Az evangélium tanúira van szükség

Szentmártoni Mihály szólt arról is, hogy az egyház – mint a történelem során már többször – a mai világban is keresi arcát. A II. vatikáni zsinat tanítása szerint az egyház Isten népe. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyház mi vagyunk, az egyház valamennyi tagja. A papoknak, a házasságban élőknek, de az egyedül élőknek is különös szerepük, hivatásuk van, melyet teljesíteniük kell. A világi hívekről Karl Rahner egy alkalommal azt mondta: a laikus az a hívő, aki a világban él, és különleges karizmája az e világi valóságok iránti szeretet. Ha ezt elfogadjuk, megállapíthatjuk, hogy például a politikával az egyházban a laikusoknak kellene foglalkozniuk – mondta az előadó.


Éppígy a keresztény világiaknak hitelesen kellene megjelenniük a közélet minden területén, hogy hitükre támaszkodva megakadályozzák, szóvá tegyék, ha egy-egy intézmény az emberek érdekei ellen akar cselekedni. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy a világi hívek, akik például egy-egy lelkiségi mozgalomhoz tartoznak (melyeket a Vatikán inkább egyházi mozgalmaknak szeret nevezni), inkább elmennek „kis papnak”, például hirdetni az igét. Ezzel olyan feladatot vállalnak, amelyet viszont inkább papnak kellene végeznie.

A most kezdődő szinódus témája az új evangelizáció. A világnak ugyanis újraevangelizálásra van szüksége. Ehhez az evangélium tanúira van szükség, akik életükkel, cselekedeteikkel mutatják fel, helyezik az élet középpontjába a keresztény értékeket. XVI. Benedek pápa többször is hangsúlyozta, hogy ma már nem lehet keresztény országokról beszélni, és keresztény Európa sem létezik. Sokan úgy vélik, nem lesznek többé a kereszténységet megmozgató hatalmas tömegmegmozdulások sem, bár a fiatalok ezzel kapcsolatban időről időre némi reményt nyújtanak. Ezreket vonzó megmozdulásaik bizonyítják, hogy Isten népe nem magától, hanem a kegyelem által dolgozik. S mindenkinek fontos tudatosítania magában, hogy papnak és világinak egyaránt küldetése van, melyet a kegyelemmel élve teljesíthet.