Ámde ő maga is hozzáfűzte, hogy sehol nem lehet úgy imádkozni, mint a templomban. S valóban, a szertartástan megfogalmazása szerint is: a templom az Isten háza, amit ő különleges módon való jelenlétével megszentel, s ezért ez a nyilvános istentiszteletek rendes és megszokott helye. Szentünk még azt is hozzá merte fűzni a tanításához, hogy „az imádságok a templomban sokkal kiválóbbak, mint otthon”.
Igaz, a nagy alexandriai egyházatya, Órigenész azt feltételezte, hogy az imádság rendes helye a saját lakás, ám ő is hozzáfűzte, hogy „jobb imádkozni közös helyen, vagyis a templomban”. Ott ugyanis nemcsak az emberek imádkoznak, hanem velük együtt vannak az angyalok és a szentek is. Sőt, maga az Úr is együtt van az imádkozókkal. S valóban, a görögkatolikus templomba belépve azonnal szembetűnik a szentélyt a templomhajótól elválasztó (helyesebb értelmezésben: összekötő) ikonosztázion, melyen Isten „egész udvartartását” látjuk a mennyei seregekkel, a megdicsőült szentekkel és igazakkal együtt.
Már Az apostolok tanítása is szép képet vázol fel a templomról. Azt írja, hogy olyan, mint Noé bárkája, amelynek segítségével a hívek üdvözülnek. A templom három kapujában vagy bejáratában pedig (ami legalábbis a nagyobb templomoknál megvan) a Szentháromság szimbólumát látja.
A templom és templomépítés jelképrendszere a IV. században kezd kialakulni, miután a kereszténység felszabadul, és elkezdődhet az istentiszteleti helyek építése. A bizánci egyház világában ez keveset változott. A középkorban nyugaton az a felfogás került előtérbe, hogy a templom főképpen az a hely, ahol az Újszövetség áldozatának megjelenítése történik. A keletieknél azonban egy korábbi szempont maradt érvényben: az Isten együttlakása az emberekkel.
A templomban így azt látják, hogy az a visszaállított Éden, amely Krisztus megváltói áldozatának gyümölcse. A bizánci egyház nagy tanítói és püspökei közül sokan magyarázták a templom szimbolikáját: Hitvalló Szent Maximosz, Szent Szofróniosz jeruzsálemi pátriárka, Szent Germánosz konstantinápolyi, Szent Simeon tesszalonikai érsek és még sokan mások. A templom előcsarnoka a teremtett, de még meg nem váltott világ jelképe, s ezért a hittanulók és a nyilvános bűnösök helye volt. A hajó a Jézus Krisztus fősége alá összegyülekezett hívek helye, azoké, akik részesednek a megváltás gyümölcseiben. A szentély jelképisége pedig a megdicsőülteket foglalja magában.
