Húsz éve történt…: Szerzetesrendek vezetői találkoztak

Máig nem tudom, hogy 1989-es szentelésünket megelőzően az állam és az egyház közti egyeztetések során az Állami Egyházügyi Hivatalnak (ÁEH) vajon volt-e kifogása – hiszen tudomása biztosan volt arról -, hogy ötünk közül négyen szerzetesek vagyunk. A Szentatya például engem nem a győri egyházmegye papjaként, hanem a Kármel-hegyi Boldogasszony Sarutlan Karmelita rend tagjaként nevezett ki.
Márciusban, a püspöki konferencia tavaszi ülésén újraosztották a különféle országos megbízatásokat. Az új püspökök is kaptak feladatokat. Én a szerzetesrendek referense lettem. Ennek előzménye volt – melyet biztos forrásból hallottam -, hogy püspökké szentelésünkön rendem, a karmelita rend legfőbb elöljárója is jelen volt, aki Miklós Imrétől, az ÁEH vezetőjétől egy találkozóra időpontot kért. Ezen a generális atya föltette a kérdést Miklós Imrének, hogy Magyarországon a szerzetesek miért nem élhetnek közösségben. Némi cinizmusra vall a válasz, amelyet kapott: „Magam sem tudom.” Minderről a generális atya tájékoztatott minket. Ennek tudatában kaptam a püspökkari megbízatást. Várszegi Asztrik püspökkel együtt kezdtünk szervezni egy találkozót, hogy felmérjük a feloszlatott rendek magyarországi helyzetét. Szinte a fű alól kellett előásni a rendi közösségeket. Magánbeszélgetéseket folytattunk, szóltunk ismerősöknek, üzentünk, rákérdeztünk azoknál, akikről tudtuk, hogy tagjai egy-egy rendnek, közel állhatnak valamelyik egykori közösséghez. Április 12-re hívtuk őket a Központi Szeminárium dísztermébe. Ez volt ötven év után az első szerzetesügyi konferencia. Magunk is megdöbbentünk a találkozó napján, hiszen szinte minden, 1950-ben feloszlatott rend képviselője megjelent a szemináriumban.
A beszélgetések során a problémákat is megvitattuk. A legfontosabb az újrainduló szerzetesrendek működésének törvényi biztosítása volt. A másik fontos feladatnak tekintettük, hogy helyet biztosítsunk a közösségeknek, hiszen 1950-ben ingatlanjaikat, kolostoraikat elkobozták. A harmadik gondunk pedig a működésükhöz szükséges anyagi háttér előteremtése volt, hiszen egykor mindenüket elvették. Felmértük a konferencián azt is, hogy a rendeknek hány tagja van, valóban szabályosan megválasztott vagy kinevezett elöljárója van-e, hiszen az illegalitásban nehéz volt őrizni egy-egy rend karizmáját, az életet szabályosan, a veszélyt vállalva működtetni. Ekkor vált világossá az is, hogy azok a rendek éltek a szocialista rendszerben – „illegálisan” – de hatékonyabban, amelyek egy templomot, kápolnát gondoztak – ott némi közösségi életet tudtak élni. Ezért volt néhányuknak több növendéke is, mely reményt adott az újrakezdésre.
A konferencia után állami részről biztosították a működés törvényi hátterét, később megindult a kárpótlás, a rendek egykori ingatlanjaik egy részét visszakapták. Nehezen, de ismét elindulhatott a szerzetesi élet Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..