Az átnevelést szolgálta az ekkoriban született Krisztus frakkban című színdarab is, amelynek a bemutatójára nagy vehemenciával készültek a zsdánovi éra kultúrkomisszárjai. Moszkva környéki kolhozok parasztjaival töltöttek meg egy fővárosi nagy színházat, ahova autóbuszok tucatjai hozták fel a dolgozókat. Az első felvonásban, amely a „bort ivó és vizet prédikáló”, hazug egyház „igazi” arcát volt hivatott bemutatni, részeges papok és nem különb apácák szerepeltek, nagy közderültségre. Ekkor jött a második felvonás, amely egy fiatal színész, Alekszandr Rosztovcev jelenésével vette kezdetét. A forgatókönyv szerint ő Jézus gúnyfigurája lett volna, aki felolvas majd egy mondatot a Bibliából, azután pedig cilinderét a fejére téve, hangosan káromolja az olvasottakat, és undorral hajítja el a Bibliát. Rosztovcev Máté evangéliuma 5. fejezeténél, a Nyolc boldogságnál nyitotta ki az Írást, amelyből ezt olvasta:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.”
Tétova csend támadt a teremben. Sokan évtizedek óta most hallották először a Szentírás szavát. A színész ráérezhetett erre, mert nem tudta abbahagyni.
„Boldogok a szomorkodók, mert ők vigasztalást nyernek” olvasta tovább.
Itt egy pillanatra megállt. Érezni lehetett, hogy valami történik benne is, valahol mélyen legbelül. Minden szem rászegeződött. Ezután már nem állt meg, hanem növekvő ünnepélyességgel, egyre erőteljesebb hangon végigolvasta a rákövetkező három fejezetet, vagyis az egész hegyi beszédet! Hangja csodálatos erővel töltötte be a termet. A tömeg lélegzetvisszafojtva hallgatta, s ettől Rosztovcev ajkán egy teljesen új darab született. Nem tette a fejére a cilindert, és nem dobta el a Szentírást. A fejezet utolsó mondatát is felolvasva, lassan csukta be a könyvet, és a szerep szerinti gúnyolódó szavak helyett ősi orosz szokás szerint széles keresztet vetett a mellére, és így fohászkodott:
„Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Ezután lassan, méltóságteljesen kisétált a színpadról, miközben a publikum továbbra is döbbenten ült a helyén. Így gördült le a függöny.
Hogy ott a helyszínen lőtték-e agyon, vagy a Gulagon halt-e meg később, nem tudjuk. Egy biztos, innentől senki sem látta már élve, ahogyan a darabot sem tűzték műsorra soha többé.
A fenti történetet Ravasz Csaba tolnai plébánosunk olvasta fel templomunkban pár hó nappal ezelőtt, egy vasárnapi prédikációja során. Ott is mély csend támadt utána. Hogy mitől van az Igének ekkora ereje? Két dologtól: attól, ha hisszük, hogy az valóban Isten szava, és attól, ha láthatjuk, hogy aki hirdeti, az valóban a Szentírás szelleme szerint él.
