Az igaz hit

Ma, a XXI. században már rendőrségi autóval szállítják, üveg alatt védik a képet, a közelébe merészkedni sem lehet. Mégis ez az egyszerűen megfestett Mária-kép találtatott méltónak arra, hogy könnyeit hullassa értünk.

Sokan eljöttek Sárospatakra is, hogy megnézhessék. Mindenki más és más megfontolásból érkezett. Akadt, aki kérdésemre válaszul elfúló hangon így felelt: „Jöttem hálát adni, hogyne jöttem volna, mikor ő is jött, ha hívtam a megpróbáltatások idején.” Volt, akit a kíváncsiság hajtott, szerette volna látni a képet, amelyről sokat hallott már másoktól. Mindenki a maga hitével jött, és ment haza. Jómagam az utolsó félóráig – amíg csak a képet el nem vitték – ezeken a vallomásokon töprengtem. Miközben végeztem a dolgom, figyeltem az embereket, és azon gondolkodtam, hogyan élhetném meg az én hitemet. A sok szertartás egymásutánjában, az embertömeg jelenlétében nem tudtam elmerülve imádkozni. Szerettem volna, ha egy kis csend adatik, amikor a magam hitét is letehetem a Szűz elé.


Nem is értem, hogyan történt. Éppen bent ültem a templomban, nem messze a kegyképtől, de szinte háttal neki, amikor csak annyit hallottam a nagy készületben, a szertartás énekeinek zengő dallamai között: „Bocsánat, még egy pillanatra!”

Így utólag számtalan evangéliumi jelenet jut eszembe a tapasztaltak nyomán. Melyik is lehet az a jelenet az evangéliumból, amelyik ehhez hasonló nagy hitet ábrázol elő? Talán a vérfolyásos asszonyé? Vagy Zakeus története? Netán a béna meggyógyításáé?

Egy apa volt az, aki néhány hónapos beteg gyermekét vette ki a felesége kezéből, s – a kordonokat félretolva – határozott léptekkel vitte oda és emelte fel Máriához, annak arcához érintette gyermeke arcát, s hitt a gyógyulásban. Én még nem láttam ilyet. Egy édesapa, aki talán órák óta azon morfondírozott, mikor menjen oda a kegyképhez, mikor jön el a pillanat, amikor lanyhul a védelem, és megteheti, amit eltervezett, nem törődve a tömeggel, sem azzal, hogy valaki feltartóztathatja, és nem engedi közel. Elhatározta, hogy áttör mindenkin és mindenen, és gyermekének gyógyulásában bízva odaviszi a kicsit a Szűzanya elé.

Felejthetetlen élmény volt látni az édesanyát is, aki mérhetetlen bizalommal követte férjét, s könnyes szemmel nézte, hogyan emeli fel gyermeküket, kérve annak gyógyulását, vagy talán hálát adva a megpróbáltatásokért. Csak ők tudják, miféle érzésekkel mentek a Szűzanya elé. Ám abban a jelenetben minden benne volt, legfőképpen az, hogy létezik igaz hit.

Máriapócsi Istenszülő Szűz Mária! Könyörögj az édesanyákért, az édesapákért és testi-lelki beteg szolgáidért! Ámen.