A Hódmezővásárhelyről származó nővérről senki sem tudta, hogy domonkos szerzetes, a szétszóratás ideje alatt titokban tette le a fogadalmakat. Az ötvenes évek elején a szülők bizalommal voltak hozzá, és házakhoz járatták a gyerekeiket elsőáldozási előkészítőre akkor, amikor ez nagyon kockázatos dolog volt.
„A rendszerváltás után módunkban állt kikérni és betekinteni a III/III-as aktába, ahol a rólam szóló jelentéseket is megtaláltuk. Ott voltak a fénymásolt leveleim, olvashattuk azokat a terveket, amelyeket minden évben felállítottak azért, hogy felszámolják a hitoktatást, és bennünket letartóztassanak. Így visszagondolva, az ő tematikájukat ismerve, tényleg meg is csinálták, de mégis olyan csodálatos, hogy a következő évben újra és újra elkezdhettük. Abban az időben államellenes bűncselekménynek minősült az illegális hitoktatás, a fiatalokat egyesével behívták a rendőrségre, és én attól tartottam, hogy hátat fordítanak a hitnek, mert ijesztgették őket, ne járjanak hittanra, ne menjenek templomba. Izgultam az üdvösségükért, de egyetlenegy se hagyta abba a templomba járást, többen elmentek más városokba, családot alapítottak és aktívan bekapcsolódtak a hitéletbe” – emlékezik Armella nővér a nehéz időkre. Azok a ma már nagymamakorú fiatalok, akik annak idején eljártak a csoportokba, szeretettel emlékeznek vissza az együtt töltött évekre, és a domonkos rend letelepedésének századik évfordulójára kezdeményezték a nővérek visszahívását Vásárhelyre. Kopasz István plébános és Lázár János polgármester úr együttműködése nyomán immár négy éve végzik a nővérek áldásos tevékenységüket Hódmezővásárhelyen.
Először egy óvodát vettek át, majd a város különböző oktatási intézményeiben kezdtek hittant és a református gimnáziumban kémiát tanítani. Amióta az óvodában hittant tanulnak a gyerekek és együtt imádkoznak, megváltozott az óvoda hangulata. A reggeli áhítat nagy hatással van a szülőkre is, a gyerekek jobban figyelnek egymásra, sokkal kezelhetőbbek, szeretettel fordulnak egymás felé, segítik a másikat, ha bajba került – számoltak be az óvónők az örömteli változásokról.
„Amikor meggyújtják a gyertyát és a gyerekek összeteszik a kezüket, átszellemül a kis arcuk, és teljesen megváltoztatja őket az ima. Az óvónők közül többen jelentkeztek, hogy szeretnének hittanra járni, és megkeresztelkedni, rácsodálkoztak arra, hogy tényleg van Isten. Egész másképp látják az életet és a világot, amióta megismerkedtek a kereszténységgel, olyan békesség és szeretet van az óvodában. Az óvónők között elsőáldozásra és házasságrendezésre is sor került. A lelki napok után sokáig beszélgetnek arról, kit mi fogott meg” – meséli Armella nővér.
