inspirál. Nagyon sokan várják a döntést és a római eljárás további fontos lépéseit, hiszen Egyházunk és népünk lelki gazdagodását szolgálná Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatása. Imádkozzunk ezért mindnyájan!”
Az ügy római posztulátorának tájékoztatása szerint az ülésen egyhangú pozitív döntés született, a teológus tanácsosok nagy elismeréssel szóltak és szavaztak Isten Szolgája Mindszenty József bíboros életszentségéről és személyéről.
Ezt követően kerülhet sor a Szentek Ügyeinek Kongregációja bíborosainak és püspökeinek rendes ülésére, amely a teológuskongresszus szakmai értékelésére alapozva fogalmazza meg azt a testületi véleményt, amit a kongregáció bíboros prefektusa terjeszt majd a Szentatya elé, aki elrendelheti a hősies erénygyakorlásról szóló dekrétum kihirdetését. Ezután Isten Szolgáját Tiszteletreméltónak nevezhetjük, és ha elismerik a közbenjárására történt és egyházmegyei szinten már kivizsgált, csodásnak tűnő gyógyulást is, akkor kerülhet sor a boldoggá avatásra. Imádkozzunk erre a közös szándékra: Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .